Melyik az a város, amelyik annyira büszke a római kori múltjára, hogy a legnagyobb, monumentális ókori leletét nem láthatja a nagyközönség?

ugytudjuk.hu 2019-08-22 19:00:00
Segítünk: úgy végződik, hogy "ombathely".

Most, hogy kezdődik a Savaria Történelmi Karnevál, az ország szeme kicsit Szombathelyre és a történelmi római múltjára szegeződik, hozzátesszük, teljes joggal.

Egy olyan város, ami Kr. u. 43 óta folyamatosan lakott, méltán lehet büszke múltjára. Ezt Puskás Tivadar polgármester (Fidesz-KDNP) is rendszeresen hangoztatja különböző fórumokon.

Arra is büszke lehet, hogy olyan sok római kori lelet van itt a föld alatt, hogy időnként az építkezéseket levezénylő szakiknak is komoly fejfájást okoznak. Sőt, arra is büszke lehet, hogy a föld alól rengeteg korabeli tárgyat kiemeltek és a nagyközönség számára is láthatóvá tettek, a Savaria Múzeumban és az Iseumban ezek megtekinthetők.

Sőt, arra is büszke lehet Szombathely, aka Savaria, hogy itt tárták fel Magyarország legnagyobb műtárgyát, az egykori helytartói palota Közép-Európában egyedülálló, de világviszonylatban is jelentős mozaikpadlóját. Ez volt a Romkert legfontosabb látványossága, amit tavaly márciusban szedtek fel.

A Romkertben lévő egykori palota mozaikja - Fotó: Benkő Sándor / szombathely.hu

Volt, egészen addig, amíg el nem töketlenkedte a városvezetés. Ezen sajnos nincs mit szépíteni.

Annyi történt, hogy egy 1,2 milliárd forintos projekt keretében megújult volna a Járdányi Paulovics István Romkert. A fenti képen látható egyedülálló mozaikszőnyeget teljesen restaurálták volna és építettek volna fölé egy üvegfalú épületet, ezzel megóvva mindentől és a nagyközönség számára 21. századi módon bemutatva. A beruházást az Európai Unió fizette volna egyébként.

A beruházás látványterve

A problémáról részletesen írtunk, a lényege annyi, hogy a Romkert területe a Szombathelyi Egyházmegyéhez tartozik, az épületet a Savaria Múzeum működtette volna (ahogy a Romkertet eddig is), az építkezésre elnyert pénzt viszont a város hívhatta volna le. Az egyház áldását adta volna az építkezésre azzal a feltétellel, hogy a pontos tervek elkészültekor további egyeztetésekre lesz szükség. Ez viszont úgy tűnik, elmaradt, a kormányhivatal azóta már megszűntetett Építésügyi és Örökségvédelmi Osztálya kaszálta el a beruházást.

Információink szerint az oda tervezett épület és a telek tulajdonosával, vagyis az egyházzal való egyeztetés hiánya okozta a gondot: az épület nagyságával és annak elhelyezkedésével is probléma volt, a fogadóépületből be lehetett volna látni a szomszédos egyházmegyei kollégium szobáiba is.

Különösen pikáns, hogy egy meghíusult EU-s beruházás miatt a városnak mindenképp a zsebébe kellett nyúlnia, ugyanis az elkészült terveket ki kellett fizetni, ez 12 millióba került.

Nemrég megkerestük Csapláros Andreát, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum igazgatóját, hogy kiderítsük, mi van a mozaikkal. Tőle tudjuk, hogy kiemelték a Romkertből, hogy restaurálják, most a Savaria Múzeum raktárában várja sorsát. A közönség számára viszont nem látható.

A mozaikpadló egykori helyén 2018 márciusában - Fotó: Benkő Sándor / szombathely.hu

Így történt, hogy a római múltra büszke Savaria mai helytartóinak köszönhetően nem látható Pannonia provincia legnagyobb ókori műtárgya.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.