ATV: 20 percenként fertőtlenítenek, és naponta kétszer mérnek lázat a szombathelyi hajléktalanszállón

Nagy Donát 2020-04-11 11:29:00
Az érintettek a tapasztalatok szerint betartják a szabályokat.

Szigorú szabályokat kellett bevezetni a szombathelyi hajléktalan-ellátó szervezetnél a járvány miatt - írja az ATV. A szervezet ráadásul fogyatékosokat is ellát, illetve a közfoglalkoztatást is ők koordinálják a városban. A szakemberek azt mondják, hogy a gyakran változó szabályok tovább nehezítik a helyzetet.

 

A szombathelyi hajléktalanokat ellátó szervezet adományokból is kapott eszközöket és vegyszereket a vírus terjedésének lassításához. A fedél nélkül maradt emberek ellátását is igyekeznek megszervezni, ám nincsenek könnyű helyzetben: a hajléktalan szállóra betérők nagy része ugyanis a legveszélyeztetettebbek közé tartozik.

Nincsenek jó egészségügyi és pszichés állapotban, nagyon sok a krónikus beteg, nagyon sok a szív- és érrendszeri problémával küzdő, valamint nagyon sok a pszichiátriai beteg és nekik bizony nagyon fontos, hogy az egészségüket meg tudjuk védeni és tájékoztassuk őket arról, hogy mi is ez a vírus.

- nyilatkozta Németh Klára, a FÉHE Kft ügyvezetője.

A szociális ellátó intézményekre vonatkozóan az országos tisztifőorvos teljes látogatási, illetve elhagyási tilalmat rendelt el, így a stáb sem mehetett be az épületbe. A hajléktalanok esetében nem könnyű betartatni a kijárási tilalmat.

Ezt itt nálunk nehéz megoldani, ugyanis itt egy épületben van az átmeneti szállás és az éjjeli menedékhely, ugyanis ez utóbbira ez nem vonatkozik. Ennek ellenére ezt mi próbáljuk betartani és egy nap kétszer két órában határoztuk meg a kijárást mind a két ellátási formát igénybe vevők számára.

- mondta Bencsics András, szakmai vezető.

A lakók számára az ételosztásnál a maszkok használatát is kötelezővé tették és nem mehetnek egymáshoz egy méternél közelebb. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az érintettek betartják a szabályokat. A szállón egyébként 20 percenként fertőtlenítenek, és naponta kétszer mérnek lázat.

Címlapkép: ATV

Forrás: ATV

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.