Egy képet akart felakasztani a falra egy brit férfi, helyette talált egy titkos alagutat a háza alatt

Fehér Buda 2020-05-06 07:23:00
Mindenféle csecsebecsét rejtett a befalazott üreg.

Éppen a plymouth-i házát renoválta egy brit férfi, Jake Brown, amikor észrevette, hogy az alagsorban az egyik fal eltér a többitől. Jake először azt hitte, hogy csak az építészek rontottak el valamit, de amikor egy lyukat fúrt a falba, hogy felakasszon egy képet, a falból kiesett egy hatalmas darab. Jake észrevette, hogy a fal mögött azonban nem föld van, hanem egy nyílás. A férfi végül átdugta a fejét a lyukon, és rájött, hogy egy rejtett alagútra talált.

Jake kibontotta a falat, és rájött, hogy egy egészen méretes alagútról van szó, amit mindenféle építési törmelékkel töltöttek fel. Köztük volt egy újság is, ami 1964-ből származott, így szinte biztos, hogy a járat legalább 50 évig rejtve volt. 

A férfi aztán lemérte a helyiséget, ami nagyjából három méter széles és öt méter mély volt. Jake végül felkeresett egy történészt, aki elmondta neki, hogy Plymouth környékén bevett szokás volt, hogy az emberek a föld alá építkeztek, hiszen régen egy Windridge Hill nevű domb állt a házak helyén nagyjából 120 évvel ezelőtt. Az ott élők ezt kihasználva építettek pincéket, ahol többnyire szenet tároltak.

A Jake háza alatt lévő üreggel azonban van egy kis probléma, a befalazott pincerész ugyanis egészen a ház előtt húzódó utcaszakaszig elér. Mivel a megnövekedett forgalom miatt szinte napról napra nagyobb nyomás nehezedik az üregre, félő, hogy az egykori pinceszakasz egyszer beomlik majd.

A történész viszont azt is elmondta, hogy a környék házai alatt több olyan üreg is van, amit nem falaztak be az évek során, helyette inkább borpincének használják őket, de néhányan például gombát termesztenek a helyiségben.

Forrás: Metro

Szólj hozzá!

Kósa Lajos sem ül be a Parlamentbe

A Fidesz tisztújító kongresszusán sem indul egyetlen tisztségért sem.

Nem ment át a közgyűlésen a Móricz Zsigmond rakpartra tervezett monstrum épület terve

A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott. 

Lannert Judit vezeti az oktatást – újabb minisztert nevezett meg Magyar Péter

A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.

A közgyűlés elfogadta a Győr+ és az önkormányzat vagyonkezelői szezrződésének módosítását

Változnak a plakát kihelyezési szabályok, és hamarosan kiderülhet az is, hogy pontosan mekkora bajban van a médiacég. 

Komoly összegben fogadnánk, hogy elhoztuk az összes győri programot a hétvégére

Autós nyílt nap, anyák napi készülődés, hangfürdő, egy csomó koncert és még rengeteg minden más. 

Kósa Roland: “Én azt gondolom hogy önök az igazuk bizonyítása érdekében megtévesztették a győrieket!”

Az alpolgármester szerint a Győr-Szol Zrt. trükközött az adatokkal az ominózus "Nokiás-dobozos" közgyűlésen. 

Vitézy Dávid és Kátai-Németh Vilmos is miniszter lett a TISZA-kormányban

A közlekedési és a szociális tárca vezetőit jelentette be Magyar Péter - délután az oktatásügy miniszterének személyére is fény derül. 

Nem oszlatta fel magát, tovább dolgozik a győri közgyűlés

Fekete Dávid a frakciójával szemben szavazott, Szeles Szabolcs inkább tartózkodott. 

A Győr+ nem tájékoztatta a tulajdonos Győr-Szol Zrt-t, hogy ma már nem jelenik meg az ingyenes újság

Sárkány Pétert kérdeztük a kialakult helyzetről. Tóth Rebeka vezérigazgatót is kerestük, de őt sem mi, sem a Győr-Szol nem érte utol. 

Hatékony védelem az automatizált biztonsági rendszerek segítségével

A modern internetes világban, ahol a fenyegetések száma és összetettsége folyamatosan növekszik, a vállalatok számára létfontosságú a megfelelő kiberbiztonsági stratégiák alkalmazása.

Hogyan óvhatjuk meg a szemkörnyéki bőrt?

A szem körüli bőr rendkívül vékony, épp ezért különösen érzékeny a külső hatásokra.

Az ügyészségi nyomozás még véget sem ért, de a Vas Népe már megírta, hogy nem igaz, hogy valakit munka nélkül fizettek a Sárvári Gyógyfürdőben

A megyei napilap korábban egy sort sem írt arról a mutyiról, ami az országos média figyelmét is felkeltette.

A hőfok szerepe a hidraulika rendszerek hatékonyságában

Gondolta volna, hogy mennyire fontos szerepet játszik a hőszabályozás a hidraulikus rendszerek működésében? Az ilyen rendszerek, különösen teherautókban és munkagépekben, jelentős mennyiségű hőt termelnek működés közben.

Két győri fa kapott faértéktáblát a Föld napján

Egy 150 éves platán és egy különleges tölgy lett a városi zöldfelületek jelképe.

Időközi választás jön Sárváron

Augusztus végére tűzik ki a szavazás időpontját.

Rezidensi-kutatói programot indít a Semmelwis Egyetem és a szombathelyi oktatókórház

A kezdeményezés egy több mint harminc egészségügyi intézményt és szervezetet magába foglaló stratégiai együttműködés része.

A modern kertgondozás forradalma: akkumulátoros kerti gépek a jövőben

A kertápolás területén az utóbbi években jelentős átalakulások történtek, melyek új távlatokat nyitottak a zöld területek szerelmesei előtt.

Szórólapokkal agitált V.Németh Zsolt mellett a kampányban Győrvár polgármestere

Kaczor Zsolt szerint nem mint polgármester, hanem mint magánember kérte a falu lakóit, hogy a fideszes jelöltre szavazzanak. A szórólapokat közmunkások hordták ki, munkaidőn kívül.