Bekábítózva ült volán mögé a győri férfi, két utasa meghalt a balesetben

Nagy Donát 2019-12-30 09:42:00
Pedig a vezetéstől is eltiltották korábban.

Két utasa halálát okozta a bódult autóvezető - olvasható az ugyeszseg.hu oldalon.

Amfetamint és metamfetamint is fogyasztott a vezetés előtt a Győri Járási Ügyészség vádirata szerint az a férfi, akinek utasai az idei februári balesetben életüket vesztették.

A vádirat szerint a győri illetőségű 28 éves férfi a cselekmény napjának reggelén két utasával haladt az M1 autópályán Budapest felől Hegyeshalom irányába. A vádlott autójának középvonala a sávokat elválasztó terelővonal környezetében haladt.

A 110. kilométerszelvény közelében a gépkocsi utolért egy kisteherautót, ami 80-88 km/h sebességgel haladt.

A vádlott azonban figyelmetlen volt, nem vett fel követési távolságot.

A vészhelyzetet észlelve változatlan sebességgel, balra kormányzással próbálta az ütközést elkerülni, ennek ellenére az autó jobb eleje közel párhuzamos helyzetben nekiütközött a kisteherautó bal hátsó részének.

A kisteherautó az ütközéstől a jobb oldali szalagkorlátnak ütközött, majd az oldalára borulva megállt. A vádlott által vezetett jármű jobb oldali A és B oszlopai elnyíródtak, a tetőlemez hátrahajlott, miközben az autó többször nekiütközött a jobb oldali szalagkorlátnak, ahonnan a másik oldali szalagkorlátnak lökődött, majd a belső forgalmi sávban állt meg.

A járműben utazó két utas a helyszínen életét vesztette. A kisteherautó vezetője és a vádlott is nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.

A közel két másodperces cselekvési késedelem és a követési távolság meg nem tartása mellett a vádlott terhére róható a kábítószer által befolyásolt, és az engedély nélküli vezetés is.

A terheltet ugyanis korábban halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt három év szabadságvesztésre ítélték és öt évre eltiltották a közúti járművek vezetésétől.

Utánképzési kötelezettségének azonban nem tett eleget, mégis, eltiltás hatálya alatti vezetés és engedély nélküli vezetés szabálysértések miatt jelen cselekmény előtt is háromszor, és azt követően is két alkalommal is eljártak vele szemben.

A vádlott terhére rótt, visszaesőként megvalósított halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.