Borúsan folytatódik a hét, ma akár záporok is kialakulhatnak

Fehér Buda 2020-05-19 06:04:00
Sőt, néhol még zivatarok is lehetnek.
Kedden közepesen és erősebben felhős időszakok és területek egyaránt lesznek, északon több, délen kevesebb napsütésre számíthatunk. Főként délen és nyugaton helyenként zápor, késő délután, este délen néhol zivatar is kialakulhat. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de késő este északon megélénkül az északi szél, valamint zivatar környezetében is megerősödhet a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között alakul. Késő estére 15 és 20 fok közé hűl le a levegő.
 
Szerdán a nap első felében az ország déli harmadán többnyire erősen felhős lesz az ég, és ott elszórtan valószínű eső, zápor, majd késő délutántól felszakadozik, csökken a felhőzet. Másutt a gomolyfelhők mellett hosszabb napos időszakokra számíthatunk, néhol alakulhat ki záporeső, erre nagyobb esély az ország középső részén van. Estétől egyre nagyobb területen kiderül az ég. Az északi szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul.
 
Csütörtökön gomolyfelhős, napos idő várható, csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között alakul.
 
Pénteken napos idő várható több-kevesebb gomoly- és fátyolfelhővel. Csak helyenként lehet futó zápor. A megélénkülő északi szél néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 10 fok között alakul, de a szélcsendes, fagyzugos tájakon 0 fok is lehet. Talajmenti fagy másutt sem kizárt. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között alakul.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.