Két szombathelyi kötődésű magyartanár szerzett dalt a Bájoló kreatív legújabb adásában

Varga Mátyás 2020-05-13 14:20:00
Ezúttal Varga Richárd és Varga Bence volt a könyvtár online műsorának vendége.

Harmadik adásához érkezett a Bájoló kreatív, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár online műsora, amiben Vas megyei kötődésű szövegírók és dalszerző énekesek vesznek részt, akik egymástól függetlenül, a másik fél ismerete nélkül dolgoznak egy dalon. Bármilyen meglepő, de a műsort nem csak a karantén hívta életre, hanem főleg az, hogy a rendezvényeken bemutatott előadók és a közönség soraiból is jelezték páran, hogy érdekes lenne, ha két fiatal közösen tudna dolgozni. Hasonlóan az előző videóhoz ezúttal is két énekes és dalszerző dolgozott együtt. 

Varga Richárd a szombathelyi egyetem korábbi tanulója volt, jelenleg magyar-történelem és dráma tagozatos tanárként dolgozik. A Bájolóban már többször találkozhatott vele a közönség, 2014-ben mutatkozott be, majd szintén ebben az évben jelent meg első önálló albuma 101 címmel. 2016-ban barátaival megalapította az alternatív, poszt-rock, dark wave-punk zenét játszó Godot Workshop zenekart. Ricsi szövegei a magyar alternatív zenékből, a slam poetryből, az 1980-as évek végi magyar undergroundból, filmekből, képzőművészeti alkotásokból és a világirodalom verseiből táplálkoznak. Ricsit ismerem talán a műsorban feltűnt zenészek közül a legrégebb ideje. Nem csak a dalai, hanem a slam poetry szövegei is szorosan kötődnek az irodalomhoz és pontosan ezért jó ideig el lehet rágódni rajtuk, hogy pontosan mit is akart kifejezni egy-egy szóval.

Bájoló kreatív - Varga Richárd, Varga Bence

Harmadik adásához érkezett a Bájoló kreatív, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár online műsora, amelyben Vas megyei kötődésű fiatal szövegírók és dalsze...

Varga Bencét, a Zaporozsec zenekar énekes-gitáros-dalszerzőjét sokan ismerhetik. Bence is civilben tanárként dolgozik, ugyanis a szentgotthárdi Vörösmarty Mihály Gimnázium magyar és angol szakos tanára. Ő 2015-ben volt a Bájoló vendége. Az irodalom szeretetének köszönhetően a zenekar dalaiban a fülbemászó dallamok és szövegek mellett a költészet is felfedezhető. Dalaikat rendszeresen játssza a Petőfi Rádió, az országos ismertségüket leginkább pedig a Nagy-Szín-Pad! elnevezésű tehetségkutatónak köszönhetik. Bence esetében annyi változás történt, hogy ő egy sor alapján választott magának megzenésítendő dalszöveget. A Ricsi által írt szöveg pedig általa elnyerte azt a formát, amit eredetileg szántak neki. De erről ti is meggyőződhettek az alábbi videóban. 

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.