Vámos Zoltán főispán szerint politikai támadás a kormányhivatali kamu foglalkoztatások ügye

Farkas Bazsi 2026-04-27 09:32:44
Eljárásról sem nekem, sem a Hivatalnak nincs tudomása - írja a hivatal vezetője.

Mint arról az Ugytudjuk.hu is beszámolt, sajtóértesülések szerint 7 emberrel kapcsolatban merült fel, hogy úgy kaptak fizetést a Vas Megyei Kormányhivataltól, hogy valós munkát nem végeztek.

Egy a sajtóhoz eljuttatott levél szerint közülük többen is a Fidesz, azon belül pedig Vámos Zoltán, helyi parlamenti képviselőjelölt kampányában dolgoztak. 

Korábban próbáltuk elérni Vámost, de nem jártunk sikerrel. A hivatalvezető most egy közleményben nyilvánult meg. Ezt alább változtatás nélkül közöljük:

“Röviden és kizárólag ezen a felületen szeretnék reagálni a sajtóban tegnap megjelent, a személyemmel és a Kormányhivatallal kapcsolatos állításokra.

Az egész ügy egy színtiszta politikai támadás, egy kísérlet a választáson vesztes jelölt, vagyis az én, és a korábbi hivatali vezetők meghurcolására.

Eljárásról sem nekem, sem a Hivatalnak nincs tudomása, de természetesen állok elébe, szükség esetén mindenben együtt fogunk működni a hatóságokkal, és a leghatározottabban ki fogok állni a saját és a kollégáim igazáért is!

A vereségem elismertem, ami egyben a közéleti szolgálatom végét is jelenti, de a munkatársaimmal együtt rengeteget dolgoztunk a vasi emberek érdekében az elmúlt négy évben, akinek tudtunk, segítettünk, azt nem fogom hagyni, hogy ezt az elvégzett munkát hamis állításokkal semmissé tegyék.”

Tavaly augusztusban készítettünk egy nagy interjút Vámossal. Itt kitértünk arra, hogy a Kormányhivatalban több olyan embert is látni véltünk dolgozni, aki korábbi munkássága nyomán alkalmas arra, hogy majd a 2026-os - akkor még csak - lehetséges kampányában dolgozzon.

Íme az interjúrészlet:

Itt a hivatalban olyan korábbi kollégák dolgoznak, mint Szakály Gábor vagy Telek Miklós. Rossz nyelvek szerint ők már az esetleges kampánycsapat gerincét alkothatják.

Ahogy arról korábban is beszéltünk, 2011 és 2012 között dolgoztam Puskás polgármester úr mellett, és nyilvánvalóan dolgoztam az Ön átal említett urakkal is. De rajtuk kívül még akadnak többen is, akiket abból az időszakból munkatársként ismertem, és most együtt dolgozunk. Én úgy kerestem kollégákat a Kormányhivatalba, hogy a hivatali munkát el tudjuk látni. Miklós hosszú ideig volt Puskás polgármester kabinetfőnöke. Nagyon komoly bürokráciával kapcsolatos tapasztalata van, ami számomra hasznos. Gábor pedig az üzemeltetési osztályunkat viszi. A rendszerszervező képessége az, ami alkalmassá teszi ennek a feladatnak az ellátására. Én a hivatalba a hivatali munkához keresek embereket, nem pedig politikai munkához.

Neked 1%, nekünk nagy segítség!

Támogasd adód 1%-val a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adószám: 19294571-1-18

Szólj hozzá!

KSH: már 740 ezer forint felett a bruttó átlagkereset - jelentősen nőttek a reálbérek Magyarországon

A nettó fizetések egy év alatt 10 százalékkal nőttek, az infláció mérséklődésének köszönhetően pedig a reálkeresetek is jelentősen emelkedtek.

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.