Hajtó Péter személyes bosszúról, Antal Imre pedig Gyurcsányról beszélt

Dömötör Gábor 2025-10-21 12:15:00
Nem csitulnak a kedélyek Győrben a bagóért bérelt önkormányzati lakás kapcsán. 

Ahogy azt tegnap az  Ugytudjuk.hu hasábjain megírtuk, a Fidesz teljes politikai súlyával Antal Imre (Fidesz-KDNP) mögé állt abban az ügyben, amelyben kiderült, hogy a képviselő mindössze havi 70 ezer forintért bérel egy önkormányzati lakást. A Humánszolgáltatási Bizottság fideszes többsége a tegnapi ülésén minden erkölcsi aggály nélkül szavazta meg Antalnak további 5 évre, a 2 millió forintos bruttó fizetéséhez képest bagatell bérleti díjért való lakhatást. A történet rávilágít arra, hogy a győri lakás-gazdálkodásban a pártpolitikai érdekek és a lojalitás sokszor erősebbek, mint a közérdek.

Fotó: Győr összefog Facebook

Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) polgármester és Kósa Roland (TSZV-LMP-Momentum-MSZP) alpolgármester a bizottsági ülés után tartott sajtótájékoztatón elmondták, hogy a korábbi városvezetések teljesen ellehetetlenítették a győri bérlakás állapotokat, és ezek fényében különösen visszás, hogy a jobboldali képviselő minden probléma nélkül él 70 ezerért egy belvárosi lakásban, míg a valós igényű várólisták végtelen hosszúak. Azt többször is hangsúlyozta a városvezetés, hogy Antal Imre a jogszabályokat betartotta ugyan, de az etikai hiátust ezzel együtt, joggal kérte számon a polgármester. 

Pintér Bence kitért még egy különös mellékszálra, ami Hajtó Péter egyik korábban benyújtott előterjesztéséről szólt. Az inkriminált javaslatban a független képviselő a hosszú távú megbízható lakásbérlőket szeretné kedvező helyzetbe hozni, méghozzá úgy, hogy az Otthon Start Program segítségével, kedvezményesen vásárolhatnák meg a korábban bérelt ingatlanokat. A polgármester szerint Antal Imre is ebbe a kategóriába esik, és Pintér szerint az különösen visszás lenne, ha a fideszes politikus azon túl, hogy másfél évtizede bérli potom pénzért a lakást, most nyomott áron meg is tudná vásárolni azt. A városvezető kijelentette, hogy ez ellen minden eszközzel küzdeni fog, illetve hozzátette, hogy Hajtó javaslata egyelőre megakadt a törvényességi szűrőn. 

Erre a fejleményre reagált Hajtó Péter, aki kemény hangú posztban bírálta a városvezetést. A politikus szerint Pintér Bence személyes okokból akadályozta meg egy, több mint 1500 győri családot érintő lakásprogram megvalósulását. Posztjában úgy fogalmazott: „ma a városvezetésben a személyes sérelmek fontosabbak, mint a győriek érdekei”, utalva arra, hogy a polgármester döntéseit Antal Imrével szembeni ellenszenv befolyásolja.

Hajtó Péter szerint a program lényege az lett volna, hogy a régóta önkormányzati bérlakásban élők kedvezményesen vásárolhassák meg otthonaikat, a befolyó bevételből pedig új lakásokat építhetne az önkormányzat. A képviselő azt ígérte, újra benyújtja a javaslatot, és szerinte a következő közgyűlésen kiderül, ki áll valóban a győriek, és ki a politikai érdekek oldalán, ezzel együtt Hajtó Péter a bejegyzésben nem vizsgálta Antal Imre és a Fidesz etikai kérdőjeleit. 

Az ügy egyik margójára tartozik, hogy a győri fideszes politikusok úgy tesznek, mintha ez a kínos sztori nem létezne, közösségi oldalaikon egy szó sem esett róla, a tegnapi bizottsági ülés után Boncsarovszky Péter (Fidesz-KDNP) pedig egyenesen szánalmasnak nevezte a városvezetés hozzáállását az ügyhöz. A képviselőnek írásban tettük fel kérdéseinket az esettel kapcsolatban, de eddig - ígérete ellenére - nem válaszolt nekünk. 

Antal Imrét is hiába kerestük a témában, ő viszont megtette azt a szívességet, hogy a Győr+ Média mikrofonja előtt elismételete, hogy 15 éve jogszerűen járt el, politikai kapcsolatai akkor még nem voltak, mi több megnevezte az egyetlen és igazi felelőst az ügyben, aki nem más, mint Gyurcsány Ferenc. Igen, jól olvasták. Antal szerint 2010-ben olyan leromlott állapotban volt az ország 8 év Gyurcsány kormányzás után, hogy neki ifjú házasként nem volt más lehetősége lakhatáshoz jutni, mint pályázni egy önkormányzati lakásra. 

Arra már nem tért ki a képviselő, hogy az elmúlt 15 évben az országot kétharmaddal és óriási sikerrel kormányzó Fidesz-éra alatt miért nem változtatott a kényelmes lakáshelyzetén, mikor a csapból is az folyik, hogy a kormány segíti a családokat. Csak remélni tudjuk, hogy az ügy hullámai valamiféle erkölcsi tanulsággal ülnek el. A Fidesz-frakció talán állást foglalhatna, Hajtó Péter javaslatát - amennyiben valós segítség a hosszútávú bérlőknek - szakmai górcső alá vehetné az illetékes bizottság, és a polgármester szavai is nyitott fülekre találhatnának végre, hiszen nagyon úgy tűnik, hogy némi etikai tartás elférne a győri közéletben. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot.