Gömbös Sándor, az ember, aki megmentette a szombathelyi Nagyszállót

ugytudjuk.hu 2020-03-05 11:56:00
Raquel Welch és Elisabeth Taylor gratulált neki, amikor a szombathelyi Claudius Hotelben szálltak meg.

Ahogy múlik az idő, úgy értékelődik fel a múlt, pláne, ha van is miért. A vasi vendéglátás számos ismert személyiséget tudhat magáénak, közte egy olyan legendás szakembert, mint dr. Gömbös Sándor. Aki anno olyan közegben okított polgári erényekre, amelyben a Timur és csapata volt a kötelező olvasmány.

„Szállodát vettem feleségül"

– idézi kedvenc szlogenjét. Arra utalva, hogy egész életét a vendéglátásnak, azon belül is a szállodai szektornak áldozta. Igaz, ez az áldozat többnyire édes volt, még ha időnként hajmeresztő húzásokkal, kalandokkal, kőkemény vitákkal is járt. De hát ez már a szállodás szakma sajátja. Színes, kavargó világ ez, amelyben minden megtalálható és annak az ellenkezője is.  Gömbös Sándor élvezte ezt a világot, szerette a munkáját. Sokáig vezette a Claudius, az Isis és a Savaria Szállodát. Bár elmúlt 80 éves, ma is friss, aktív, érdeklődő ember.

Az életpálya annyira gazdag, hogy már az elején szelektálni kell. Így a Margitszigeti Nagyszállótól indulunk el, ez az intézmény a szakma csúcsa volt a hetvenes években. Elsőként nyerte el a Szakma Ifjú Mestere címet az országban, 18 évesen kiemelték, fontos beosztásokat kapott, diplomázott az állami és jogtudományi karon. Alig múlt el húsz, amikor a kecskeméti Aranyhomok szálloda élén találta magát. Nagy húzása a kapcsolódó Bugac-porta volt, megvalósította nyugati turisták „tschichkos-ghulasch" (csikós-gulyás) álmait. Volt olyan év, hogy 21 ezer svájcit fogadtak, dőlt a valuta.

„Ekkoriban keresett meg dr. Gonda György, Vas megye tanácselnöke. Azzal csábított, hogy szeretnének a nyugati végeken idegenforgalmat csinálni. Határzár, igazoltatás. katonák a vonaton. Hát, nem egy barátságos, vonzó helyzet volt. Azt is mondta, hogy a turizmus gerincét a Bük-Sárvár-Kőszeg-Szombathely négyszögben képzeli el.

Ehhez kellett egy minőségi szállót építeni, ez lett a Claudius. Az első négycsillagos vidék hotel, amelyet az osztrákok Kishiltonnak becéztek.  

Az avatás, hát az fantasztikus volt! Meghívtam rá a világhírű angol írót, az Én, Claudius, a Claudius, az isten című művek szerzőjét, Robert Gravest.  Pestről egy szovjet ZiL-4104-es típusú személygépkocsival hozattam le. Spanyol kalapban szállt ki belőle, s amikor meglátta a hotelt, lekapta a fejéről és a levegőbe dobta. Ezután füttyentett, majd a visszahulló kalapot laza mozdulattal a fejére terelte. Nagy jelenet, volt! De kellett egy gyújtómotor is. Olyan, amely a városiakat mozgatja meg, az igényesebb szórakozás felé terelve őket. Ez lett a Fészek, ahol osztrák sört mértek, szmokingos pincérek szolgáltak fel és elegancia jellemezte".

