Fontos kutatás született a vidéki Magyarországon zajló politikai klientúra építésről, és ezen belül is a közmunka szerepéről a szegény, függő helyzetben élő falusiak szavazataiért folytatott harcban.
Az amerikai Yale Egyetem kutatója, Isabela Mares 93, tízezer lakos alatti magyar faluban gyűjtött adatokat arról, milyen szavazatszerzési kísérletekkel környékezték meg a lakosokat a 2014. áprilisi országgyűlési választásokon a körzetükben induló politikusok.
A kutatást csak pár hónapja, idén áprilisban publikálták Mares-ék a Comparative Politics című folyóiratban, de a 2018-as, a Fidesz újabb kétharmados választási győzelmét hozó választások, sőt, a közelgő önkormányzati választások dinamikáját is könnyebb lehet megérteni a segítségével.
Egyfajta választási korrupció
A politikai klientúra építés tulajdonképpen egyfajta választási korrupció, az állampolgár a szavazatáért valamilyen ellentételezést kap, vagy legalábbis remél a politikustól. A szavazatvásárlás egyik formája, amikor az állampolgár pénzt, élelmiszert, esetleg alkoholt kap a szavazatáért.
Ebben az esetben a szavazatát adó választó nem valamilyen ellentételezést remél a politikustól, hanem azt, hogy az illető ne váltsa be a fenyegetését, amit a választás előtt tett. A fenyegetésnek akkor van kényszerítő ereje, ha a szavazó egzisztenciája függ a fenyegetés teljesülésétől.
Márpedig Magyarországon van egy nagyjából százharmincezres tömeg, aminek a megélhetése a közmunkaprogramtól függ. A program felett pedig helyi politikusok, a települések polgármesterei diszponálnak, akik könnyen használhatják politikai klientúra építésre, tisztességtelen szavazatszerzésre a közfoglalkoztatást.
És Isabela Mares kutatása alapján úgy tűnik, vannak, akik használják is.
A kutatás Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyei településeken véletlenszerűen kiválasztott résztvevőinek 5-7 százaléka számolt be arról, hogy megpróbálták valamilyen korrupt módon megszerezni a szavazatát. Összehasonlításképpen: Argentínában – ahol a Freedom House értékelése szerint a demokrácia hasonló állapotban van, mint Magyarországon – szintén 5-7, az egyértelműen autoriter politikai rendszerrel rendelkező Venezuelában pedig 10-12 százalékos eredményeket hoztak hasonló kutatások. Isabela Mares egy a kutatás eredményeit bemutató cikkben elmondta, megdöbbentő volt számára, hogy egy EU- és NATO-tagállamban még él a szavazatok kikényszerítésének “19. századi” módszere.
A kérdőíves kutatás mellett a kutatók interjúkat is készítettek választópolgárokkal.
Volt, aki elmesélte nekik, hogy a falu polgármestere a választás előtt összehívta egy terembe az összes közmunkást, és “tájékoztatta őket, hogy ha a közmunkaprogramban szeretnének maradni, a polgármester támogatta jelöltre kell szavazniuk”.
Egy másik válaszadó szerint a közmunkások befenyítése hatékony mozgósító stratégia volt, mert akkor az egész család a “megfelelő” jelöltre szavazott.
Persze, a fenyegetés mellett megjelenik a közmunkába felvétel ígérete is. “Kaphat közmunkát, de akkor a szavazólapon az ikszet a jó helyre kell húznia” – mondták a polgármester emberei az egyik válaszadónak, aki szeretett volna bekerülni a programba.
Min múlik, hogy jutalmazás vagy fenyegetés?
Az amerikai egyetem kutatója azt is szerette volna megérteni, mitől függ, hogy a politikai klientúra építésnek milyen módszerét választja egy adott helyen egy adott politikus.
Arra jutottak, hogy elsősorban a helyi társadalom viszonyainak van erre hatása, és ehhez kapcsolódóan annak, hogy a szavazatokra ácsingózó politikus milyen képet akar kialakítani magáról a választók szemében.
A kutatók szerint azokon a településeken volt jellemzőbb a közmunka elvételével fenyegetőző szavazatszerzés, ahol az ezt a stratégiát választó politikus nem csak a megfenyegetett szegény munkanélküliek, hanem más csoportok szavazatát is behúzhatta ezzel.
