Élvezze ki, ha gyári munkásként most otthon lehet: minden egyes percet ledolgoztathat a vállalat, és erre 2 éve van

Nagy Donát 2020-04-14 09:22:00
Aki pedig korábban felmond, annak a fizetéséből vonhatják majd le a kiesett munkaidő bérét.

Szép csendben óriási munkaügyi módosítást hirdetett ki a kormány - írja a Portfolio.

A pénteki Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet értelmében a cégek egyoldalúan bevezethetik a 24 hónapos munkaidő-keretet. Ez lényeges könnyítés a most leálló, vagy tevékenységüket visszafogó (elsősorban termelő) nagyvállalatok számára, számukra ugyanis ez egy fontos rugalmassági elem lehet, akár az elbocsátásokat is visszafoghatja.

A munkaidő-keretet korábban elsősorban a mezőgazdaságra találták ki, és arra szolgált, hogy míg nyáron nagyon sok a tenivaló, addig télen kevesebb, de az 1 éves munkaidő-keret bevezetésével a nyári plusz munkaórákat télen úgymond lepihenték a dolgozók - így 1 évre vetítve ugyanannyit dolgoztak, mint más ágazatokban.

Ezt egyébként egy ideje már a gyári termeléseknél is alkalmazzák, így ha a gyártási igény nő, akkor többet dolgoznak a munkások, ha kevesebb a termékre az igény, akkor pedig kevesebbet.

A hátrány viszont abban rejlik a dolgozóra nézve, hogy például szombat délután bemegy dolgozni, de ezt nem fizeti ki a vállalat. Helyette hónapok múlva fog kapni egy pihenőnapot, ám az lehet, hogy mondjuk egy szerda éjjeli műszak, ami valljuk be, nem egyenértékű a munkavállaló számára.

A mostani kormánydöntés arról az oldalról érthető és racionális, hogy a kormány a leálló (elsősorban gyártó) cégeket akarja így támogatni. A kényszerű leálláson lévő cégek ugyanis most is állásidőre járó alapbért fizetnek az el nem bocsátott dolgozók számára, miközben kiesik a bevételük, később a 24 hónapos munkaidőkeret alatt viszont lehetősége lesz a munkaadónak az így kiesett órákat ledolgoztatni a munkavállalókkal.

Kiakadt a szakszervezet

A Vasas Szakszervezeti Szövetség közleménye szerint

a kormány a magyar munkavállalókkal szemben újra a korábban adókedvezményekkel, mesterségesen alacsonyan tartott bérekkel és maximális rugalmasságot biztosító munka törvénykönyvével megsegített multinacionális vállalatok mellé áll.

Arra figyelmeztetnek, hogy ez az újabb lépés tovább terheli az amúgy is "kizsákmányolt magyar dolgozókat". Hangsúlyozzák:

bizonyított tény, hogy a túlterhelt ember könnyebben betegszik meg, könnyebben okoz vagy szenved el balesetet, gyakrabban hibázik és ez mind a magyar költségvetést terheli majd. Csakúgy, mint a széteső családok okozta társadalmi problémák, aminek az árát együtt fizetjük majd meg.

A jelenlegi szabályozás értelmezésük szerint lehetővé teszi:

  • Havi (!) 1 pihenőnap kiadását.
  • Heti 60 órás munkavégzést.
  • Mindezt túlórapótlékok nélkül, hiszen a ledolgoztatott órák helyett a munkáltató kiadhat pihenőnapokat, mint most, amikor állnak az üzemek.
  • A dolgozót az intézkedés röghöz köti, hiszen, aki most nem végez munkát, annak negatív órái, tartozása halmozódik fel, amit vissza kell fizetnie, amikor munkahelyet akar váltani vagy nyugdíjba szeretne vonulni.

A Vasas, a többi szakszervezettel együtt továbbra is kész javaslatokkal várja, hogy a munkavállalók képviselőit is hallgassa meg a kormány - írták.

László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a mérce.hu-nak nyilatkozva érthetetlennek nevezte az eljárást, és hogy az éj leple alatt, mindenféle egyeztetés nélkül jelennek meg ilyen döntések.

Azt is kifejtette a rendelet kapcsán, hogy a kollektív szerződés ettől eltérő passzusait a rendelet hatálya alatt nem lehet alkalmazni – magyarán a kormány a vészhelyzetre hivatkozva felülírta a szakszervezetek és a munkáltatók közötti megállapodásokat. 

Az Indexnek nyilatkozó munkajogász, Mihovics Lívia szerint a munkavállalók számára ennél sokkal rosszabb helyzet lenne, ha a munkáltató most elbocsátaná a munkavállalóit, amit különösebb rizikó nélkül tehetne meg, hiszen ha később szüksége lesz munkaerőre, valószínűleg úgyis könnyen pótolni tudná a most elbocsátott munkavállalókat, tekintettel arra, hogy szinte biztosra vehető, hogy rengeteg munkanélküli lesz. 

Forrás: Portfolio

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.