Robert Graves a Claudius előtt

Gömbös Sándor nem volt kispályás. Tudta, a Kádár-rendszer lényege az, hogy a vezér sérthetetlen. De azt is érzékelte, hogy a rendszer keretei fokozatosan kitolhatók. Ki is tolta. Olyannyira, hogy a polgári vendéglátás kritériumait követelte meg ott, ahol kötelező olvasmány volt a Timur és csapata. Működött. De ehhez támfalnak kellett egy elkötelezett, ámde felvilágosult kádárista vezető, Gonda György. Aki a törekvő ifjúban észrevette a jövőt. Azért tett egy próbát, a siratófalasat. Rábízta a kacsaúsztatóként működő büki fürdőt, ennek kiépítését. Ez a biztos bukással volt egyenlő. Gömböst azonban már nem lehetett megállítani. Elképesztő szervezőkészségről téve tanúbizonyságot fürdőt csinált a zuhanyzóból. Felújíttatta a Szapáry-kastélyt és részt vett egy új szálló megépítésében is.

„A nagy falat a büki svédszálló volt, amelynek pénzügyi, jogtechnika előkészítésben, szakmai kivitelezésben részt vettem. A projektet végül az egyik legtehetségesebb tanítványom, Hermann György zárhatta le. Aztán jött a nagy ugrás. Hallottam, hogy be akarják zárni, majd pedig lebontani a Savaria Nagyszállót (Kovács-szálló). Kultikus hely volt ez, olyan kávézóval, amelyhez hasonló csak kettő akadt az országban! Megkerestem Gonda Györgyöt és rábeszéltem, ne bontsanak. Jó, mondta, de nincs pénz a felújításra. Elmentem Pestre, a Hungarhotels központba meggyőzni a vezetőket. Sikerült, 100 milliót utaltak (ma kb. 10 milliárd forint). Neki láttunk a takarításnak".

Amiről ma is legendák keringenek. Teherautók sora hordta el a szemetet, még második világháborús katonai kapcákat is találtak... Rengeteg munka után nyitott ki újra a belvárosi szálló, amely az 1970-90 közötti időszakban a társasági élet központja lett Szombathelyen. A Télikertben egymást érték a bálok, kialakult egyfajta polgári mentalitás és életmód. Horváth Zoltán, a kiváló tanítvány vezette az egységet. És még nem volt vége!

A Claudius nem sokkal az átadása után

„Gonda rábeszélt a harmadikra, az Isis Szállóra is. Ekkor mondták a Hungarhotelsnél, hogy oké, ez még mehet, de több szállód már nem lehet. Kialakult a hármas szakmai egység: a Claudius a luxust adta – vendégünk volt például olyan világhírű szépség, mint Raquel Welch, vagy Elisabeth Taylor, akik személyesen gratuláltak az ellátáshoz. A Savaria Nagyszálló a városi középréteget látta el, az Isis Szálló pedig a csoportokat, leginkább a szovjet turistákat. Majd jött életem szakmai csúcsa, a Club Tihany, nyugodtan mondhatom, megalkotása. Mi 1985-ben olyan komplexumot építettünk, amilyen nem volt még a szocialista táborban. Tőkés részvénytársasági formát alkalmaztuk, voltak is viták. De kellett a valuta az országnak. Az avatáson az egyik miniszter oda súgta: - Sanyi, gratulálok. De lehet, ezért egyszer még ülni fogsz... Hát, nem ültem, de nem is lett hepiend a vége".

A szállodacsinálás és mentés nagymestere ma is gyakran feltűnik kedvenc helyén, a Claudia cukrászdában. Megissza kedvenc kávéját, olvas és jegyzetel, süteményezik. Ilyenkor felesége sem zavarja. „Ha valaki felhívna azzal, hogy Sándor, építenél nekünk egy szállót, hát mit is mondhatnék mást, hogy igen, örömmel. De realista vagyok. Az emlékiratomon dolgozom, amelynek az lesz a címe, hogy Szállodát vettem feleségül." 

Szólj hozzá!

Több mint 1 milliárd 200 millió forintos távhőfejlesztés indulhat Szombathelyen

A Szomtáv szerint a beruházás csökkentheti a hálózati hőveszteséget és a földgázfelhasználást is

Tizenkilenc győri iskola kaphat támogatást állagmegóvási és karbantartási munkákra

A városhoz idén 39 pályázat érkezett be mintegy 123 millió forint értékben.

