Hivatalos: Kőszegen is összeállt az ellenzéki összefogás!

Fehér Buda 2019-08-26 10:13:00
Rába Kálmán elnyerte a Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatását.

A mai napon az ellenzéki összefogás a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelölőszervezet keretében Kőszegen is leadta az aláíróívek gyűjtésére szóló igényét, tudtuk meg Németh Zsolttól, a mozgalom Vas megyei koordinátorától. Ezzel Kőszegen egyértelműen nyilvánvalóvá vált, hogy kik lesznek azok a jelöltek, akik az ellenzéki összefogásban Kőszeg városáért kívánnak dolgozni a jövőben. 

Németh elmondta, hogy a mozgalom egy kiváló embert, Rába Kálmánt támogatja a polgármesteri pozíció elnyeréséért. A mozgalomban egyébként úgy gondolják, hogy Kőszeg az eddigiekhez képest sokkal dinamikusabb fejlődésre lenne képes, ha a városban élők támogatnák a jelölőszervezet keretében induló jelölteket. 

@@35419_35224_rabakalman_134416.jpg@@Rába Kálmán egy videóban jelentette be, hogy indul a polgármesteri székért

Németh szerint Rába Kálmán már eddig is sokat dolgozott Kőszegért, tett a kőszegiekért, és széles körű ismereteivel képes integrálni az ellenzéki erőket. Továbbá olyan gazdaságfejlesztési, városfejlesztési, idegenforgalmi elképzelésekkel és tervekkel rendelkezik, amely még élhetőbbé, nyugatosabbá és fejlődőbbé tudja tenni Kőszeget. Németh azt kéri mindenkitől, akinek fontos az, hogy Kőszegen megfelelő bérek, igazságos településfejlesztés, jó egészségügy oktatás, szociálpolitika és városfejlesztés legyen, támogassa Rába Kálmánt és az ő csapatát.
 

Szólj hozzá!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Gombás Endre

Szombathely egykori önkormányzati képviselője 73 éves volt.

47 ezer ember hal meg évente elkerülhető halálokok miatt - a TISZA ajkai jelöltje szerint ez az igaz veszély 

Balatincz Péter súlyos orvos- és eszközhiányról beszélt: osztályok működése, műtétek és alapvető ellátások is veszélybe kerülhetnek a szakemberhiány miatt.

Olcsó benzin, drágább jövő? - az árstop a klímacélok ellen dolgozik

A mesterségesen lenyomott üzemanyagárak rövid távon könnyebbséget hozhatnak, de hosszú távon tovább mélyítik Magyarország fosszilis függőségét.

Letartóztatásba kerülhet a férfi, aki tegnap megölte a feleségét Győrben

Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják. 

Egyelőre nem nagyon értjük, hol fog majd elférni a tömeg a szombathelyi Savaria téren Orbán Viktor beszéde alatt

A tér végében a Fő térrel szemben állítják fel a színpadon. Megannyi kis sátort zsúfoltak be a területre.

12 oldalas érvelési kisokost juttat el a Fidesz a szavazóinak, hogy egy közéleti vitában teljes mellszélességgel tudják képviselni a kormány álláspontját

Egészségügy, oktatás, infláció, mélyszegénység, korrupció, jogállamiság, energiapolitika, utak állapota, kegyelmi ügy. Mindenre van magyarázat.

Meglepetés! Jah, nem. A Fidesz-frakció nem megy el a mai győri rendkívüli közgyűlésre

Boncsarovszky Péter fideszes frakcióvezető-helyettes egy csomó olyan dolgot vizsgáltatna meg a testülettel, ami nem a testület hatásköre.

Gyűlölködöm, tehát vagyok?

Egy győri plakát őszintébben beszél a magyar közéletről, mint az összes politikai kampány együttvéve.

NMHH: újra törvényt sértett a "Balázsék" egyik adása

A hatóság szerint ezúttal az idősebb nők emberi méltóságát sértették meg.

Malac arcúra retusált emberek képével kampányol Deutsch Tamás

Nem ez az első fiaskó az idei Fidesz-kampányban, de ezt még mi sem láttuk jönni. 

A közgyűlés határoztára van szükség ahhoz, hogy a polgármester a kérdéseit hivatalos formában is feltehesse a győri rendőrség vezetésének

Ezért hívott össze rendkívüli ülést Pintér Bence - az Orbán-beszéd közben történt atrocitások tisztázása a cél. 

Dunaújvárosban is visszalépett a DK országgyűlési képviselőjelöltje

Szabó Zsolt a város alpolgármestereként ismert politikus a kerületben, mégis visszalépett.

Rendőrség: A választási gyűlések rendjének fenntartása a szervező felelőssége

Közleményt adott ki a testület az elmúlt napok eseményei után.

Magyar Péter: aki nem a lakcímén voksolna, annak április 2-án 16 óráig lépnie kell!

Fontos határidőre figyelmeztet a TISZA Párt: csütörtök délutánig lehet átjelentkezni a szavazáshoz.

Idén nyáron végre felújítják a Hecsei úti felüljárót Győrben

A város egyik legfontosabb közlekedési útvonalán júniustól indulnak a munkák, időszakos lezárásokra is készülni kell.