Audi: Nem bocsátunk el senkit a törzsgárdából

Pintér Bence 2020-08-03 14:29:30
A cég szerint a vállalat célja továbbra is a törzsgárda munkahelyeinek megőrzése hosszú távon. Ettől még igaz lehet egyébként, hogy a gyárban foglalkoztatottak létszáma csökken – elmagyarázzuk, hogy miért.

Tegnap számoltunk be róla, hogy a DK-s Arató Gergely szerint „a győri Audi-gyár akár 2 ezer munkavállalóval foglalkoztathat kevesebbet a jövőben, és ez – a szakszervezetektől kapott tájékoztatások alapján – nem egyedi eset”.

A képviselő arról beszélt, hogy a munkahelyek sok esetben úgy szűnnek meg, hogy nem hosszabbítják meg a lejáró szerződéseket és felmondják a munkaerő kölcsönzéséről kötött megállapodásokat, ami így nem jelenik meg a statisztikákban.

Rákérdeztünk a dologra az Audi Hungáriánál, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy a törzsgárdából senkit nem akarnak elbocsátani.

„Az AUDI HUNGARIA Zrt. nem tervez elbocsátásokat, a vállalat célja továbbra is a törzsgárda munkahelyeinek megőrzése hosszú távon” – áll a válaszban.

Hozzátartozik a dologhoz, hogy a DK-s képviselő is alapvetően arról beszélt, hogy határozott idejű szerződéssel dolgozók szerződéseit nem hosszabbítják meg, illetve a munkaerő-kölcsönzésből vesznek vissza a cégek, köztük az Audi is. Tehát miközben a „törzsgárdát” tekintve nem történnek leépítések, előfordulhatna, hogy a cég munkavállalóinak száma csökken, ahogy az történt is információink szerint az elmúlt hónapokban. A cégnél 2019 végén mintegy 12800 ember dolgozott, információink szerint ez a szám az év közepére 11500 körülire csökkent. Azt is hozzá kell számolni mindehhez, hogy az Audinak rengeteg beszállítója van, így a cég esetleges lassulása nem csak közvetlenül az Audinál, de a beszállítóknál is magával hozhat elbocsátásokat.

Eljutott szerkesztőségünkbe egy belsős hírlevél is: ez alapján úgy tűnik, hogy a cég június óta egyre több megrendelést kap, ennek következtében pedig a szombati gyártás is szükségessé válik, valamint egész évre biztosított a három műszakban történő foglalkoztatás. A hozzánk eljutott információ szerint ez azt is eredményezi hogy határozott idejű szerződéseket hosszabbítanak meg a cégnél.

Ezt erősíti meg a cég válasza is. Mint írják, a piaci igényektől függő termelés megvalósításához jó néhány éve foglalkoztatnak határozott idejű szerződéssel is munkatársakat. „Ez nagyságrendileg átlagosan évente néhány száz főt tesz ki. A kifutó szerződéseket a piaci igények függvényében megvizsgáljuk és igény szerint hosszabbítjuk meg. A javuló piaci keresletnek köszönhetően a motorgyártás területén jelenleg éppen néhány munkaszerződés meghosszabbítása tervezett. A járműgyártás területén a járvány miatti leállást követően rövid időn belül három műszakra futtattuk fel a termelést, stabilizálódott a gyártási program és jelenleg is három műszakban folyik az autógyártás” – írták.

Az is hozzájárulhat a javuló helyzethez, hogy Orbán Viktor a gyárban járva jelentős anyagi támogatást ígért meg a német cégnek, ami információink szerint 9000 ember foglalkoztatását garantálja hosszú távon. (MInt a számokból kiolvashatjuk: ez a szám kevesebb, mint ahányan jelenleg a gyárban dolgoznak, de nem feltétlenül jelenti azt, hogy a fennmaradó két, két és félezer embert le akarná építeni a cég.)

Az útkeresés az autóiparban az elekronikai iparnak hozhat munkahelyeket

Megkerestük a témában László Zoltánt, a Vasas szakszervezet alelnökét is, akivel januárban interjúztunk. Akkor arról beszélt, hogy „nem csak az autóiparra, de a teljes feldolgozóiparra igaz, hogy van egy rejtett létszámleépítés. Nem küldenek el dolgozókat, hanem nem pótolják azokat, akik elmennek, nem hosszabbítják meg a határozott idejű szerződéseket, a kölcsönzőcégeknél nem hosszabbítják meg a kölcsönzést, kevesebb létszámot igényelnek, az alvállalkozói lánc alján nincs tovább munka.”

Szerinte ez továbbra is igaz, bár kölcsönzött munkaerő az Audinál már nem nagyon dolgozik. Ezen túl a szakszervezeti vezető elmondta: az utóbbi hónapokban gyakori a különböző cégeknél, hogy egy 2013-as jogszabály alapján „alkalmatlanságra”, vagy „nem megfelelő viselkedésre” hivatkozva küldenek el akár határozatlan idejű szerződéssel rendelkező munkavállalókat is – csak ilyen módszerrel havi 100-200 embert. Szerinte összességében a teljes autóiparban (a gyárak mellé a beszállítókat is számolva) országszerte fokozatosan 6-8, de szélsőséges esetben akár 10 ezer ember is el fogja veszíteni a munkáját.

Szerinte továbbra is igaz, hogy útkeresésben van az autóipar, ahol egyre inkább úgy tűnik, hogy a hibrid- és elektromos autók gyártása lesz a főcsapás, ez pedig új munkahelyeket teremthet az elektronikai iparban – erre utaló jelek már látszanak –, ugyanakkor nem feltétlenül segít a lassuló gépiparon.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.