Az ilyen fenyegetések Isabela Mares szerint ugyanis éppen annyira szólnak a közmunkaprogram potenciális résztvevőinek, mint azoknak, akik ki nem állhatják őket. Ők lennének azok a szegények, akik élethelyzetükből adódóan nem vehetnek részt a közmunkaprogramban, mert az elsődleges munkaerőpiacon dolgoznak, vagy mert nyugdíjasok. Az ő szemükben a közmunkaprogramhoz hasonló szociális szolgáltatásokhoz hozzáférők “lusta”, “érdemtelen” emberek, és az a politikus, amelyik erőt mutat feléjük, szimpatikus lehet a szemükben.
Azokon a településeken tehát, ahol a helyi politikus ilyen szintű, szegények és szegények közötti társadalmi feszültségekkel találkozik, két legyet üthet egy csapásra: a megélhetésük elvételének fenyegetésével behúzhatja a közmunkások (és családjaik) szavazatait, és megnyerheti a “tisztes szegények” szimpátiáját.
“Miközben általában azt látjuk, hogy a fenyegetéssel történő politikai klientúra építést alapvetően nem nézik jó szemmel a választók, olyan helyzetben, amikor az ilyen gyakorlat az ő érdekeiket szolgálja, úgy tűnik, azt kevésbé találják problémásnak.”
– írják a szerzők a tanulmányban.
Ezzel szemben az olyan településeken, ahol nincs ilyen erős társadalmi konfliktus “tisztes” és “érdemtelen” szegények között, mert nagy többségben vannak a közmunkaprogram potenciális résztvevői, ott a helyi politikusok előbb próbálkozhatnak a munka ígéretével szavazatokat vásárolni.
A vállalkozó és az uzsorás is besegít néha
A kutatók olyan településsel is találkoztak, ahol az országgyűlési választáson a pártjának kampányoló (kormánypárti) polgármester a helyi uzsorás vagy a legtöbb embert foglalkoztató vállalkozó segítségével próbált szavazatokat szerezni. Az uzsorás fenyegetése, hogy ront a kölcsön feltételein, ha nem megfelelően szavaz a kliense, vagy a munkaadó fenyegetése, hogy az állásával játszik, aki nem a megfelelő jelöltet támogatja, hatásos eszközök a választási küzdelemben.
Amikor a közmunkaprogramhoz hasonló, állami erőforrás lesz a szavazatvásárlás alapja, akkor azok a politikusok kerülnek előnybe, akik a választás előtt már hivatalban vannak, de még inkább azok, akik az éppen kormányon lévő párt támogatását élvezik.
Azokon a településeken viszont, ahol a helyi önkormányzat képviselő-testületében erős ellenzék dolgozik, az általában visszafoghatja az állami vagy önkormányzati erőforrásokat is felhasználó tisztességtelen szavazatszerzést. A közelgő önkormányzati választásoknál például az ellenzéki képviselők hatékony akadályozói lehetnek annak, hogy a regnáló polgármester az egész önkormányzati apparátust a kampánya szolgálatába állíthassa.
A már említett, a Yale Egyetem saját felületén megjelent cikk végén a tanulmány szerzője, Isabela Mares a magyar vidék intenzívebb választási monitorozását sürgeti, akár az övéhez hasonló kutatásmódszertan használatával.
“A politikai klientelizmus a demokrácia lepusztulásának az egyik tünete Magyarországon és a kelet-európai országokban, fontos, hogy pontosan lássuk, mekkora méreteket ölt.”
A közmunkaprogrammal kapcsolatban rendszeresen olvashatnak cikkeket az Abcúgon. Legutóbb egy Baranya megyei kistelepülésen élő férfi ügyével foglalkoztak, aki nem nyugodott bele, hogy a polgármester egy személyben eldöntötte: nem veszi fel a férfit közmunkára, ezért a falu képviselő-testülete elé vitte az ügyet. De írtak már a közfoglalkoztatás rendszerszintű problémáiról is, például, hogy miért nagyon nehéz kilépni belőle, és hogy miért függnek tőle elsősorban a kisebb, forráshiányosabb vidéki önkormányzatok.
(Neuberger Eszter / Abcúg)
