Kipróbáltuk az épülő Budapest-Balaton kerékpárutat, és fájt

Bazsó Bálint 2022-04-17 14:13:00
A fővárosból Tordasig már aszfalton juthat el a kerékpáros, persze csak ha bírja szuflával.

2021 januárjában azt írtuk, hogy ha elhisszük az ígéreteket, akkor jövő nyáron már végigtekerhetjük a több mint 100 kilométeres utat.

És bár nem így lett - a kerékpárút fontolva haladva épül - de legalább épül.

Mint ismert, az eredeti tervek (értsd: ígéretek) alapján hazánk egyik legfontosabb sport és szabadidős célokat szolgáló infrastruktúráját már évek óta használhatnánk.

A csúszás egyik oka volt, hogy hosszú ideig nem sikerült eldönteni, hogy melyik útvonalváltozat épüljön meg. 

A gyors, könnyű terepviszonyok között vezető, de kevésbé látványos 7-es főút melletti szakasz, vagy a több látnivalót, ám sokkal több kihívást is tartogató, Etyeki-dombságon keresztül vezetett útvonalverziók fölött vitáztak egy darabig, hogy végül utóbbi legyen a befutó.

Fotó: NIF Zrt.

A kerékpárút azóta több helyszínen is épül, olyannyira, hogy ma már a Fejér megyei Tordasig lényegében el is készül az aszfaltcsík.  Úgy döntöttünk, hogy ki is próbáljuk ezt a szakaszt.

Ez combos lesz

A korábban említett látványos jelzőt nyugodtan vehetjük véresen komolyan. 

A kerékpárút első szakasza könnyed bemelegítés: a fővárosi, törökbálinti és biatorbágyi szakaszai nem jelentenek igazi kihívást, ezen a szakaszon vélhetően a legkisebbekkel érkező családok is nyugodtan tekerhetnek, ám a java csak ezután jön. 

A Biai-tó után ugyanis megkezdődik a hullámvasút: az etyeki emelkedő után, a falut elhagyva az út pincék és szőlőültetvények között vezet, combos emelkedők és lejtők között.

Fotók: Bazsó Bálint/Ugytudjuk.hu

 

A családi tekerés vélhetően az itteni hangulatos pincékig és az első fröccsig tart, ugyanis a következő, Tordasig tartó meredek emelkedőkhöz és lejtőkhöz már nem csak fizikum, de technikai tudás is kell, hiszen a kifejezetten gyors lejtőkön könnyen összejöhet a bukás és sérülés, különösen úgy, hogy az út vegyes használatú lesz, a környék mezőgazdasági forgalom is ráhajthat majd az útra, nemcsak a quadok és motorosok, mint ottjártunkkor.

Cserébe valóban látványos és élményekkel teli élményt kap az, aki idáig teker. Csak bírja szuflával.

Folyamatosan épül

A cikkünkben szereplő főváros és Etyek közötti első, 23 kilométer hosszú szakaszt a Strabag, a Colas Zrt. é a KM Építő Kft. építette, a második, Etyek és Tordas közötti részt a Colas Zrt. (ugyancsak ők építhetik újjá a Balatoni Bringakör Balatonőszöd és Balatonlelle közötti szakaszát, ahol a munkagépek több helyen barbár módon károsították a fákat - erről az Átlátszó írt bővebben), Balatonakarattyánál pedig a Magyar Alagútépítő és Bányászati Kft. dolgozhat, előbbi 793, utóbbi 154 millió forintért vállalta a munkát. Tordas és Velence közötti összesen 17,5 kilométer hosszú szakaszt a Swietelsky építheti meg, közel nettó 1,9 milliárd forintért.

Ezt a szakaszt vélhetően 2022 második negyedévében át is adják, vagyis a Velencei-tóig a nyáron már biztosan letekerhetünk a fővárosból.

A tervezésnél igyekeztek kihasználni a már meglévő infrastruktúrát, így ahol csak lehetett, a meglévő utakra festették fel a biciklis jeleket. Emellett a települések között jellemzően mezőgazdasági és földutakat aszfaltoznak le, ez azt is jelenti, hogy sok helyen vegyes használatúak lesznek az utak, mint az Etyeki-dombság esetén is.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.