Illés Károly szerint az esélyegyenlőség elvét sértette meg a TISZA-párt azzal, hogy közlekedési jelzőtáblák oszlopaira helyezett el plakátokat

Farkas Bazsi 2026-03-13 18:16:38
A választási bizottság szerint jogsértés nem történt, de kérik a jelölőszerveket, hogy ésszel plakátoljanak.

7 plakátot számolt össze Illés Károly (Fidesz-KDNP) szombathelyi önkormányzati képviselő, amelyeket közlekedési jelzőtáblák oszlopaira helyeztek el a TISZA-párt aktivistái. Ezeket Náraiban, Sében, és Szombathelyen fotózta le, majd a helyi választási bizottságnak megküldte a képeket kifogásával együtt.

Fotó: Farkas Bazsi

Szerinte ugyanis az ilyen módon kihelyezett plakátok sértik az esélyegyenlőség elvét. 

Indoklásában kifejtette, hogy mivel a jogszabályok szerint ezekre az oszlopokra tilos plakátot kihelyezni, így hátrányba kerülnek azok a jelölőszervezetek, amelyek ezt betartva helyezik el plakátjaikat.

A helyi választási bizottság pénteken délután tárgyalta a beadványt és arra jutottak, hogy a választási eljárásról szóló törvény szerint plakátot a kampányidőszakban bárhova ki lehet helyezni, így a bizottság ebben az esetben eljárni nem tud.

Az már egy másik kérdés, hogy a rendőrség vagy a közlekedési hatóság azonban igen, mivel az oszlopokra kihelyezett plakátok elvonhatják a vezető figyelmét a szintén ugyanezen az oszlopon látható közlekedési tábláról.

Fotó: Farkas Bazsi

Elhangzott az is, hogy a TISZA aktivistái az említett helyekről eltávolította a plakátokat. Ugyanakkor hasonló módon elhelyezett - vagyis közlekedési táblát tartó oszlopon - plakátja jelenleg is van a Fidesz-KDNP-nek. Az erről szóló beadványban 21-et jelöltek meg. 

Illés beadványát elutasították, azzal együtt, hogy a jelölőszervezetek által delegált bizottsági tagok jelzik a szervezeteknek és a jelölteknek, hogy kerüljék ezentúl a plakátok kihelyezését a közlekedési táblákat tartó oszlopokra. És nagyjából minden olyan helyre, ahol a politikai hirdetések elvonhatják a figyelmet és balesetveszélyt okozhatnak. 

Neked 1%, nekünk nagy segítség!

Támogasd adód 1%-val a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adószám: 19294571-1-18

Szólj hozzá!

Terv szerint halad Győr egyik legforgalmasabb kereszteződésének rekonstrukciója a Vidéki Buszpályaudvarnál

Távhővezeték-csere és csőtörés is színesítette a Zrínyi-Hunyadi csomópont felújítását.

Básthy Béla: megnyugtató intézkedésekre van szükség Kőszegen is azbeszt-ügyben

A városban eddig 29 különböző helyen mutatták ki azbeszttel szennyezett kőzet jelenlétét, a történelmi kisváros idegenforgalma azóta jelentősen visszaesett, üresek a szálláshelyek, elmaradnak a vendégek.

Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész - Magyar Péter szerint ezzel az Orbán-rendszer újabb bábjától szabadult meg az ország 

A távozó vezető döntését, az ügyészség függetlenségének megőrzésével indokolta, megbízatása augusztus 25-én szűnhet meg.

Orbán Viktor hazatért, gyorsan kinevezte Bóka Jánost frakcióvezetőnek, és ma már az is biztos, hogy a Fidesz új slágerszava az „önkény” lett

A volt miniszterelnök szerint Magyarországon diktatúra épül, miközben amerikai útját azzal magyarázta, hogy ha itthon marad, akkor sem tudott volna többet tenni.

A mészkőből készült fedkövek előnyei

Milyen anyagból készüljön kerítésének oszlopfedköve? A választék óriási, de a mészkő mindig is népszerű volt, köszönhetően természetességének és esztétikai vonzerejének.

Három mentőhelikopter érkezett a sárvári halálos baleset helyszínére

Egy kisteherautó és egy kisbusz frontálisan ütközött a 84-es számú főúton.

Nemény András: Megegyezésre törekszünk az Oladi Plató ügyében

A polgármester reagált a kivitelezőknek megengedett sűrűbb behajtás miatt érkezett panaszokra.

Suszter maradjon a kaptafánál? - a Republikon Intézet szerint nem csak jogászokból lehet államfő, legalábbis ezt mutatják az európai példák 

Az elemzés szerint a jogi diploma előnyt jelenthet, de sem az Európai Unióban, sem a magyar tapasztalatok alapján nem garanciája a sikeres köztársasági elnöki munkának.

Korrupcióról és közbizalomról beszélget Pintér Bence az Agora Körök rendezvényén ma este 7 órától

A győri polgármester lesz a szervezet következő nyilvános közéleti estjének vendége, szerdán, a Lima Pub & Hostelben.

Bemutatták a 3550 milliárd forintból megvalósuló Baross Gábor vasútfejlesztési programot, aminek keretében megújul a győri vasútállomás is

A város több jelentős vasúti beruházásban is érintett: akadálymentesítik az állomást, felújítják a peronokat, és gyorsabbá válhat a Budapest-Győr vasútvonal is.

Orbán Viktor fellázadt az ellen a rendszer ellen, amit tizenhat éven át saját maga épített fel

A volt miniszterelnök önkényuralmat, felszámolt jogállamot és megszüntetett politikai versenyt emleget, miközben regnálása alatt rendeleti kormányzás, médiatúlsúly, intézményfoglalás és a belső kör példátlan gazdagodása vált a rendszer alapjává.

Graffitiseket csíptek el Szombathelyen

Mindig elkapnak, amikor a falra íro....

Néher András: Ne a tisztességes emberek fizessék meg az építési hulladék leadásának árát!

A TISZA Párt országgyűlési képviselője a lakossági díjfizetés megszüntetését kezdeményezte az illetékes minisztériumnál.

A bűnügyi felügyelet szerepe a magyar büntetőeljárásban

A bűnügyi felügyelet kifejezés talán nem mond sokat mindenkinek, mégis fontos eleme a magyar büntetőeljárásnak.

Ritka pillanat a magyar politikában: a miniszterelnök elnézést kért és elismerte, hogy hibázott

Magyar Péter szerint az általa elkövetett kommunikációs bakik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a köztársasági elnök-jelölést.

Lakossági fórumot tartanak Győrben, a Bisinger József sétány tervezett módosításáról

Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.