Kifizették a szombathelyi Nagyszálló vételi árát, megvan az új tulajdonos!

Farkas Bazsi 2020-10-22 12:49:00
Nagy nyomást helyezett a városvezetés a felszámolóra, ez is lendíthetett az épület sorsán.

Kezdjük máris a legfrissebbel: október 1-én a Krosnow Property Kft. benyújtotta az igényét a Földhivatalnak, hogy az adásvétel lezárultát követően jegyezzék be, mint tulajdonos, a Nagyszálló tulajdoni lapjára. A Földhivatali nyilvántartásba ez be is került, így hivatalosan is a cég az épület tulajdonosa.

Hosszú volt az út

Nem sokkal a tavalyi választások után új árverést írt ki a Nagyszálló épületének végrehajtója az ING Zrt. A pályázati felhívás szerint az épület nettó 420 millió forintot ért, az adásvételi minimálárat viszont csupán 355 millió forintban határozták meg. 

 

És ekkor jött a Krosnow Property Kft., egy cég amelyik a szükségesnél drágábban szeretné megvenni az épületet, hiszen

bruttó 597 millió 408 ezer forintot ajánlott érte. 

Ez több okból is érdekes volt. Leginkább azért, mert Nemény András (Éljen Szombathely!) korábban, még polgármesterjelöltként tett egy olyan kijelentést, hogy polgármestersége alatt Szombathely megpróbálja majd megvenni az épületet. A terv ugyanis az volt, hogy egy külső vállalkozó bevonásával, a város irányítani tudja, hogy mi is történik az ingatlannal. Milyen funkciója, milyen kinézete legyen, a környezetét hogyan szedjék rendbe. 

Nemény választási győzelme után aztán egyből meg is lett az újabb árverés, a már ismert eredménnyel.

A városnak elővásárlási joga volt a szállóra, így az közgyűlés lemondó határozata nélkül külsős piaci szereplő nem vásárolhatta meg az épületet. A Nagyszálló egyébként 2005-től kezdve áll üresen, ez idő alatt egyszer sem merült fel komoly vételi szándék a piacon, így az önkormányzatnak nem kellett foglalkoznia az esetleges vásárlással.

 

A Fidesz szerint meg kellett volna venni, de nem szavazták meg a vásárlást

Január 22-én rendkívüli közgyűlést hívott össze a városvezetés, hogy megtárgyalják kívánnak-e élni a szálló elővásárlási jogával. Bár a Fidesz-KDNP frakció többször hangsúlyozta, hogy Nemény választási ígérete volt a Nagyszálló megvétele, de képviselőik végül tartózkodtak, így ők sem támogatták az épület megvásárlását.

A képviselők közül Czeglédy Csaba (független) és Molnár Miklós (Pro Savaria) is mutyit sejtett a háttérben. Czeglédy akkor azt mondta, hogy az adásvételi szerződésben az áll, hogy az minden következmények nélkül felbontható. Ez is arra enged következtetni, hogy a vásárló egy a felszámolóhoz közeli cég lehet, amellyel most nyomást akar gyakorolni az önkormányzatra. 

Molnár pedig azt javasolta, hogyha a vásárló határidőre nem fizeti ki a vételárat, akkor tegyen a város feljelentést és kezdeményezze a felszámoló kamarai kizárását. 

A közgyűlés ezt meg is szavazta.

A június 25-én ült össze az a közgyűlés, ahol aztán Nemény előterjesztésére azt is megszavazta a testület, hogy mivel a kifizetés nem történt meg, ezért feljelentést tesznek. 

Úgy látszik, az, hogy a Krosnow Property Kft. végül kifizette a bruttó 597 millió 408 ezer forintot, ezzel pedig 15 év után új tulajdonosa lett a Nagyszállónak, nagy mértékben annak is köszönhető, hogy a Nemény András határozott lépéseket tett és nem hagyta veszni a Savaria Szállót és annak sorsát.

Kerestük a cég ügyvezetőjét, hogy megtudjuk, mi a tervük az épülettel, lesz-e állagmegóvás, felújítás, újranyitás, ám megkeresésünkre eddig nem válaszolt. 

Szólj hozzá!

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.