Hosszú ideig bizonytalan volt, hogy lesz-e olyan kórház, ahol fogadni tudják a szombathelyi tanácsnok covid fertőzött nagymamáját

Farkas Bazsi 2020-11-11 21:29:13
Bokányi Adrienn a Facebookon számolt be kálváriájáról. Azt írja, esélytelen volt, hogy a mama a teljesen megtelt szombathelyi kórházba kerüljön.

Nem mindennapi történetet osztott meg Facebook-oldalán Bokányi Adrienn (Éljen Szombathely!) Szombathely költségvetési tanácsnoka. A képviselő posztját változtatás nélkül közöljük:

Akik ismernek, tudják, hogy tartózkodni szoktam attól, hogy indulatos bejegyzéseket tegyek közzé a Facebook-on, vagy bármilyen közösségi médiafelületen. Igyekszem most is higgadt maradni, még akkor is, ha nehéz... 

A sors kegyetlen fintora, hogy dr. Nagy Lajos kórház főigazgató Úr tegnapi közleményét követő fél napon belül sajnos saját tapasztalattal "gazdagodtam" a magyar egészségügyi ellátórendszer aktuális állapotát és a szombathelyi Markusovszky kórház Covid-kapacitását, leterheltségét illetően. Polgármester Úr nyilatkozatát főigazgató Úr pánikkeltésre alkalmasnak minősítette, majd dr. Kecskés László képviselő és főorvos Úr szintén hasonlóan nyilatkozott a témában nemrég egy Facebook-videóban. Ahogyan az októberi közgyűlésen, úgy most is elmondta, hogy olcsó politikai hasznonszerzés céljából kongatjuk a vészharangokat a magyar egészségügy lehetséges összeomlásával kapcsolatban. 

Akkor elmondanám ezzel kapcsolatban a saját, aktuális tapasztalataimat és döntse el Mindenki legjobb belátása szerint, hogy van-e valódi, megalapozott okunk az aggodalomra a szombathelyi kórházzal és a teljes magyar egészségüggyel kapcsolatban. 

Nagyanyám 87 éves, egyedül él. Este rosszul lett, segítséget sem volt ereje hívni, ma délelőtt kiderült, hogy hőemelkedése van, nem tud felkelni, járni, enni és félrebeszél. Sajnos van Covid-os a szűk családban - éppen karanténban -, tehát erős volt a gyanú, mentőket kellett hívni. Többszöri sürgetésre pár óra alatt ki is értek, a leterheltség miatt nem szombathelyi mentők, anonimitásuk megőrzése miatt nem írom le, hogy honnan vezényelték ki őket. A gyorsteszt pozitív eredményt hozott, ami az Ő állapotában azt jelentette, hogy be kell vinni a kórházba. A kálvária pedig itt kezdődött. A messzemenőkig korrekt hozzáállású mentő - akinek nem győzök elég hálás lenni -, végig tájékoztatott engem minden részletről és nagyon kedvesen bánt nagyanyámmal, elmondta, hogy ha van még annyi időm, menjek le velük a mentőautóba, ugyanis a szombathelyi kórházban egészen biztos, hogy nem lesz szabad hely! Ezt mutatják a nap mint nap megszerzett tapasztalataik. 

Bármilyen ismeretséggel is rendelkezzek, teljesen esélytelen, hogy ide tudjon kerülni. Ők, mentők, maguk sem tudnák itt elhelyeztetni saját családtagjaikat. Székesfehérvár, Győr, Ajka, Sopron jöhetnek szóba szerencsésebb esetben. Amit innentől kezdve tapasztaltam, az maga volt a káosz. Többször is le kellett adnia az adatokat a diszpécser szolgálatnak, akik jó ideig nem találtak szabad helyet és megoldást - országszerte. A diszpécser azt is megkérdezte, hogy a páciens (87! éves nagyanyám) biztos, hogy fekvőbetegnek minősül-e jelen állapotában és biztos, hogy kórházba akar-e menni. Ekkora ugyanis a leterheltség.

Legalább fél órát követően sikerült szabad ágyat találni a soproni kórházban. Közben a lehető legelkeserítőbb és legfelháborítóbb információkat hallottam dr. Nagy Lajos és dr. Kecskés László jelenlegi, a Covid-dal kapcsolatos közleményeinek és megnyilatkozásainak valóságtartalmát illetően. 

A baj sajnos óriási, a szombathelyi és az összes magyarországi kórház rendkívül súlyos kapacitásbeli problémákkal küzd,

a mentők erőn felül teljesítenek, egész nap étlen és szomjan, teljes védőruhába beöltözve, ahogy bizonyosan az orvosok és nővérek is teszik, de a magyar egészségügy nagy eséllyel így is rövid időn belül össze fog omlani, nem képes megbirkózni a jelenlegi - és még mindig növekvő - leterheltséggel és a fejetlenséggel. És ezt nem én mondom, hanem nekem mondták el őszintén, a mentőben kuporogva, miközben vártuk, hogy nagyanyámat el tudják-e helyezni valahol, lehetőség szerint a Dunának ezen az oldalán és nem a másikon. Persze mindenhol látogatási tilalom van, de egyrészt lelkileg sem mindegy az embernek, hogy szerettét - akivel jó eséllyel ki tudja meddig még talán beszélni sem tud -, milyen messzire viszik, ahogyan persze az sem, hogy honnan kell majd hazahozatni privát betegszállítóval, vagy jobb esetben saját gépkocsival, ha ültetve tudjuk majd szállítani. 

A célom cseppet sem a pánikkeltés, hanem az aktuális helyzet reális és racionális láttatása. Most nem olyan időket élünk, amikor eufemizálásra és struccpolitikára van szükség, óriási a baj és mindenkinek joga van a tisztánlátáshoz, szépen kérem, hogy ne vegyük el ezt a lehetőséget az emberektől!

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.