Levendula, brunch és bütykölde a szombathelyi belvárosban

Május utolsó vasárnapján rendezik meg a Mártírok téri levendula napot.

Nehéz örökség: az éves költségvetési hiány több mint 91 százalékát már áprilisra összehozta az Orbán-kabinet

Az új kormány szerint átláthatatlan állapotban vették át a büdzsét a leköszönő kormánytól.

Visszalép az egyetem: mégsem nyúlnak a győri Kiskút liget melletti területhez

Kósa Roland szerint meghallották a győriek véleményét, ezért módosítják a februári előterjesztést.

Kreatív pólónyomtatás: hogyan készíts egyedi darabokat?

Egyedi pólókra van szükséged, vagy a céges csapat ruházatát dobnád fel néhány logózott darabbal?

Gajdos László: leáll az azbesztes kövek Magyarországra szállítása

Az élő környezetért felelős miniszter szerint az osztrák üzem tulajdonosával sikerült megállapodni a szállítások azonnali leállításáról.

Lezárások jönnek az M1-es győri lehajtójánál, terelőutakra kell készülni

Május végén és június elején is forgalomkorlátozások lesznek a Győr-Kelet csomópontnál az országhatár felé vezető oldalon.

Egyedi ajándékötletek, amikor az idő szorít

Előfordult már Önnel, hogy fontos alkalmak előtt hirtelen időhiánnyal küzdött az ajándékvásárlás terén? Ahogy közeledik egy különleges nap, például születésnap, évforduló vagy karácsony, gyakran eszmélünk rá, hogy a tökéletes ajándék még mindig nincs meg.

Győr környéki bringaút is versenyben van az Év Kerékpárútja 2026 szavazáson

A Győr–Pannonhalma–Tényő útvonalra június 2-ig lehet voksolni az Aktív Kalandor oldalán.

Nyárias idővel érkezik a pünkösdi hosszú hétvége

Napfényből nem lesz hiány, a hőmérséklet helyenként a 30 fokot is megközelítheti.

Egy napra mesebeli filmstúdióvá változik az Aranypart – jön a Győri Gyermek Piknik

Koncertek, bábszínház, játékparkok, kézműves foglalkozások és rengeteg családi program várja a gyerekeket május 31-én az Aranypart II.-n.

Koncertek, futás, helytörténeti séta és retro buli – ingyenes programokkal telik meg Győr pünkösdkor

Május 22. és 25. között szakmai konferenciák, családi programok, sportesemények, koncertek és közösségi rendezvények várják az érdeklődőket Győr több pontján.

Hamis márkák a pápai piacon: több száz kamu parfümöt és ruhát foglalt le a NAV

Hugo Boss, Chanel, Louis Vuitton, Nike és Adidas feliratú termékeket kínált egy árus, a pénzügyőrök az otthonában is találtak hamis termékeket.

Pünkösdkor sem marad el a szemétszállítás Győrben

A GYHG az ünnepnapokon is a megszokott rendben viszi el a hulladékot, de a hulladékudvarok és az ügyfélszolgálat zárva lesznek.

Tarvágások, erdőtüzek, klímaváltozás: új erdő-politikát sürgetnek Magyarországon a szakemberek

Már nem lehet kizárólag fakitermelési szempontból gondolkodni a magyar erdőkről.

„A dolgozók mennek, a vezető marad?” – belső információk szerint Holló Bernadett megtarthatja vezető állását és fizetését az éppen megszűnő Győr+-nál

Miközben a médiacég a hullámsírba merül, a frissen kinevezett vezető átevezhet egy új céges struktúrába. 

Új kerékpárút épülhet a Nagy Imre úton Győrben

A Vasvári Pál utca és a Szauter utca közötti szakaszon fejlesztené tovább a városi kerékpáros hálózatot a helyi önkormányzat.