A nyolcvanas évek szombathelyi városközpontja egy nagy és illegális piachoz hasonlított. Központi eleme volt a Vénusz ételbár, ahol arabok randevúztak a bontott-sült csirkével. Amit nem sokkal előtte a villámkezű, a város egyik színes egyéniségének számító csirkeboltos Csencsi kopasztott. Iráni és iraki szakmunkás tanulók voltak ők Vépről, a világ közepéről. Tele dollárral, márkával. Ment is a seft, felfűtötték a szocialista piacot. Ami hivatalosan nem volt.
A nyolcvanas évek közepére az ország, ha nem is váltott, az öregedő Kádár János útmutatásaitól már eltért. Igaz, maradt a 3 évente 1 nyugati út, meg a vasfüggöny és a határőrség is. Az osztrákok viszont már korlátozás nélkül jöhettek és jöttek is. A Köztársaság téren – a mai Főtér – ekkor indult be igazán az élet. A helyiek jól tudták, honnét szerezhető valuta: hát a Vénuszból. Ott tanyáztak az iráni és az iraki ifjak, akiket egy oktatási program keretében Vépen képeztek szakmunkássá. Jól megvoltak, majd amikor a háború kirobbant országaik között, felváltva jöttek. A rend kedvéért néha azért össze is verekedtek.
A téren hömpölygött a tömeg, a város napi létszáma elérte a 100 ezret. Sógorék buszokkal jöttek, a piacon kezdték, majd fodrászhoz mentek és a Gyöngyös, Pannónia, Vénusz éttermekben ebédeltek. Mivel a buszok indulásáig - általában 10-15 busz parkolt a Tolbuhin, mai Szent Márton utcában - még néhány óra hátra volt, hát maszek piacoztak ők is. Táskáikban igazi kincsek lapultak: Creme 21 és Fa szappan, meg a kék legenda, az Atlantic. A magyar szappanok foszlósak és büdösek voltak, a kölniről nem is szólva. Így egy randi sikere jószerével azon múlt, hogy nyugati, vagy keleti kencefice borította a reményteljes udvarlót. Ha keleti, akkor nem sok esélye volt. Evidens, hogy minden nyugatról hozott kozmetikum aranyat ért. Ráadásul re-exportálni lehetett, vagyis tovább adni. Nem kevés budapesti vetette meg az osztrák árut, majd elvitte és a fővárosban többszörös haszonnal eladta. Aztán a petárda is előkerült. 1 petárda, 1 forint volt – borsos ár akkoriban. De státuszszimbólumnak számított, így vették.
Az illegális piac slágere volt még a kenhető Nutella, a mogyoró darabos Toblerone és az LP (bakelit hanglemez). Ekkor derült ki, hogy a hasonló jugoszláv licence termékek jóval gyengébbek. Két dolgot nem hozott az osztrákok többsége. Mégpedig pornó újságokat és politikai könyveket. Utóbbit szigorúan üldözték. A magyar ellenzék nyugaton megjelent könyveinek birtoklása államellenes cselekménynek számított, börtön járt érte. A magyar vámosok általában korrektül jártak el. Igaz, az osztrák buszsofőr már előre kiteregette a lapokat: dobozos sör, minőségi kávés csomag, banán...
Aztán a piac lassan átalakult. Az arabok átvették a seftet, márkáért schillinget vettek, még inkább lenyomták forintot. Viszont tény, hogy Szombathelyen nem volt nagy ügy keményvalutához (így hívták a nyugati pénzeket) jutni, ha volt forint. Nem véletlen, hogy Budapest után a szombathelyi OTP-ben tartották nyilván a legtöbb BC-számlát. Ez keményvalutás számlát jelentett. Jelentősége abban állt, hogy a törvény szerint nem kellett 3 évet várni egy nyugati útra annak az illetőnek, akinek ilyen számlája és pénze volt. Majd jött az arany, de ez már a nagyok terepe.
A Vénusz az arabok távozása után is zsongott és a kiváló személyzet, valamint a remek konyha révén vonzó maradt. Akadtak felejthetetlen pillanatai is. Mint az a kisfröccs-turné, amin egy győztes meccs után a legendás baráti kör, a Hajszán-Hegedüs-Preszeller-Hauzer négyes vett részt. A vendégek felállva ünnepelték őket. A világútlevél bevezetése, Németh Miklós kormánya alatt, vetett véget a nagy szombathelyi seftnek és persze forgalomnak. Szabad lett a vásár. Az 1989-es szilveszter ezért is válhatott minden idők legzajosabb bulijává városszerte.
Már napokkal előtte robbantak a petárdák, röppentek a rakéták, hatalmas volt a hangzavar. Éjfélkor szinte felrobbant a város, tetőzött a hangulat. Bömbölt a zene, durrantak a pezsgősüvegek, fiatalok százai áramlottak a Köztársaság térre a lakótelepek felől. A téren spontán ünneplés alakult ki, előtte nem volt ez szokás, programok sem voltak. A fiatalok kórusban énekeltek, petárdáztak, hordozható magnókról szólt a rockzene, a rendőrök eltűntek. Az 1990-es évet a remény hullámai köszöntötték. Elvégre mis is kapitalista ország lettünk, nálunk is lesz majd Fa szappan, meg nyugati LP, meg minden.
Aztán 1990 januárjában lecsapott a tél.
