Repüld velünk körbe a felújított szombathelyi Víztornyot!

Nagy Donát 2020-06-10 18:27:00
A város ikonikus épületét még 1926-ban húzták fel, az 1978-as bezárása óta viszont csak pusztult. Egészen mostanáig.

A felújítás körüli mizériáról sokszor írtunk korábban Még a 2018-as választások előtt kampányolt vele Hende Csaba országgyűlési képviselő, de kiderült, hogy a beígért 3 milliárdos beruházást lefújta az Orbán-kormány. Végül az EU adott pénzt a felújításra, bár jóval kevesebb állt így belőle rendelkezésre. Egy évvel később valóban átadták a munkaterületet a kivitelezőnek, emiatt a KRESZ park sem nyitott már ki 2019-ben.

De felújításnak hónapokig nem volt nyoma. Kiderült: az akkori városvezetés nem távolíttatott el egy antennát, és ez okozott több hónapos bonyodalmat. Szeptemberben aztán ismét, immáron másodszor is át lett adva a munkaterület a kivitelezőnek.

munkálatok valóda megkezdése után a Víztorony felújítása gőzerőre kapcsolt, mi is játunk a belsejében. Alul kávézó, kicsit feljebb pedig rendezvényterem lett kialakítva.

Így néz ki belülről a felújított Szombathelyi Víztorony

Az év elején jártunk legutoljára a szombathelyi Víztoronyban. Az 1926-ban épített, majd 1978-tól magára hagyott ikonikus épület felújítását akkor nagy elánnal kezdte meg a kivitelező, de az utóbbi hetekben lett igazán látványos a változás. A legtöbben egyelőre csak kívülről láthatják a felújítás eredményét.

Már a kordonokat is elbontották, az épület pedig kívülről is igazán imponáns lett.

Befejeződött a szombathelyi Víztorony felújítása

www.ugytudjuk.hu

Főleg akkor erős a kontraszt, ha visszanézzük, milyen volt korábban.

Rozsdafoltok - A Víztorony

Amíg a nyugat felől érkezők a Falco gyár kéményével szembesülnek, a délről hozzánk tévedőket egy sokkal kellemesebb épület látványa fogadja. A Szombathely kü...

A hivatalos átadásra azért még kicsit várni kell, és a járvány a kávézó bérbeadását sem segítette elő.

Szólj hozzá!

Már 16 ezer Győr melletti háztartásban ott a sárga kuka

Karácsonyig minden vidéki településre eljut az új szelektív gyűjtőedény – Győrújbaráton már több mint 2500-at osztottak ki.

Hétvégén rendezik a szombathelyi Szent Márton-napi vásárt

Szombaton, és vasárnap várják a vásározókat a Skanzenbe.

Újra magyar kézben a Sziget fesztivál

2026. augusztus 11-étől 15-éig tervezik megrendezni.

Toto lebuktatta a “Parkettást”

Előbbi egy nyomozókutya, utóbbi egy pórul járt bolgár csempész. 

400 lakás építését kezdeményezték Győrben

2025 I-III. negyedévében 7490 új lakás épült, 14 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Közös megemlékezésre várják a szombathelyieket ma az 56-osok terén

Kozma Gábor, az Éhen Gyula Kör elnöke mond beszédet.

Az ELTE szombathelyi szuperszámítógépe segíti a digitális örökség kutatását

Bár a számítógép fizikailag az ELTE Savaria Egyetemi Központjában, Szombathelyen található, a kutatók és hallgatók az ország bármely pontjáról hozzáférhetnek.

Távozik a Győr+ Média vezérigazgatója

A médiacég közleményben tudatta, hogy Kolossváry Balázs visszatér a Blikkhez.

Győrben is megvehetik a lakók a legalább 15 éve bérelt önkormányzati lakásokat

Az Otthon Start Program segítségével, a piaci ár 90 százalékáért.

Itt a TISZA jelöltállítási menetrendje

November 17-én mutatják be a jelölt jelölteket.

Gyermekpornográfia miatt tizenkét év börtönt indítványozott az ügyészség egy győri férfi ellen

12 év alatti gyermekekről készült pornográf tartalmú felvétele is volt. 

Borkai Zsolt szerint aggályos, hogy az a cég vizsgálja felül a fürdő gépészeti állapotát, aki építette anno

A volt polgármester felháborodott majd kivonult. Végül megállapodás született egy munkacsoportról. 

Etikai kódexet javasol Magyar Péter – a TISZA Párt a tiszta választásért kezdeményez közös nyilatkozatot

A pártvezetők november 10-ig írhatják alá a tisztességes verseny minimumfeltételeit garantáló dokumentumot.

Ha nem Dézsi Csaba András rendeli meg, akkor olcsóbbak a Lebó-szobrok - mondta Pintér Bence

A Tihanyi Árpád emlékére emelt műalkotás kapcsán forrtak fel az indulatok a közgyűlésen.