Donald Trump golffal mulatja az időt, miközben az USA koronavírus-áldozatainak száma lassan eléri a százezret

Fehér Buda 2020-05-25 09:08:00
Jó nagy kihagyás után tért vissza a pályára az elnök.

Amerikában a hétvége a háborús hősökről szólt, hiszen május utolsó hétfőjén azokra a katonákra emlékeznek, akik szolgálat közben hunytak el. A hosszú hétvégét az Egyesült Államokban többnyire a családjaikkal töltik el az emberek, de ezeket a terveket idén keresztül húzta a koronavírus-járvány. Donald Trump azonban lazított egy kicsit, 75 nap kihagyás után visszatért a golfpályákra.

Az amerikai elnökről tudni lehet, hogy igen nagy rajongója a sportnak, az elnökként eltöltött három és fél év alatt 265-ször lazított egy kis játékkal. Az elnök pechjére azonban lencsevégre kapták, ahogyan a sportnak él, a képeken az is látszik, hogy Trump még arra sem volt hajlandó, hogy maszkot hordjon a játék közben.

Az amerikaiakat felkavarták a képsorok, hiszen az ország hatalmas krízisben van a járvány miatt, vasárnapra már közel 99 ezer emberrel végzett a vírus az országban. Ennek ellenére Trump egészen jól mulatott a pályán, mintha minden teljesen rendben lenne.

 

The Hill on Twitter

WATCH: President Trump golfs on Saturday at his Virginia golf club. https://t.co/L8SJf0wKzo

 

Trump egyébként március 6-án golfozott utoljára, akkor vendégül látta az egyik privát pályáján a brazil elnököt, Jair Bolsonariót is. Bolsonarióval tartott a sajtósa, Fabio Wajngarten is, akiről napokkal később kiderült, hogy elkapta a vírust. Az amerikai elnök csapata azóta elég komoly előírásokat vezetett be, Trumpot és a körülötte lévő hivatalnokokat naponta tesztelik. Van is okuk az elővigyázatosságra, hiszen Trump a kora és a súlya miatt a veszélyeztetettek csoportjába tartozik.

Az amerikai elnök az eset után szinte teljesen bezárkózott a Fehér Házba, hónapokig alig hagyta el az épületet. Ez nemrég azonban változott, Trump ugyanis nekiállta bejárni az Egyesült Államok nagyobb gyárait, mindeközben azonban nem volt hajlandó maszkot viselni. 

Forrás: Metro

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.