Csoda történt! Mankóval jött, anélkül ment haza a sárvári fürdő egyik vendége

Ugytudjuk.hu

2018-11-15 07:35:00
Tudjuk, miket hagytatok el a fürdőkben idén nyáron.

Mivel közeleg az advent, kimondhatjuk, tényeg véget ért már a nyári fürdőszezon. Nyilván mindenki sok emlékkel tért haza, de akad azért olyan is, amit mi hagytunk ott a fürdőben. Úgy döntöttünk, megkiváncsiskodjuk, mik azok, a tárgyak, amiket a fürdőzők hagytak a vasi fürdőkben.

"Általánosságban elmondható, hogy – akárcsak az idei szezonban is- a legjellemzőbb fürdőn talált tárgyak a törölközők, köntösök, papucsok, egyéb ruhaneműk és vízi gyermekjátékok" - tájékoztatta az Ugytudjuk.hu-t Kopácsi Zsuzsanna, a Sárvári Gyógyfürdő üzemeltetési igazgatója.

Igazán rendkívülinek számító tárgyat nem találtak és nem is kerestek Sárváron, de érdekességek azért akadtak:

zárás után maradt a fürdő területén mankó, az óraelnyelő zsákba távozáskor pedig dobtak a vendégek már férfi karórát, illetve a Sárváron mindenképpen kuriózumnak számító büki gyógyfürdős beléptető órát.

"Bükfürdő magas látogatottságához képest viszonyítva általában kevés elhagyott tárgyat találunk, így volt ez az idei szezonban is." - közölte Schaffer Adrienn, a Büki Gyógyfördő értékesítési és kommunikációs igazgatója, szinte szóról szóra ugyanazokat a jellemző fürdőzéssel kapcsolatos tárgyakat említve, mint sárvári kollégája.

Előfordul, hogy karórát vagy szemüveget találnak a fürdő munkatársai, ezekért jellemzően néhány napon belül jelentkeznek a vendégek.

Ha olyan tárgyat találnak, amiről azonosítható a tulajdonosa, vagy például egy szállodai logós ruházat marad a fürdőn, visszajuttatják a vendéghez illetve a szállodának.

Persze te is kíváncsi lehetsz most, hogy mi lesz azokkal a dolgokkal, amiért nem jelentkezik a tulajdonos?

Bükön az olyan talált tárgyakat, melyek tulajdonosát nem tudják beazonosítani, sorszámozzák, raktározzák. A polgári törvénykönyvben meghatározott 3 hónap helyett azonban egy egész évig őrzik, hátha értük megy valaki.

Sárváron az élelmiszert, gyógyszert, vegyszereket 24 órán belül megsemmisítik, ha élő állatot találnak, azt a gyepmesteri telepre bízzák, ruházatot, műszaki cikket 6 hónapig őrzik, majd selejtezés után megsemmisítik, de előtte felajánlják elvitelre a dolgozóknak. Ilyenkor a megtaláló elsőbbséget élvez.

Nagy értékű talált tárgyakat egy évig őrzik, majd vételre kínálják a megfelelő szakcégeknek. Nemesfémet nem értékesítenek sem dolgozónak, sem más személyeknek. A műszaki cikkeket felbecsültetik, majd a dolgozók közt eladásra kínálják, ahol a megtaláló szintén elsőbbséget élvez. Talált pénz esetén 3 hónap őrzés után a városi jegyzőnek adják át.

Szólj hozzá!

Jövő hétvégén jön az UNI Győr Rally: mutatjuk, hol lesznek a versenyek és milyen lezárásokra kell készülni

Negyedik alkalommal rendezik meg a győri versenyt: pénteken a belvárosban, szombaton a Rábaringen és a Ravazd–Tényő szakaszon dübörögnek majd a versenyautók. 

Most a teknősöké az elsőbbség: félpályás útlezárás lesz miattuk Gyirmótnál

Szeptember közepétől néhány hétig lassabban lehet majd közlekedni a Horgászfalu közelében, ahol két kiszáradó holtág helyreállításával a mocsári teknősök élőhelyét mentik.

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.