Diószegi Judit: Magyarországon meg kell tanulnunk, hogy éljünk a demokratikus jogainkkal

Dömötör Gábor 2026-03-23 08:19:00
Szerinte, ha a TISZA nyer, akkor olyan kormányunk lesz végre, ami tettvágyó, és az emberekért dolgozik.

Diószegi Judit a TISZA Párt győri 01-es választókörzetének országgyűlési képviselőjelöltje több mint huszonhat éven át dolgozott a bűnmegelőzés területén, emellett egy éven keresztül a győri városházán is szerzett közigazgatási tapasztalatot. Elmondása szerint ez a több mint negyed évszázados szakmai múlt megerősítette abban, hogy a valódi eredményekhez felkészültségre, tényalapú gondolkodásra és őszinteségre van szükség. Indulása kapcsán hangsúlyozza, hogy döntését a város iránti felelősség motiválta.

A képviselőjelölt elmondta, hogy a rendszerváltás idején volt gimnazista, és akkor tényleg úgy gondolta, hogy valódi változások jöhetnek az ország életében és történelmi hibának tartja, hogy Magyarország nem járt sikerrel. „Engem mélységesen felháborít, hogy embereket fogságban tartanak hazugságokkal, csak azért, hogy minél több pénzt és gazdagságot tudjanak szerezni magunknak” – mondta Diószegi Judit.

Úgy szeretné az embereket képviselni, hogy meghallgatja és megismeri a problémáikat. Szerinte a mostani végletes megosztottság egy mesterségesen generált állapot, amit meg lehet szüntetni, ha őszintén fordulunk egymás felé. Credoja a győri infrastruktúra fejlesztése, az egészségügy helyi megreformálása, élhető, versenyképes fizetéssel járó munkahelyek teremtése, az idős generációk emberközpontú segítése és a rekord mértékű szolidaritási sarc elleni küzdelem.

Fotó: Diószegi Judit Facebook

Üzenete szerint a változás nem kockázatot jelent, hanem lehetőséget: úgy látja, Győr előtt új esély áll, amellyel élni kell. „A tenger is vízcseppekből áll, és az a sok csepp okozza azt a hatalmas tömeget, ami mossa a kontinensünk partjait. (...) A közös dolgokhoz kellenek a közös döntések, amihez minden ember számít” – érvelt az összefogás mellett a politikus, aki szerint fontos az önkormányzati rendszer reformja, szeretne részt venni egy új, emberséges Magyarország építésében, és azt üzente, hogy mindennél fontosabb, hogy április 12-én minél többen menjenek el szavazni.

„Ismerem a győri büszkeséget, és szeretném képviselni a parlamentben, és szeretném megmutatni, hogy Győr jelen van Magyarországon és szeretném, hogy ez a város újra naggyá emelkedjen" – zárta gondolatait Diószegi Judit. 

Neked 1%, nekünk nagy segítség!

Támogasd adód 1%-val a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adószám: 19294571-1-18

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.