Fideszes kampányra folynak el az EU-tól kapott forint milliók Szombathelyen

ugytudjuk.hu 2019-09-03 17:00:00
Közgyűlési határozatot sérthetett a Városfejlesztési Kft. és az AGORA.

Kelemen Krisztián (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt), a Joskar-Ola Lakótelep önkormányzati képviselője nemrég sajtóközleményben írt arról, hogy egy Európai Uniós projekt keretében zajló városi közösségépítő rendezvény a Fidesz kampánycéljait szolgálhatja. A projekt megvalósítói, a Savaria Városfejlesztési Nonprofit Kft. és az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ információink szerint nemcsak a Joskar-Olán, hanem a város számos pontján szervez a hetekben szabadidős rendezvényeket. 

Kelemen Krisztián szerint több mint gyanús, hogy a rendezvénysorozatot kapkodva, kampányidőszak alatt szervezték meg, úgy, hogy azon részt vehessenek a Fidesz képviselőjelöltjei, miközben ő semmilyen meghívót nem kapott a körzetében zajló eseményre. A képviselő mindezeken túl azt is állította, hogy az AGORA igazgatója, Parais István nemrég szintén az ő körzetében gyűjtött aláírásokat a fideszes jelölt számára.

A kérdéses programsorozat "A helyi identitás és kohézió erősítése" elnevezésű TOP-os pályázat keretén belül valósulhatott meg, melynek beadását a városi közgyűlés a 2018 októberi ülésén tárgyalta meg. A pályázatról ezután egészen idáig, nem sok információ volt, de úgy látszik, hogy megkapták rá az EU-tól igényelt 360 millió forintot, hiszen a megvalósítása (mint látjuk) megkezdődött.

Számos érdekességre bukkanunk, ahogy a tavaly októberi jegyzőkönyvet fellapoztuk. Több képviselő erős kritikával illette már akkor a projektet. Mind Nemény András (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt), mind Molnár Miklós (Pro Savaria) nehezményezte, hogy a napirendi ponthoz kapcsolódó előterjesztést csak aznap kapták kézhez a képviselők. Molnár Miklós elmondta azt is, hogy a pénzügyekért felelős alpolgármesterként nem látta előre a pályázati anyagot. (Ne feledjük, ez még a fideszes városvezetés idei szétesése előtt történt!)

Horváth Attila (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt!) képviselő szerint a szakmai ismeretek hiányáról árulkodik, hogy a várost úgy osztották fel 6 körzetre, hogy az Oladi lakótelep és pl. a Petőfi-telep egy közösségfejlesztési területhez tartozik, holott gyökeresen más problémákkal küszködnek az ott élők.


A vitához hozzászóló Ipkovich György (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) képviselő pedig már akkor arra figyelmeztetett, hogy a programmegvalósítást a városvezetés nagyon könnyen választási kampánycélokra használhatja fel.

Félelme úgy látszik, hogy be is teljesült, hiszen valóban az október 13-i önkormányzati választás előtt másfél hónappal, a kampány kellős közepén indítottak a projektgazdák.

A közösségfejlesztő pályázat beadásáról akkor a 273/2018 számú Közgyűlési határozattal döntöttek a városatyák. 20 igennel (ellenszavazat nélkül) megszavazták, azonban Nemény András azon módosító javaslatát is, mely szerint a pályázat benyújtóinak (tehát a Városfejlesztési Kft-nek, valamint az AGORA-nak) a projekttel érintett terület önkormányzati képviselőit kötelezően be kell vonni a munkába.

Ha igaz az, amit Kelemen Krisztián a közleményében állít, mely szerint a projekt keretében zajló rendezvényre még csak meghívót sem kapott, erősen vélelmezhető, hogy a Kft. és az AGORA nem vonta be őt és sejthetően a többi képviselőt sem a munkába, ezzel pedig a két városi szervezet a saját fenntartójának közgyűlési határozatát sértette meg, illetve hagyta figyelmen kívül.  

Szólj hozzá!

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.