Ezeket lépik az önkormányzatok a vírus elleni harcban

Nagy Donát 2020-03-16 18:09:00
Győrben, Zalaegerszegen, és más városokban is hoztak intézkedéseket.

Hódmezővásárhelyen a polgármesteri hivatal csak korlátozott ügyfélszolgálattal működik, egyszerre legfeljebb négy ember tartózkodhat az ügyféltérben. Azt kérték a helyiektől, hogy személyesen lehetőleg csak születéssel és halálozással kapcsolatos anyakönyvi ügyekben, illetve krízishelyzetben menjenek a városházára. Az esküvőkön legfeljebb tíz ember vehet részt, de lehetőség van a szertartások későbbi időpontra halasztására.

Szekszárdon közterület-felügyelők és rendőrök fogják ellenőrizni, hogy digitális oktatási munkarend alatt a gyerekek nem gyűlnek-e össze nagyobb számban közterületeken, játszótereken - mondta Ács Rezső (Fidesz-KDNP) polgármester sajtótájékoztatón. Hozzátette: tíznél nagyobb létszám esetén megkérik a gyerekeket, hogy menjenek haza.

Arról is beszámolt, hogy a szekszárdi Tolnatáj TV vállalta egy-egy tanár órájának közvetítését, ezzel segítve az otthoni tanulást. A polgármester döntött az Illyés Gyula Megyei Könyvtár, a Wosinsky Mór Megyei Múzeum és a városi sportcsarnok bezárásáról, az óvodák, bölcsődék már hétfőtől zárva vannak a tolnai megyeszékhelyen.

Péterffy Attila (Mindenki Pécsért Egyesület), Pécs polgármestere elrendelte a közösségi közlekedés nyári menetrend szerinti üzemeltetését, és vizsgálják a további járatritkítások lehetőségét is. A buszvezetők biztonsága érdekében az első ajtót és a járművek első traktusát továbbra is zárva tartják Pécsen, s jegyet vásárolni sem lehet a járműveken.

Az önkormányzati fenntartású bölcsődék és óvodák keddtől ügyeleti rendszerben működnek keddtől és biztosítják a közétkeztetést és a felügyeletet az ellátást igénylő gyermekek részére, utóbbi lehetőséget a polgármester kiterjesztette a Pécsen működő, de nem önkormányzati fenntartású intézményekbe járó gyermekek körére is keddtől.

Szentesen valamennyi kulturális és sportlétesítmény bezárásáról döntött Szabó Zoltán Ferenc (Jobbik) polgármester. A politikus közölte: a hivatásos sportolóknak igyekeznek biztosítani az edzési lehetőséget. Bár az óvodák és bölcsődék a városban csak szerdától zárnak be, az intézménybe járó mintegy ezer gyerek 85 százaléka már hétfőn is otthon maradt - tudatta a polgármester.

Kaposváron napokon belül bezár a Somogy Megyei Önkormányzat épülete, a dolgozóknak határozatlan ideig tartó otthoni munkavégzést rendelt el Biró Norbert, a megyei közgyűlés elnöke a járványügyi veszélyhelyzet miatt - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t hétfőn. Azt írták: az ügyfélszolgálat szünetelni fog. Azok a folyamatban lévő projektek, amelyekhez elengedhetetlen a kapcsolattartás, nem állnak le, de az ügyintézők mostantól csak telefonon, illetve online érhetőek el.

A kaposvári önkormányzat azt közölte, hogy keddtől számos, a kaposvári polgármesteri hivatalra tartozó ügy csak elektronikus úton, az E-önkormányzat portálon intézhető.

A kaposvári vagyonkezelő, a Kapos Holding Zrt. arról tájékoztatott, hogy a Kaposvári Víz- és Csatornamű Kft. határozatlan időre elhalasztja a mellékvízmérők már korábban leegyeztetett cseréjét a cég munkatársai, valamint a fogyasztók egészségének védelme érdekében.

Nyíregyházán a polgármester utasítása alapján keddtől nem fogadhat látogatókat a Nyíregyházi Állatpark, hétfőn pedig bezárt a Váci Mihály Kulturális Központ, a Jósa András Múzeum, a Kállay Gyűjtemény és a Sóstói Múzeumfalu és a központi könyvtár is. Emellett keddtől a gyógyfürdő-létesítmények, fürdő-, és gyógyászati szolgáltatók határozatlan ideig nem fogadnak vendégeket - közölte az önkormányzat.

Balaicz Zoltán (Balaicz Zoltán Jelöltje-Fidesz-KDNP), Zalaegerszeg polgármestere hétfőn az MTI-vel azt közölte, koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedésként a városban a közösségi tereken, közterületeken lévő utcabútorok, padok egy részét elszállítják, a rögzítetteket pedig fokozottan takarítják és fertőtlenítik. Ideiglenesen lezárták a Széchenyi téren lévő nyilvános illemhelyet is. Bezárják továbbá a kerítéssel körbevett, kapuval zárható játszótereket, a nyitott játszóterek esetében pedig felhívják a szülők figyelmét a járványügyi helyzetből fakadó elővigyázatosságra.

A hévízi önkormányzat közleménye szerint szünetel a személyforgalom a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának felügyelete alá tartozó Hévízgyógyfürdő és Reumakórház önkormányzathoz eljuttatott tájékoztatása szerint a hévízi fedett fürdőben egyidejűleg 80 ember tartózkodhat, a Hévízi-tó pedig egy időben 450 fürdőzőt fogad, a szauna- és wellnessrészlegek nem működnek.

Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere a közösségi médiában adott hírt arról, hogy hétfőtől átmeneti időre bezár a Zalakarosi Fürdő.

A közoktatási és köznevelési intézmények bezárása miatt felszabadult autóbusz-kapacitást a dolgozói járatok sűrítésére fordítja a Volánbusz Zrt. keddtől Győrben - tájékoztatta a megyeszékhely polgármestere az MTI-t. Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) közleménye szerint a menetrend módosítása a munkába tömegközlekedéssel járók egészségének védelmében történt.

A döntés értelmében az ipari parkban dolgozók elsősorban a műszakváltások idején több járatra szállhatnak fel, amely által várhatóan csökken az utasok létszáma a buszokon.

A polgármester kezdeményezte azt is, hogy a győri autóbuszokon jelenleg kötelező első ajtós felszállási rendet függesszék fel a buszsofőrök védelme érdekében.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.