Egyre gyanúsabb a győri sztori: most maffiatörténettel bizonygatja két alvállalkozója eltűnését Imre

ugytudjuk.hu 2019-09-04 18:38:00
Több mint érdekes.

Augusztusban házi őrizetbe került a két alvállalkozója meggyilkolásával gyanúsított győri férfi. A feltételezett kétszeres gyilkos azóta több interjút is adott. Zavaros maffiatörténettel bizonygatta ártatlanságát, szerinte az eltűnt villanyszerelők élnek, és az ukrán maffia elől bujkálnak. Az ügy azért lett az elmúlt évek egyik legrejtélyesebb gyilkossági esete, mert máig nem találják a holttesteket, így pedig nehéz a bizonyítás. A férfinak ugyanakkor volt indítéka, megbukott a hazugságvizsgálaton, ismerőseinél találták meg az áldozatok autóit is.

Éles Imre szobafestő, építési vállalkozó. Elmondása szerint azért ad interjút a Kékfénynek, mert szeretné nyilvánosan is megvédeni magát. Azt állítja, hogy ártatlan, és nem ölt meg senkit, nem követett el semmilyen bűncselekményt.

Ennek ellenére több emberen, előre kitervelten nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítják a győri férfit. Tizenhat hónapot ült előzetesben, nemrég került házi őrizetbe. Mint mondta, reménykedik abban, hogy az eltűnt két villanyszerelő, Mácsik Zoltán és Orlik Vilmos él, és egyszer előkerülnek.

A két személy holttestét ugyanis máig nem találják

Az eltűnt villanyszerelők Éles Imrének dolgoztak alvállalkozóként. Mácsik Zoltánnak 2018. március 31-én, húsvét előtti szombaton veszett nyoma. A felesége szerint pár hónappal előtte hívta Éles Imre Salzburgba dolgozni a férjét.

Egy osztrák milliomos nemesi kastélyát újították fel. Csakhogy a fővállalkozó nem fizetett rendesen, folyton elmaradt a villanyszerelő bérével, ezért Mácsik Zoltán legalább háromszor hagyta ott a munkát, ám a főnök különböző ígéretekkel valahogy mindig visszacsalogatta. Éles Imre közel hárommillió forintnyi euróval tartozott a mosonmagyaróvári szakembernek.

Egy benzinkútnál látták utoljára az egyik áldozatot

A férfi felesége úgy emlékszik, napokig hitegette párját az adós, plusz segítséget kért tőle egy villanymotor bekötésében. Szerinte ez volt a csali. Azt is elmondta, előző nap pénteken lett volna eredetileg a találkozó, de az meghiúsult, valószínűleg azért, mert oda nem egyedül ment volna a férje. Másnap viszont Mácsik Zoltán már egyedül indult el a megbeszélt találkozóra. Reggel hat óra körül egy benzinkútnál látták őt élve utoljára. A biztonsági kamera is felvette, ahogy a két férfi megérkezik a saját kocsijával, aztán elindulnak egymás után. Mácsik Zoltán azóta eltűnt.

A másik alvállalkozónak is nyoma veszett

Az „ikrényi horrortanya” – a környéken csak így hívják a birtokot. Mácsik Zoltán családja biztos abban, hogy Éles Imre ide csalta el a villanyszerelőt, és itt végzett vele. Az eltűnt férfi autóját pár nappal később a gyanúsított egyik ismerősénél találták meg. A rendőrségi bejelentések során azonban kiderült, hogy nem csak Mácsik Zoltán tűnt el. Orlik Vilmos szintén Éles Imrének dolgozott, évtizedek óta ismerték egymást. Elszámolási vitájuk támadt. Aztán 2015 nyarán egyik napról a másikra szintén nyoma veszett.

Fia arról beszélt korábban, hogy két nappal később saját szemével látott még pislákoló tüzet az ikrényi tanyán, és azt mondták neki a helyiek, azt apja eltűnése napján gyújtotta Éles Imre, aztán fertelmes dögszagot éreztek a környéken.

