Egy friss hazai kutatás arra jutott, hogy a telepített, majd magukra hagyott erdők nem képesek „helyreállni” külső beavatkozás nélkül, sőt ökológiai és pénzügyi szempontból is a komoly kihívást jelentenek. A Másfélfok cikke szerint a REKK Alapítvány és a Pannon Örökerdő Kft. szakemberei három különböző erdőkezelési modellt hasonlítottak össze ötven éves időtávon. Az eredményeik alapján nem az a kérdés, hogy szükség van-e beavatkozásra, hanem az, hogy milyen veszéllyel jár annak elmulasztása.
Fotó: Vágvölgyi Bálint
A vizsgálat középpontjában egy 38 hektáros, több mint fél évszázada telepített erdőterület állt. Ezek az állományok eredetileg tudatos emberi döntés eredményeként jöttek létre, főként talajvédelmi céllal, később azonban nagyrészt felügyelet nélkül maradtak. A kutatók szerint az ilyen erdők állapota lassan, de folyamatosan romlik. Terjednek az invazív fajok, gyengül az állomány ellenállóképessége, miközben nő az erdőtüzek kockázata is.
A következő évtizedek kulcsfontosságúak lesznek, hiszen a klímaváltozás gyorsulásával párhuzamosan az erdők alkalmazkodóképessége válik a legfontosabb kérdéssé. A jelenlegi tendenciák alapján a kezeletlen állományok egyre sérülékenyebbé válnak, és nem egy stabil, önfenntartó rendszer felé tartanak, hanem fokozatosan elveszítik ellenálló képességüket a szélsőséges időjárási hatásokkal szemben.
A kutatás három forgatókönyvet vetett össze. A hagyományos vágásos gazdálkodás mellett vizsgálták a folyamatos erdőborításon alapuló, klímaadaptív kezelést, valamint a beavatkozás hiányával jellemezhető állapotot. A gyakorlatban ez utóbbi nem ritka kivétel, hanem sok esetben a ténylegesen megvalósuló helyzet, amikor az erdő kezeléséről nem születik tudatos döntés.
A különbségek a szénmegkötésben is egyértelműek, lévén a folyamatos erdőborításon alapuló kezelés több ezer tonnával kedvezőbb szénmérleget eredményezett, mint a hagyományos módszer, a kezeletlen állapothoz képest pedig még nagyobb az eltérés. Beavatkozás nélkül a vizsgált területen mintegy 4100 tonnával több szén-dioxid kerülhet a légkörbe. Ennek oka, hogy a kisebb, rendszeres beavatkozások csökkentik a nagy kibocsátással járó események, például az erdőtüzek vagy tömeges pusztulások esélyét.
Fotó: Farkas Bazsi
A pénzügyi eredmények hasonló képet mutatnak, és ugyan mindhárom modell veszteséges, a különbségek mégis jelentősek. A folyamatos erdőborításon alapuló kezelés esetében mintegy 65 millió forintos veszteséggel számoltak, a hagyományos gazdálkodásnál ez meghaladja a 110 millió forintot, míg a beavatkozás elmaradása közel 180 millió forintos mínuszt eredményezhet. A kutatás szerint a tétlenség oka sokszor az, hogy rövid távon nem tűnik sürgetőnek a beavatkozás, miközben a hosszabb távú kockázatok és költségek csak később jelentkeznek. A tanulság egyértelmű: a nem döntés is döntés, és jelen esetben ez a legdrágább.
|
Neked 1%, nekünk nagy segítség! Támogasd adód 1%-val a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét! Most a legkisebb is számít. Adószám: 19294571-1-18 |
