Győri polgármester: Fidesz-tagok is vannak, akik fél éve még a városházán dolgoztak, de már nem dolgoznak itt

Pintér Bence 2020-07-31 19:36:35
Hosszú interjút adott az Átlátszónak Dézsi Csaba András győri polgármester. Gondolatok a színházról, Borkairól, vagyonnyilatkozatokról, Fideszről és fociról.

Hosszú és pár ponton egészen szórakoztató interjút tett közzé az Átlátszó.hu Dézsi Csaba Andrással, Győr polgármesterével. Az interjú annak a mondatnak a kibontásával indul, amit a fideszes polgármester nekünk nyilatkozott pár hónapja, amikor azt mondta: valójában most lett fideszes városvezetés a városban.

A polgármester most úgy értelmezte a mondatot: ő 1993 óta a Fidesz tagja, és így választották meg, míg Borkait először a megválasztották (a Fidesz külső támogatásával), és csak később lépett be a pártba, ez pedig szerinte fontos különbség. Tehát szerinte ez nem azt jelenti, hogy elhatárolódnia a Borkai-érától, a hanem azt, hogy ebből és egyéb okokból fakadóan más stílust képvisel.

„Szerintem, ha ezt tovább magyarázzuk, az már túlmagyarázás. Azt gondolom, hogy nem a Dörmögő Dömötörnek nyilatkozom, hanem egy komoly lapnak, úgyhogy nem érdemes túlmagyarázni” – mondta a polgármester, mikor az újságíró tovább feszegette volna a kérdést.

A színház kapcsán a polgármester elmondta: a korábbi vezetés által elfogadott felújítási terv neki nem tetszett, és fölöslegesen drága, ugyanakkor használhatatlan dolgok vannak benne, mint az automatizált mélygarázs. Ezzel szemben az Árkád melletti területen „építünk egy új városközpontot. Olyat, mint Párizsban, ahol, ha megállunk a Diadalívnél, egyik oldalra eltekintünk, ott van az új Párizs, a hátunk mögött pedig a Condorde tér és a Tuileriák”.

„S persze hasznosítani kéne a régi színházat, mégiscsak egy ikonikus épület. Ha a győriek tudnak valami funkciót adni az épületnek, akkor azt mondom, hogy vizsgáljuk meg. Ha nem, akkor viszont bontsuk le, és építsünk egy zöld közparkot” – mondta.

Később a két témát összekötve megjegyezte: „Nyilván Borkai Zsolt másképp látta Győr jövőjét, mint én. Nem tudom, hogy ő hogy látta, de én, ha a színházat tekintjük, biztos vagyok benne, hogy másképp látom.”

De nem lesz korrupció?

Az Átlátszó újságírója felvetette, hogy az ilyen nagyberuházásokkal kapcsolatban a költségek mindig megugranak, és gyakran egy adott vállalkozóra szabják a közbeszerzést, mint láthattuk azt a strand, vagy akár a vásárcsarnok esetében. Dézsi Csaba András erre elmondta: „Arra tudok ígéretet tenni, hogy lesz igazi verseny, egyenlő pályák, egyenlő esélyek lesznek. Az, hogy jelenleg egy pályázó volt ebben az elődömtől örökölt beruházásnál, amiatt én is szomorú voltam. Jobb lett volna, ha több pályázó van, mert akkor lehetett volna választani.”

Felmerült a politikai vagyonnyilatkozatok kérdése is, amelyeket Győrben nem tesznek közzé a város honlapján, azok megtekintéséhez be kell menni a városházára, Borkai Zsolt egykori polgármester pedig külön küzdelmet folytatott azért, hogy azt ne kelljen újságíróknak bemutatnia. Dézsi Csaba András most azt mondta, hogy a vagyonnyilatkozata hozzáférhető a városházán újságíróknak, tehát szerinte nem csorbul a nyilvánosság, bár ezen a ponton kicsit összeveszett az újságíróval, akit azzal vádolt, hogy csak azért szeretné, hogy online elérhetőek legyenek a vagyonnyilatkozatok, hogy neki kevesebbet kelljen dolgoznia.