A mostani gyanúsítottat csak tanúként hallgatták ki akkor – mondta el Bagó Ottó ügyvéd, hozzátéve, hogy az ügyet bűncselekmény hiányában lezárták. A rendőrség ugyanakkor nemrég megtalálta Orlik Vilmos kocsiját is, szintén Éles Imre egyik rokonánál, évekkel az első és hónapokkal a második gyanús eltűnés után.

Maffiatörténettel magyarázza az eltűnéseket a gyanúsított

Éles Imrét a második villanyszerelő eltűnésének napján bevitték a rendőrök. Aztán őrizetbe vették, letartóztatták, de akkor még csak Mácsik Zoltán feltételezett meggyilkolása miatt. Hónapokkal később gyanúsították meg az évekkel korábban eltűnt Orlik Vilmos megölésével. Éles Imre egy maffiatörténettel magyaráz mindent.

Állítása szerint Orlik Vilmos Szlovákiában az ukrán maffiának dolgozott, mert kapcsolatai voltak egy marihuánaültetvényen. Ki akart szállni, de nem engedték, és tőle kért segítséget, hogy eltűnjön. Éles Imre ugyanezt mondja Mácsik Zoltánról is. Azt állítja, ő vette át Orlik Vilmos helyét a kenderültetvényen, és szintén ki akart szállni, de nem tudott, ezért akart eltűnni. Ő is tőle kért segítséget, nála hagyta a kocsiját, és szerinte ő is bujkál azóta.

A tartozást elismerte

Éles Imre azt elismerte, hogy valóban tartozott 9 ezer euróval a villanyszerelőnek, amit három fekete ruhás alak gyakorlatilag behajtott tőle. A kettős gyilkosság gyanúsítottja azt állítja, ezek után érkezett meg a benzinkúti találkozóhoz. Az egyik fekete ruhás figura akkor is mellette ült, és ő kényszerítette arra, hogy térjenek vissza a tanyához. Mácsik Zoltán követte őket a kocsijával.

Mácsik Zoltán felesége hazugságnak tartja a gyanúsított meséjét. Azt mondta, férje soha nem járt Szlovákiában, sosem került semmilyen drogügyletbe, és semmi oka nem volt magától eltűnni, Orlik Vilmossal pedig körülbelül két hétig dolgoztak együtt.

Éles Imre védője azt mondta, semmilyen kézzelfogható bizonyíték nincs az ügyfele ellen. Bagó Ottó szerint így pedig
senkit sem lehet elítélni. A rendőrség feltúrta Éles Imre tanyáját, annak a környékén is keresték a holttesteket. Tavakat, kutakat, folyókat vizsgáltak át búvárok. Még sárkányrepülős is segített légi felvételekkel, de hiába, sehol sem találják a két eltűnt villanyszerelőt vagy maradványaikat.

Holttest nélkül nincs gyilkosság?

Holttest nélkül nincs gyilkosság – így szól a kriminológiai közhely. A holttest megléte ugyanis bizonyíték arra, hogy az áldozat valóban meghalt. Ráadásul a halál okát is egészen pontosan tisztázni lehet, hogy természetes úton halt meg, vagy erőszakkal végeztek vele.

A rendőrség semmit sem nyilatkozik az üggyel kapcsolatban. Csak annyit tudni, hogy mindkét áldozat autóját Éles Imre ismerőseinél találták meg. Volt indítéka mindkét gyilkosságra elszámolási vita miatt, és Mácsik Zoltán eltűnése után lőporra utaló nyomokat találtak a kezén. Ügyvédje szerint azonban, mivel Éles Imre építési vállalkozó, flexel is dolgozott, amelynek használata után ugyanilyen nyomok maradnak meg a kézfejen.

Éles Imre azt állítja, ő nem tettes, hanem áldozat, és kártérítési pert indít majd az állam ellen, ha végül felmentik.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.