Embercsempészeket fogtak a kommandósaink Sopronban és Mezőfalván

Nagy Donát 2019-12-19 19:05:00
Több hatóság is együttműködött a sikerért.

Egy 31 és egy 35 éves férfit őrizetbe vettek - írta meg a police.hu.

K. Milán és társai megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2019 második felében vagyoni haszonszerzés céljából több alkalommal közreműködtek Magyarországon, valamint Szlovénia, illetve Horvátország területén tartózkodó illegális migránsok Nyugat-Európába történő eljuttatásában. A szállítási feladatokat alkalmanként maguk végezték, illetve magyar állampolgárságú sofőröket bíztak meg.

Az eljárás során a magyar nyomozók szorosan együttműködtek a szlovén és a horvát társhatóságokkal, mivel ezekben az országokban 2019-ben több olyan magyar állampolgárt is elfogtak embercsempészés elkövetése miatt, akikről megállapítást nyert, hogy tagjai voltak a K. Milán által vezetett, hierarchikusan szervezett, konspiratívan működő, több személyből álló embercsempész bűnszervezetnek.

A bűnszervezet felszámolására, a csoport tagjainak elfogására a KR NNI a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályával, a Soproni Rendőrkapitányág Felderítő Alosztályával illetve a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársaival közösen, a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közreműködésével 2019. december 16-án összehangolt akciót tartottak Sopronban és Mezőfalván.

A bűnügyi művelet alkalmával a rendőrök előállították a 31 éves K. Milán, a 21 éves R. Franciska, továbbá a 35 éves N. Norbert magyar állampolgárokat. A KR NNI munkatársai mindhármuk otthonaiban kutatásokat tartottak és több – embercsempészés bűntett elkövetésével összefüggő – tárgyi bizonyítási eszközt foglaltak le.

A KR NNI Illegális Migráció Elleni Osztály nyomozói az elfogott személyeket gyanúsítottként hallgatták ki, majd a két férfit bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amelyet a bíróság 2019. december 18-án elrendelt.

Az ügyben további elkövetők elfogása és elszámoltatása várható.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.