Évente mintegy 700 amerikai nő hal meg terhességgel kapcsolatos okok miatt

Fehér Buda 2019-05-09 07:06:00
Kétharmaduk afroamerikai és indián

Évente mintegy 700 amerikai nő hal meg terhessége alatt vagy a szülés után egy éven belül, nagy többségükben afroamerikaiak vagy indián őslakosok - állapította meg szerdán ismertetett jelentésében az amerikai betegségmegelőzési és járványügyi hivatal (CDC). A jelentésben összegzett vizsgálat a 2013 és 2017 közötti időszakra vonatkozik: ez alatt összesen mintegy 3500 nő halt bele a gyermekáldás miatt fellépő komplikációkba az Egyesült Államokban. Az okok - a CDC szerint - az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés nehézségeiben és orvosi műhibákban, illetve félrediagnosztizálásokban keresendők.

A haláleseteknek legalább 60 százaléka megelőzhető - hangsúlyozták a szakemberek. Ugyanakkor rámutattak, hogy az anyai halálozásokban is egyenlőtlenségek vannak az Egyesült Államok különböző népcsoportjai között. Az afroamerikai és az indián és alaszkai őslakos nők háromszor olyan gyakran halnak meg a terhesség miatti rendellenességekben vagy betegségekben, mint a fehér amerikaiak. 

Emily Petersen, a CDC kutatásában részt vevő egyik szakember a The Washington Post című lapnak leszögezte: eddig is ismert volt ez a fajta egyenlőtlenség a feketék és a fehérek között, ám szerinte "ez nem magyaráz meg mindent". 

Petersen elmondta: még mindig kutatják e különbség okait, és az egyik - egyre elfogadottabb - elmélet szerint "a strukturális vagy rendszerszerű rasszizmus egészségre gyakorolt hatása" szintén az okok között lehet. A kutató úgy vélte, hogy a fajgyűlölet krónikus stresszt idéz elő, ez pedig a szervezet idő előtti öregedéséhez és a terhesség alatt a problémák gyorsabb kialakulásához vezethet. A szakember ugyanakkor leszögezte: nincs egyszerű megoldás, következésképpen többféle megközelítés szükséges.

(MTI)

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.