Dr. Szijjártó Lászlóval, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnökével a kórházvezetők leváltásáról, a hálapénz javát „leszüretelő” orvosbárókról, a járvány ágazatra gyakorolt hatásáról, a halálozási adatokról beszélgettünk. Illetve arról, milyen átalakulás kéne, s miért gátolja a rendszer a betegelégedettség mérését.
Fotó: Szíjjártó László
Jó néhány kórház főigazgatóját váltották le nemrég, köztük a győri és a soproni intézmény vezetőjét is. Ön szerint miért?
Egyértelműen látszik, hogy a szolgálati jogviszonyt is érintő strukturális átalakításra készül a kormány. De hogy pontosan mire, azt nem tudhatjuk, ugyanis az erről készült, a Boston Consulting Group által írt tanulmányt tíz évre titkosították. Bennünket pedig nem igazán vontak be a folyamatba. Mi megtettük a javaslatainkat, melyek közül kettővel elvileg a kormány is egyetért.
Melyek ezek?
Az egyik az egészségügyi dolgozók bérrendezése, a másik pedig a hálapénz teljes kivezetése a rendszerből. Ám ezek csak egy átfogó, a válság minden pontját érintő reform keretében vezethetnek eredményre. A megkezdett szerkezeti átalakítás tervezésébe viszont nem avattak be bennünket.
Ennek a pontosan nem ismert átalakításnak voltak a kerékkötői a most lecserélt intézményvezetők?
Lehetséges, de nemcsak róluk van szó. Szélesebb körre vonatkozóan is elmondható, hogy az orvostársadalom vezető pozícióban, döntési helyzetben lévő rétegének egy jelentős része nem érdekelt a változásban.
Mondjuk a hálapénz felszámolásában sem?
Így van. Az orvosok 10-15 százaléka kapja a hálapénz 95 százalékát. S ezek nagy része vezető beosztású: osztályvezető vagy a menedzsment tagja. Illetve a nőgyógyászok mellett az operáló, invazív beavatkozásokat végző szakmákban dolgozók egy része.
Ők az orvosbárók?
Kétségtelenül van az orvostársadalomnak egy olyan szegmense, mely a hálapénzből jelentős bevételhez jut. De e mellett szintén hatalmas problémát jelentenek más anomáliák is, ahol rendszerszinten nem a közérdek, az ellátás optimalizálása a vezérlőelv, hanem egyéni és szűk lobbiérdekek érvényesülnek. Ilyen például a közellátás és a magánpraxis gyakran etikátlan összefonódása. A hálapénz gyakorlatilag egy burkolt megvesztegetés, vélt vagy valós előnyök reményében. Minden formája gátolja az orvoslás fejlődését, etikus gyakorlását. Nem véletlen, hogy nem terjedt el a legjobb ellátórendszerekben világszerte. Tévedés különbséget tenni a paraszolvencia előzetes és utólagos elfogadása között. Az orvosbárói réteg kialakulása főleg az erős hierarchia és a kiszolgáltatottság okozta torzulásoknak, valamint a korszerű minőségbiztosítás hiányának „köszönhető”.
Sokan azt mondják, a hálapénz csak tünet, a probléma rendszerszintű.
Ez igaz, mert számos egyéb strukturális gond van. Ilyen például az évtizedes alulfinanszírozás, mely szabályozhatatlan. A forráshiány arra ösztönözheti az intézményeket, hogy felesleges, indokolatlan, de jobban finanszírozott beavatkozásokat végezzenek, vagyis a megelőzés, illetve a járóbeteg-ellátás fejlesztése helyett a fekvőbeteg-kapacitásokat próbálják mesterségesen felduzzasztva tartani.
A járvány mennyire rontott tovább ezen a helyzeten?
Eljutottunk oda, hogy láthatóvá vált: a rendszer teljesítőképességének határát rég átléptük a legtöbb helyen. A működéshez törvényileg előírt minimumfeltételeket egyszerűen képtelenség ténylegesen, de facto betartatni. Ez néha nem is baj, mert sajnos az előírt feltételek sem mindig korszerűek. Az egészségügy, ha ezeket a kritériumokat a valóságban is számon kérnék, már sok helyen nem is működhetne. Az egyébként is szűkös létszám a járvány alatt tovább fogyott. Főleg a szakápolók hiánya vált sokszor kritikussá.
