Én is koronás lettem

Pintér Bence 2020-12-04 14:45:00
Miután megkapod a pozitív tesztet, jóval könnyebb a lelked, ha kevés emberrel találkoztál, és velük is főleg szabadtéren és maszkban.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját. Amennyiben válaszcikket írnál, írj levelet erre a címre!

Hónapok óta küzdünk ezzel járvánnyal, és még mindig rengetegen vannak, akik a maszkhordás miatt hisztiznek, vagy megkérdőjelezik, mi értelme van a lezárásnak. Én nem ezek közé az emberek közé tartozom, igyekeztem nem csak ezeket a szabályokat betartani, de egyébként is minden szempontból minimalizálni azt, hogy hány emberrel találkozom, és hogyan.

Ennek ellenére november közepén én is elkaptam a koronavírust,

van is tippem, milyen úton, de ez igazából lényegtelen – nem rajtam múlt, nem azon múlt, hogy én betartottam-e a szabályokat. Felmerülhet persze ilyenkor az emberben az, hogy mi értelme volt egészen eddig betartani a járványügyi intézkedéseket, otthon ülni, viselni a maszkot, ha mégis elkaptad a vírust? Aztán ahogy a betegség nagyobb probléma – láz vagy légzési nehézség – nélkül, pár kellemetlenebb napot okozva végigvonul az emberen, megint felmerülhet az ismert mantra is: de hát ez csak olyan, mint egy influenza, minek ekkora hűhót csapni.

A pozitív teszttel a kezemben nem ezen kezdtem el gondolkozni, hanem azon, hogy kikkel és milyen körülmények között találkoztam az elmúlt időszakban.

Mert hiába ment át rajtad könnyen a betegség, ez nem garancia arra, hogy bárki, aki tőled kapta el, ugyanilyen könnyen megússza.

Ezen a ponton elkezdi az ember értékelni a betartott járványügyi intézkedéseket: ahogy például én végiggondoltam, összeraktam, hogy alig pár emberrel találkoztam munkaügyben, velük mind szabadtéren és maszkban, ahogy a szélesebb értelemben vett családdal is nagyrészt így találkozunk az utóbbi hetekben. Remélhetőleg mindez elég volt ahhoz, hogy senki, akivel találkoztam, ne is kapja el tőlem a koronavírust. Persze semmi sem száz százalékos – de minden örök kétkedőnek ez a tanulság: sokkal nyugodtabb lesz a lelked, ha betartod az intézkedéseket, és nem kell azért is aggódnod, miközben kiüt a betegség, hogy lefertőzted-e a dédimamát.

A számokat nézve látszik, hogy továbbra is rengetegen kapják el a koronavírust, miközben a vakcina itthon még mindig nem opció. Amíg ez így marad, addig – legyen bármilyen lazítás karácsonyra – mindenkinek azt tanácsolom, hogy vegye komolyan a járványhelyzetet igyekezzen betartani a szabályokat, és lehetőség szerint elkerülni a találkozást azokkal, akiket meg akar óvni. A vírust most már bárhol, bárkitől el lehet kapni, és szeretteinkre nem lehet eléggé vigyázni.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.