Eldőlt: a balatoni kempingek és szállodák után a hajózást is megszerzi egy jól ismert fideszes kör

Nagy Donát 2020-05-07 17:44:00
Hiába volt nyereséges az állami Balatoni Hajózás Zrt., kiárusítják.

Mi is írtunk már róla, most azonban az Index tényként közli, hogy hiába tiltakozott a Balatoni Szövetség, eldőlt, a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) erősen lecsupaszítja magát, és Rogán Antalék vezetésével privatizálhatják az értékes balatoni ingatlanokat.

Miközben mindenki a járványra figyel, a Fideszhez közeli káderek végleg bekebelezik a Balatont

Megszüntetik a Balatoni Hajózási Zrt. vitorláskikötői üzletágát: erről a javaslatról szavaz a jövő hónapban a tavaly állami többségű tulajdonúvá lett társaság közgyűlése - értesült a Narancs.hu. A lap birtokába került javaslatban az áll, hogy a „főtulajdonos rendelkezése alapján" tekintette át a Zrt. igazgatósága a BAHART jövőbeni működését és állt elő javaslataival.

Az állami tulajdon kiárusítása ellen élesen kikelt a balatoni önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség, akik azt írják,

a Bahart Zrt.-ben tulajdonosként, részvényesként bent maradó balatoni önkormányzatok számára kiemelten fontos feladat, hogy a Bahart egyben maradjon annak vagyonával, tevékenységével, működési struktúrájával, a meglevő személykikötő, illetve vitorlás kikötő hálózat maradjon a cégben, hiszen ez biztosítja a Balaton egészének megközelítését, azon való közlekedést, ami a turizmus elengedhetetlen feltétele, egyben a céggel szembeni elvárás, annak működésének alapvetése.

Sajnos süket fülekre találtak, így a Turisztikai Ügynökség átvitte az átalakítást.

  • A Bahart megválik vitorláskikötőinek üzemeltetésétől. Bár maguk a területek a cégnél maradnának, de az azokon lévő épületek a bérlőhöz kerülnének.
  • Csopak, Balatonakali, Balatonkenese és Balatonudvari közfogalmú kikötőjét eladják
  • A Hotel Mólót, a balatonszemesi Hattyú és a balatonboglári Sellő kempingeket szintén eladják.
  • Ezeken túl öt hajót kivonnak a forgalomból, és megszűnik hat menetrend szerinti és négy sétahajó járat is.

A lap azt írja, hogy a Balatoni Szövetség szerint a térség érdekeit is figyelembe kell venni, nem csak a Bahart legszűkebben vett gazdasági érdekeit:

A cég reorganizációs terve nem a Balaton érdekével, inkább a cég gazdasági helyzetének javításával foglalkozik kiemelten akkor, amikor a cég jelen működésével is nyereséges, és a tervezett változások több kisrészvényes településen megszüntetnék a személyhajózást. Tudni kell, hogy a települések, és azokon a kikötők szimbiózisban működnek, azoknak szerves része és nem csak a vízi közlekedésnek, de akár a kulturális életének is.

Szerintük a balatoni vízi közlekedés nem szabad, hogy kizárólag gazdasági érdekként legyen számon tartva, ezért kérték arra Rogánékat, hogy vegyék figyelembe az érintettek szempontjait. Nem vették.

Címlapképünk illusztráció

Forrás: Index

Szólj hozzá!

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.