Brit kutatók szerint a lámák antitestjeinek segítségével győzhetjük le a koronavírust

Fehér Buda 2020-07-14 18:52:00
Ha a módszer beválik, akkor a vírus képtelen lenne bejutni az emberi sejtekbe.

Egy Fifi nevű láma vezethetett el a koronavírus-elleni harc legütősebb fegyveréhez, írja a BBC. Fifit a brit Rosalind Franklin Intézet kutatói vizsgálták meg, majd kifejlesztettek egy olyan antitestekből álló vakcinát, ami teljesen megakadályozhatja, hogy a koronavírus bejusson az emberi sejtekbe. 

A kutatók azt mondják, hogy a lámák antitestjei relatíve kicsik, és sokkal egyszerűbb a felépítésük mint az embereké. Így sokkal könnyebben lehet is őket manipulálni, az intézet vezetője, James Naismith úgy fogalmazott, hogy az állatok antitestjei olyanok mint a kulcsok, amik nem igazán illenek bele a zárba. Egy kis babrálással viszont elérhetik, hogy ezek a kulcsok segítsenek lakatot tenni a koronavírus-járványra.

Naismith azt mondja, hogy a kezelésük gyakorlatilag egy löketet adna az emberek immunrendszerének a vírussal szemben. A laborban ugyanis úgy tudják manipulálni az antitesteket, hogy azok egyből felismerjék a koronavírust, úgy, mintha egy felépült beteg szervezete találkozna újra a kórokozóval. Az antitestek, amelyeket az intézetben átkereszteltek nanotesteknek, úgy veszik fel a harcot a vírussal szemben, hogy azokra a részekre tapadnak, amellyel a vírus hozzáláncolná magát az emberi sejtekhez. Az antitest ezután megakadályozza, hogy a vírus hozzáférjen a sejtekhez, így ártalmatlanítva azt.

Naismith szerint a laborokban már egészen gyorsan le tudják utánozni az emberi immunrendszer reakcióit, így, ha a vírus a jövőben mutálódna, akkor gyorsan tudnának új vakcinákat készíteni. A brit kutatócsoport a nyár folyamán már el akarja kezdeni az állatokon végzett teszteket, az év vége felé pedig már az embereken elvégzett kísérletek következhetnek.

Forrás: BBC

Szólj hozzá!

Részletfizetéssel is megvehetők a Sziget 2026 jegyei

Magyar BNPL-szolgáltató lett a Sziget részletfizetési partnere

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a Tisza programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után Győrben és Szombathelyen is drágulhatnak az albérletek

Az ingatlanpiaci szakértők szerint akár 5 százalékkal is emelkedhetnek a bérleti díjak az egyetemvárosokban, ahol a hallgatók és a munkavállalók ugyanazokért a lakásokért versenyeznek.

Öt munkatársat rúgtak ki a Vas Népétől

Köztük a Fidesszel nyíltan szimpatizáló Tömböly Ágnest is. Egy újságíró maga mondott el.

Pintér Bence összeszedte a tíz legfontosabb ügyet, amelyben szerinte még nem született végső elszámolás

A győri polgármester szerint több ügy már a hatóságok előtt van, a folyamatok lassúsága azonban nem jelenti azt, hogy az önkormányzat elengedte volna őket.

Keresik Győr legfinomabb nyári édességét: elindult a „Győr Fagyija 2026” pályázat

Hagyományos és mentes kategóriában is várják a győri cukrászdák és fagylaltozók jelentkezését, a végső győzteseket a közönség választja ki.

Biciklivel a Zrínyi utcai lezárásnál: olvasói kérdésre válaszolt a győri Útkezelő

A Zrínyi utca felújítása miatt a kerékpárosoknak egy rövid szakaszon a járdát kell használniuk, az Útkezelő szerint a KRESZ ezt ilyen esetben lehetővé teszi.

A Forma-1-es Magyar Nagydíjon mutatja be fejlesztéseit a Széchenyi István Egyetem

A győri intézmény az egyetlen magyar egyetemként önálló kiállítóként lesz jelen a Hungaroringen.

Egy napra leáll a melegvíz-szolgáltatás a győri távhős lakásokban

Július 29-én karbantartás miatt csaknem egész nap szünetel a szolgáltatás Győr teljes távhőkörzetében.

Pintér Bence aláírta a belépési nyilatkozatot: Győr kezdeményezte csatlakozását a Magyar Önkormányzatok Szövetségéhez

A polgármester szerint új érdekképviseletre van szükség az önkormányzatok számára.

Mit érdemes tudni az argentin Petit Verdot kapcsán?

Ahogy az ősz megérkezik és a napok rövidülnek, mindannyian vágyunk egy kis melegségre és kényeztetésre.

Fogatok, családi programok és lovas hagyományok – szombaton Győrszentivánra várják az kikapcsolódni vágyókat

Egész napos fogathajtó verseny, gyermekprogramok és önkéntes lehetőség is várja a látogatókat július 25-én.

8 közterületen viselkedni nem tudó embert állítottak elő Szombathelyen

A vasútállomás környékén is szétnéztek a rendőrök.

Patkányt videóztak a szombathelyi kórházban

Valóban elborzasztó látvány, de ezer meg egy oka lehet, hogy egy rágcsáló beszökik egy épületbe.

Megkezdődtek a homlokzati munkák a Győri Nemzeti Színház épületén - az előadások zavartalanul folytatódnak

A közel ötvenéves burkolatok állapota miatt vált szükségessé a veszélyelhárítás, az új évad indulását nem érinti a felújítás.

Leállította a TISZA-kormány az M87-es, vagyis a Kőszeg-Szombathely közötti 2x2 sávos út megépítését

A Fidesz-kormány 50%-kal túlárazottan akarta, koncesszióban megépíteni.

Terv szerint halad Győr egyik legforgalmasabb kereszteződésének rekonstrukciója a Vidéki Buszpályaudvarnál

Távhővezeték-csere és csőtörés is színesítette a Zrínyi-Hunyadi csomópont felújítását.