Ezután arról esett szó, hogy a polgármester azt a Herkely Ákost kérte fel a Győr városi rangjának 750. évfordulójára tervezett ünnepség szervezésére, akit korábban pártjában, a helyileg Pergel Elza jelenlegi alpolgármester által vezetett KDNP-ben megbüntettek azért, mert 2012-ben ellenezte a Dunakapu tér rekonstrukcióját. A győri polgármester erre azt mondta: „Én polgármesterként nem fogok ilyen múltban lévő személyes vagy ideológiai konfliktusok miatt bárkit is kirekeszteni, félreállítani, vagy  figyelmen kívül hagyni. Miért tenném? (...) Én mindenki felé nyitok. aki hajlandó Győr város érdekében dolgozni. Nem a saját maguk érdekében, mint egy-két ellenzéki képviselő, akik próbálnak valamilyen perpatvart gyártani.”

Az Átlátszó újságírója erre megkérdezte, hogy a Fideszben nem lehetnek-e olyanok, akik a maguk érdekében dolgoznak. „Mindenhol lehetnek. Ha megvizsgálja azt, hogy a személyi állományban milyen változások történtek az elmúlt időszakban a városházán, akkor

olyan Fidesz-tagokat is fog találni, akik fél éve még itt dolgoztak, de már nem dolgoznak itt” – válaszolt a polgármester.

Foci, Kisalföld és motorosok

Szóba került aztán az eset, amikor úgy nézett ki, hogy az ETO körül kialakult cicaharcban a Kisalföld törölte a polgármester hozzászólását a Facebook-oldaláról. Mint az interjúból kiderült, csak egy technikai hibáról volt szó, de a polgármester ennek kapcsán azt sugallta, hogy az erről hírt adó cikkünk álhírterjesztés volt – ennek kapcsán azért szeretnénk megjegyezni, hogy az eltűnt komment képernyőmentését mi a városházáról kaptuk meg, az interjúban elmesélt történetet a technikai hibáról azonban már senki sem továbbította nekünk, így nem is tudtuk helyesbíteni a cikket.

Dézsi Csaba András elmondta, hogy tévedés, hogy a Fideszben muszáj futballmániásnak lenni,

és az ő véleményét ugyanúgy elfogadja a miniszterelnök úr, mint bárki másét. Kiemelte: az ETO kap rengeteg állami támogatást a futballakadémiára, abban pedig benne van a győriek pénze is, ezen felül a város nem akar most hozzájárulni a klub működéséhez.

Ezután rátértek a civil szervezeteknek és sportegyesületeknek megítélt városi támogatásokra, ahol a motoros, judózó polgármester szívéhez közelálló szervezetek a legtöbb esetben a teljes kért összeget megkapták. Dézsi szerint erről egy bizottság döntött az alapján, hogy milyen célokra kértek pénzt az egyes szervezetek. „Csak olyan tevékenységet vagy tárgyi eszközbeszerzést támogattunk, ami megvalósítható. Az is lehetne, hogy fűnyíróelv alapján mindenkinek adunk ugyanannyit, és akkor az igazságosnak tűnik. De akkor senki nem tudja megtenni azt, amit szeretne, mert senki nem kapná meg azt a pénzt, amiből meg lehetne oldani” – mondta.

Emellett abszurdnak tartja, hogy aza baj, hogy az evezősők a kért 70 millió helyett csak 44-et kaptak, ellenben a judósok 3 milliót kértek, és annyit kaptak. Ugyanígy kiemelte, hogy a Harley Tulajdonosok Klubja karitatív munkát végez, és tagjai példál sok pénzzel szálltak be a járvány alatt a Győri Segélyalapba.

Az interjú végén pedig az is kiderült, hogy alakul a megoldás az Iszkápa közi szeméthalomra: a tulajdonos valószínűleg ingyen át fogja engedni a telket a városnak, ezután pedig a város fogja elszállíttatni a szemetet.

A teljes interjút itt olvashatják el!

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.