Úgy kaphattak emberek fizetést a Vas Megyei Kormányhivatalban, hogy nem jártak be dolgozni

Farkas Bazsi 2026-04-27 08:40:34
7 ember esetében merült fel visszaélés.

Feljelentést tettek a rendőrségen, hogy munkavégzés nélkül kaphattak fizetést a Vas Vármegyei Kormányhivatalnál - írja a Nyugat.hu egy a szerkesztőséghez eljutatott dokumentum alapján.

A lap arról ír, hogy a többek között olyan emberek kerültek gyanúba, akik Vámos Zoltán főispán, a Fidesz-KDNP parlamenti képviselő jelöltjének kampány stábjában dolgozott. A beszámolók szerint pedig a hivatalban csak azután látták megjelenni, miután a kampánynak vége lett, és a szavazást megtartották.

A cikk szerint összesen 7 ember lehet érintett az ügyben.

"A fentieken túl valószínűsíthető, hogy Vas Vármegyében e fajta bűncselekményeket az ismeretlen tettesek, nemcsak a 2026-os választási kampány alatt, hanem az elmúlt 16 évre vonatkozóan is elkövethettek, különösen annak a ténynek a figyelembevételével, hogy a Vas Megyei kormányhivatal korábbi vezetője egyenesági rokoni kapcsolatban van az egyik Vas megyei országgyűlési képviselővel" - idézi a Nyugat a hozzájuk eljutott levelet.

A kormányhivatalt korábban Ágh Ernőné, Ágh Péter (Fidesz-KDNP) édesanyja vezette. Ágh Ernőné tizenkét és fél évig töltötte be a Vas Vármegyei Kormányhivatal főigazgatói pozícióját. 2024-ben Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter Magyar Érdemrend lovagkereszt kitüntetésben részesítette. 

Többször próbáltuk elérni Vámos Zoltánt, hogy a megjelentekre reagálhasson, de egyelőre nem értük el. Amint sikerül nyilatkozatot kapnunk Vámostól, azt egy új cikkben fogjuk közzétenni. 

Rövid időn belűl ez már a második ügy, hogy olyan kifizetések kerültnek fókuszba, amit valós munkavégzés nélkül hajtottak végre. Mint ismert nemrég a Sárvári Gyógyfürdő Kft.-nél merült fel hasonló, itt a Győri Nyomozó Főügyészség folytat eljárást, a cég a sajtóhírek után belső ellenőrzést rendelt el.

Neked 1%, nekünk nagy segítség!

Támogasd adód 1%-val a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adószám: 19294571-1-18

Szólj hozzá!

KSH: már 740 ezer forint felett a bruttó átlagkereset - jelentősen nőttek a reálbérek Magyarországon

A nettó fizetések egy év alatt 10 százalékkal nőttek, az infláció mérséklődésének köszönhetően pedig a reálkeresetek is jelentősen emelkedtek.

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.