Az elbénázott Romkert-projekt miatt nem látható Magyarország legnagyobb műtárgya

Ugytudjuk.hu

2019-07-26 07:16:00

Tavaly novemberben írtunk először arról, hogy a nagyot álmodott Romkert-projekt megtorpanni látszik.

Az 1,2 milliárd forintos EU-s pénzből megvalósuló projekt részeként megújult volna a Járdányi Paulovics István Romkert, az európai szinten is jelentősnek számító ókori mozaikszőnyeget restaurálták volna, fölé pedig egy üvegfalú épületet húztak volna.

Sőt, korábban arról is szó volt, hogy az Ady téri buszpályaudvar elköltöztetésével ki is bővülhetne, de a jelek szerint az sem mostanában fog megvalósulni. Ahogy a Romkert-projekt sem, ez már eldőlt, bár a városnak már így is milliói úsztak el.

Látványterv abból az időből, amikor még úgy volt, hogy lesz valami

A nagyon leromlott állapotban lévő mozaikszőnyeget időközben a restaurálási céllal felszedték már. Kérdéses most, hogy mi lesz a sorsa, erről kérdeztük Csapláros Andreát, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum igazgatóját.

A Romkertben lévő egykori palota mozaikja - Fotó: Benkő Sándor / szombathely.hu

Mi történt, mi történik most a mozaikkal?

Az egykori helytartói palota Közép-Európában egyedülálló, de világviszonylatban is jelentős mozaikpadlóját a teljes megsemmisülés fenyegette, ezért volt szükséges a kiemelése. Ezt megelőzően minden apró részletet dokumentáltak a szakemberek: a felületről több mint 3 ezer fénykép készült, és 3D-ben is rögzítették az akkori állapotot és a felszedés minden mozzanatát. A kiemelés után elvégezték a konzerválást, amely megóvja a további állagromlástól az apró tégla-, márvány- és kődarabokból álló, színes mozaikot. A Magyarország legnagyobb műtárgyaként is számon tartott mozaikpadló megfelelő körülmények között, a múzeum raktárában várja a restaurálást.

A múzeumigazgatótól tudjuk azt is, hogy

a tárolás körülményei viszont pillanatnyilag nem teszik lehetővé a mozaik megtekintését a nagyközönségnek.

Jó hír viszont, hogy a Romkert vezetéssel, de továbbra is látogatható. Október 31-ig minden csütörtökön, pénteken és szombaton 10.30-kor, 14.30-kor és 16.00-kor van lehetőség Szombathely jelentős ókori régészeti kincseinek megtekintésére.

Szólj hozzá!

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.