A hivatalos propaganda arról szól, hogy a dolgozók és az intézmények hősies munkával uralják a helyzetet, s mindenki erejét megfeszítve küzd.
Ez nem igaz?
A koronavírus felszínre hozta, hogy az egészségügy olyan közeg, amely idáig sikeresen elfedte a nagyon is létező különbségeket az ellátás minőségében. Az egészségügyi dolgozóink nagy többsége erején felül teljesít, igazi hősök, de sajnos akadnak alkalmatlan, diszfunkcionális szereplők is. Nem tudni, hogy a sikeres és hősies megoldások mellett milyen arányban vannak a kapkodásnak, az észszerűtlen döntéseknek vagy szükséghelyzeteknek köszönhetően már messze nem elfogadható minőségű ellátóhelyek.
Hogy ez így maradhatott, annak egyik oka, hogy nincs intézményekre, osztályokra, személyekre lebontott minőségmérés, sem pedig olyan jobbító, fejlődésre ösztönző szervezeti kultúra, ahol a hibákat, a visszásságokat bátran fel lehet tárni. Ahol mind a dolgozó, mind a beteg mer panaszt tenni, kritikát, javaslatot megfogalmazni. Ennek a célja nem a büntetés, a felelőskeresés lenne, hanem hogy a rendszer jobban funkcionáljon, fejlődjön.
A multinacionális cégeknél, de a hazai nagyvállalatoknál is folyamatosan mérik a fogyasztói elégedettséget. A kórházakban, rendelőintézetekben ez miért nem lehetséges?
Az egészségügy jelenleg olyan tekintélyelvű vezetési modellben üzemel, ahol ezt nem bátorítják, sőt inkább sokszor elfojtani próbálják. Tudunk helyekről, ahol ez mégis működik, de a legtöbb helyen nem használják megfelelően. Pedig ez is egy fontos eleme lenne egy jobb minőségre törekvő, megújuló ellátórendszernek. Alapvetően szemlélet és nem pénz kérdése. A betegekkel partneri viszonyra kellene törekedni. Nagyon sokan nem hiszik el, hogy ez nálunk már most is lehetséges.
A halálozások, illetve a tartós egészségkárosodások mennyivel emelkedtek meg a koronavírus miatt, ha nemcsak a fertőzés miatti elhunytakat, de az ellátásban keletkező nehézségek miatti járulékos veszteségeket is ideszámítjuk?
A halálozás, összehasonlítva a korábbi évek átlagával egyértelműen és mindenütt emelkedett. De erre ugyanazért nincsenek pontos, illetve nyilvános adatok, amiért a betegelégedettséget sem mérik. Általában nincsenek olyan mutatók, amelyekkel a rendszer minőségi működése, hatékonysága megítélhető lenne. Ezért volna szükség átgondolt, jól szervezett és a szereplőkkel egyeztetett strukturális átalakításra, ami a most leváltott vezetőkkel a kormányzat szerint nemigen ment volna. Ők a status quo-ban, a mostani helyzet fennmaradásában voltak érdekeltek. De nem látok semmi garanciát arra, hogy a helyükre lépőkkel jobban fog menni. Egy ilyen volumenű változás menedzseléséhez egy nagyon jól kiválogatott és felkészített, egységes vezetői csapatra lenne szükség. Akiket jól felkészült rendszerfejlesztő szakemberek támogatnak. A problémákról nyíltan és őszintén kellene beszélni, hogy valós és tartós megoldások szülessenek. A MOK ebben érdekelt és kész segíteni a kormányzatnak.
Dr. Szíjjártó László gyeremekorvos, gyermekpulmonológus. Jelenleg a mosonmagyaróvári Karolina Kórház gyermekosztályának osztályvezető főorvosa. Valamint a hollandiai Streekzieknhuis Koningin Beatrix (SKB) gyermekgyógyász specialistája.
