A Falco centere egy kisebb sérülést szedett össze, de megpróbál játszani holnap a Besiktas ellen

Vágvölgyi Bálint 2019-11-11 19:34:00
Reddic az ujjával küszködik.

Kedden este találkozik egymással a török Besiktas és a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely. Jelenleg a Bajnokok Ligája D-csoportjában négy kör után Gasper Okorn együttese 50 %-os mérleggel – két győzelemmel és két vereséggel – áll, míg a “félholdasok” egy sikerrel és három vereséggel utolsó előttiek. A sárga-feketék hétfőn kora reggel az osztrák autópályán egy baleset miatt dugóba kerültek, ami miatt lekésték a repülőjüket, így a tervezettnél később érkeztek meg Isztambulba.

A mérkőzés előtt Gasper Okorn, a Falco vezetőedzője a BB1.hu, kosaras szakportálnak nyilatkozott:

"Talán most sokan azt gondolják, hogy nem jó csapat a Besiktas, mert rosszul kezdte a szezont. Tény és való, hogy nem úgy állnak, ahogy azt előzetesen eltervezték, kikaptak a BL-ben is párszor, illetve jelenleg még a török ligában is negatív mutatóval bírnak. Nyilván nem elégedettek a saját helyzetükkel, de biztos, hogy úgy állnak a holnapi meccs elé, hogy le akarják győzni a Falcót. Szerintem nagyon jó csapatuk van, Dusko Ivanovics nagy név az edzők között, nem is kell őt senkinek sem bemutatni. Jordan Theodore, Shaquille McKissic és James Michael McAdoo a legmeghatározóbb játékosaik, mindhárman topszintet képviselnek, utóbbi kétszeres NBA-bajnoknak mondhatja magát, előbbi kettő pedig nagyon magasan jegyzett európai sztárcsapatokban is megfordult. És akkor ott van még Nemanja Djurisic, aki játszott korábban a Zielona Gora, a Bonn és az Oostende színeiben is, illetve Ismet Akpinar, aki többek között még a német válogatottban is szerepelt. Ezek a játékosok rendkívül tapasztaltak, hiszen eddigi karrierjük során a kontinens legerősebb bajnokságaiban edződtek. Tegnap a Fenerbahcéval játszottak egy egál meccset, csak a végjátékban maradtak alul az isztambuli derbin, ami még akkor is nagy szó, ha a Fener négy legjobb játékosa hiányzott. Megmutatták, hogy komoly csapat ellen is fel tudják venni a kesztyűt. Egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk, de felkészültünk becsülettel, van egy tervünk, igyekszünk a tőlünk telhető legjobb teljesítményt nyújtani, nem feltartott kezekkel lépünk pályára Isztambulban sem. Reddic-nek van egy kisebb ujjsérülése, de megpróbál játszani ő is holnap."

Besiktas Sompo Sigorta - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

Bajnokok Ligája, D-csoport, 5. forduló
Isztambul, Besiktas Akatlar Arena, kedd, 18:00

Besiktas: Theodore - McKissic - Yildizli - Djurisic - McAdoo.

Falco: Hooker - Curry - Benke - Filipovity - Reddic.

Szólj hozzá!

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.

Új győri híd tervezésén dolgoztak a Széchenyi István Egyetem hallgatói

Negyedik alkalommal rendezte meg Digitális Építőipari Workshopját a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kara. A kétnapos programon a hallgatók vegyes csapatokban gondolták újra a győri Ipar utca folytatásába korábban tervezett Mosoni-Duna-hidat.

Minden hatodik gépjármű állapota kifogásolható egy felmérés szerint

A meghibásodások leggyakoribb oka a szükséges karbantartások elmaradása, valamint az, ha egy gépjármű rossz üzemi körülmények mellett közlekedik.

Nekihajtott a győri kórház sorompójának egy férfi, amivel több mint félmilliós kárt okozott

Rongálással vádolja az ügyészség, az esetet a kórház térfigyelő kamerája is rögzítette.