A felsőoktatási intézmények keresik majd fel a volt hallgatókat a nyelvvizsga nélküli diplomával kapcsolatban

Nagy Donát 2020-04-14 13:48:00
Schanda Tamás államtitkár szerint kár az egyetemek tanulmányi osztályát hívogatni, majd ők keresnek.

75 ezer embert segítünk abban, hogy megkaphassa a diplomáját, így több lehetőség nyíljon számára a munkaerőpiacon

- mondta kedden az MTI-nek Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára azzal a rendelettel összefüggésben, amelynek alapján, aki 2020. augusztus 31-éig sikeres záróvizsgát tett vagy tesz, mentesül az oklevél kiadásának előfeltételéül előírt nyelvvizsga letételének kötelezettsége alól.

Az államtitkár kifejtette: a koronavírus-járvány a gazdaságban is hatalmas károkat tesz, és a kormánynak mindent meg kell tennie ezek enyhítése érdekében.

Az eddigi tapasztalataink és a józan ész is azt diktálja, hogy a munkahelyek megmentése, illetve a válság miatt megszűnő állások mielőbbi újrateremtése a legfontosabb feladat. Ugyanis ha munka van, minden van

- fejtette ki Schanda Tamás, hozzátéve, hogy a kialakult helyzetben ráadásul lehetetlen elvárni, hogy valaki nyelvvizsgát tegyen.

Mint mondta, ez persze nem jelenti azt, hogy a kormányzat ne tekintené továbbra is fontosnak azt, hogy a fiatalok idegen nyelveket tanuljanak.

A megfelelő szintű nyelvtudás hozzásegíti a hallgatókat és a fiatal felnőtteket ahhoz például, hogy a külföldi szakirodalmat olvasva jobban elmélyüljenek egy adott témában, vagy éppen nemzetközi kutatási együttműködésekben vegyenek részt. Ez az ismeret pótolhatatlan, ezért azt javasoljuk, hogy továbbra is tegyenek meg mindent azért, hogy stabil, a munkájukban is jól használható nyelvtudásra tegyenek szert

- mondta, és hozzátette: most viszont nem azokat az időket éljük, amikor a nemzetgazdaság akár ideig-óráig is lemondhatna az egyébként jól képzett, az adott szakterületen megfelelő ismeretekkel bíró fiatal szakemberekről.

Ahhoz, hogy a járvány után talpra állítsuk a gazdaságot, mindenkire szükség van. Ezért kellett megtennünk ezt a lépést

- szögezte le az államtitkár. Mint mondta, a kialakult helyzetben szükség van ugyan rendkívüli intézkedésekre, de a kormány továbbra sem mondott le a korábban meghatározott célok eléréséről.

Azt szeretnénk, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek.

Schanda Tamás elmondta, hogy a szaktárcát sokan felkeresik a rendelettel kapcsolatos tudnivalók iránt érdeklődve, de a felsőoktatási intézmények értesítik majd az érintetteket a megfelelő időben, így a felek tisztázni tudják majd a további teendőket.

Forrás: MTI

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.