Egyelőre nincs döntés arról, ki üzemelteti a buszokat Győrben jövőre

Pintér Bence 2020-12-21 14:16:00
A Volánbusz volt az egyetlen pályázó, de a korábban „pofátlannak” minősített pályázatukat nem fogadta el a polgármester.

Az elmúlt hetekben a győri polgármester, Dézsi Csaba András több helyen is beszélt arról, hogy a Volánbusz „pofátlan többletszámlát”, de ennek részletei egyelőre nem voltak ismertek. Pár napja azonban egyszerre több, novemberben és december elején a veszélyhelyzet miatt a közgyűlés nevében is hozott polgármesteri döntés került fel a város honlapjára, és

ezek között ott van a személyszállításra vonatkozó tender, ami eredménytelen lett, ugyanis a Volánbusz ajánlatát visszautasította Dézsi Csaba András polgármester,

aki a veszélyhelyzet nyomán a közgyűlés helyett is eljárhat jelenleg. Más pályázó pedig nem volt. A dokumentum szerint az augusztusban kiírt pályázaton két különböző verzióval is pályázott az elmúlt időszakban teljesen központosított, állami tulajdonú Volánbusz, de még az olcsóbb (egyes feladatokat helyközi járatokkal ellátó) verzió szerint is közel egymilliárd forinttal többet kellene fizetnie a városnak, mint amennyit tavaly fizetett, bár az nem világos, hogy ugyanolyan szolgáltatásokat kért-e a város, hiszen a polgármester a közgyűlésen azt mondta: magasabbak lesznek az elvárások a pályázókkal szemben.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy míg tavaly a város 1,4 milliárd forintot fizetett a buszközlekedésért a cégnek, addig most az olcsóbb verzió szerint 2,4, a drágább szerint 2,8 milliárd forintba kerülne a szolgáltatás. A polgármester erre hivatkozva a pályázatot november 30-án eredménytelennek nyilvánította. Az év vége előtt pár nappal tehát – az elérhető információk szerint – egyelőre nem eldöntött kérdés, hogy 2021-ben ki szervezi a buszközlekedést Győrben: ha november 30-a óta közeledtek az álláspontok, akkor arról egyelőre nem számolt be a polgármester.

Szólj hozzá!

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.

„Józanul is boldogan” – fotópályázatot hirdetnek Győrben, a legjobb képeket az ÁRKÁD-ban állítják ki

Akár 100 ezer forintos utalványt is érhet egy jól elkapott pillanat, a pályaműveket október 18-ig várják.

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.