Bejelentették: Lesz Wonder Woman 3!

Nagy Donát 2020-12-30 09:44:33
Annyira sikeres a Magyarországon még nem látható Wonder Woman 1984 című film, hogy máris bejelentették a folytatást.

A koronavírus miatt idén számos film premierjét el kellett halasztani, de akadt olyan alkotás is, ami még a járvány ellenére is megjelent - írja a Gamestar.

A Tenet című filmet itthon is játszották a mozik, amikor nyitva lehettek, a Wonder Woman 1984 azonban kimaradt a kínálatból. Hogy végül a bezárt mozik mikor nyithatnak ki újra, egyelőre nem tudni.

Wonder Woman 1984 - szinkronizált előzetes #1

Hidegháború. Az ezerkilencázhetvenes-nyolcvanas évekbeli Európában, a közelinek látszó atomháború árnyékában igazán szükség volt hősökre. A csodálatos Wonder...

Az Egyesült Állomokban viszont a film egyszerre debütált a nagyvásznon és az HBO Max online kínálatában is, így azok, akik nem akartak, ki sem kellett mozdulniuk az otthon melegéből, ha meg akarták nézni a DC filmes univerzumának legújabb darabját.

Most pedig kiderült, még korántsem ért véget sokak kedvenc amazonjának története.

Hivatalossá vált ugyanis, hogy készül a Wonder Woman 3.

Wonder Woman 1984 | Official Premiere Performance - Hans Zimmer | WaterTower

Hans Zimmer and his Wonderband perform the theme from Wonder Woman 1984 Available Now: https://lnk.to/WW1984ID Performance by: Hans Zimmer, Gal Gadot, Patty...

A jó hírt maga Toby Emmerich, a Warner Bros. Pictures elnöke jelentette be, és az is kiderült, hogy elég erős nyitóhétvégét tudhat maga mögött a Wonder Woman 1984. A film ugyanis csak az észak-amerikai mozikban és az HBO Maxon 16,7 millió dollár bevételt termelt az elmúlt hétvégén, nemzetközileg, 42 piacon pedig 36,1 milliót hozott a készítők konyhájára. Egyébként az HBO Max-előfizetők közel fele megnézte a DC újdonságát már a premier napján, szóval a jelek szerint tényleg nagy volt az érdeklődés iránta.

Mi pedig egyelőre várjuk, hogy kinyissanak a magyar mozik, és végre megtudhassuk, hogyan tért vissza Steve Trevor.

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.