A teljes szobát be kell majd kamerázni az online nyelvvizsgához

Nagy Donát 2020-05-01 08:46:00
Erre utal a szükséges felszerelések listája: a webkamera és mikrofon mellé kamerás mobiltelefont és mobiltelefon-tartót is be kell készítenie a vizsgázónak.

A járványhelyzet miatt sok területen megállt az élet, ez alól pedig a nyelvvizsgáztatás sem kivétel. A hagyományos vizsgáztatás várhatóan a nyári hónapokban is szünetelni fog. Az április 11-én megjelent kormányrendelet azonban lehetővé teszi a járvány időszaka alatt, hogy online, otthonról letehető legyen a nyelvvizsga a számítógépes vizsgával már rendelkező központok számára.

Ahhoz, hogy a vizsgák levezetése minden tekintetben biztonságos legyen, és az otthoni vizsgák éppúgy ellenőrzött körülmények között valósuljanak meg, mint a hagyományos, "tantermi" vizsgák, a tanulóknak rengeteg plusz dologra kell odafigyelniük.

Az online vizsgák felépítése és feladatai az egyik vizsgaközpont szerint mindenben megegyeznek a már megismert papír alapúakkal, így maga az online feladatsor külön felkészülést nem igényel, csupán a számítógépes felülettel való ismerkedés lesz szükséges. Ez a fiatal generációnak nem jelenthet gondot, de aki bizonytalan a számítógép kezelésében, a vizsgaközpontok minden segítséget megadnak a honlapjukon.

Az online, otthoni vizsgaidőpont kiválasztásával a tanuló elfogadja, hogy a vizsga előtt beszerezi az alábbi eszközöket: webkamera, mikrofon, számítógép, kamerás mobiltelefon és mobiltelefon-tartó. Utóbbi lehet akár házilag készített is.

A listából arra lehet következtetni, hogy nem csupán az arcát kell majd mutatnia a vizsgázónak, hanem egy második kameraképen a szobát, esetleg a közvetlen környezetét is ellenőrizni fogják.

Az online rendszerben egyébként csak egynyelvű vizsga letételére van lehetőség, így ha kétnyelvű komplex vizsgára adta be valaki a jelentkezését, azt automatikusan egynyelvű komplexre módosítják.

Képünk illusztráció

Szólj hozzá!

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot.