20 millió forintot rak bele az állam az idei Asztalkő Fesztiválba

Farkas Bazsi 2025-08-26 17:53:00
A Savaria Karnevál azonban hiába indult el egy meghívásos pályázaton 15 millió forintos támogatásért, egy forint állami pénzt sem kapott.

Magyarországa kormánya 15 millió forinttal, míg a Kulturális és Innovációs Minisztérium 5 millió forinttal támogatta az idei velemi Asztalkő Fesztivált.

Ma tartották a fesztivál sajtótájékoztatóját, ám mivel szerkesztőségünk nem kapott meghívást, így Balázsy Péter, megyei jegyzőt, a fesztivált szervező Kőszeghegyaljáért Egyesület elnökét telefonon hívtuk fel.

Azt is megtudtuk, hogy a rendezvény összköltsége 30 millió forint körül alakul, maradék pénzt a versenyszférában működő szponzorok adták össze. Így több fesztiválhelyszín is vállaltok nevét viseli. Lesz Schaeffler Folkszínpad, TDK Gyerekudvar, és APTIV pódium is. 

Balázsy Péter fontosnak tartotta kiemelni, hogy a csütörtökön kezdődő és vasárnapig tartó rendezvény szombati napját vas megyei előadók színesítik. Fellép az Ocho Macho, és a Zaporozsec is. 

Szintén fontosnak tartotta megemlíteni, hogy helyi termelők és kézművesek érkeznek majd árulni, tőlük helypénzt nem kértek.

A fesztivál részletes programját annak weboldalán lehet olvasni.

A Savaria Karnevál egy fillért sem kapott az államtól

Érdemes megjegyezni, hogy amíg az Asztalkő Fesztivál - amelyet elsőként a vas megyei önkormányzat szervezet meg, majd eddig tisztázatlan körülmények között a Balázsy vezette Kőszeghegyaljáért Egyesülethez került - 20 millió forinttal támogatta az állam, addig a szombathelyi Savaria Karnevál egy forint állami támogatást sem kapott.

Márciusban elsőként írtunk arról, hogy a Nemzeti Kulturális Alap kuratóriuma még támogatta a Savaria Karnevál pályázati anyagát, a Kulturális és Innovációs Minisztérium azonban már elkaszálta, így a korábban minden évben érkező állami támogatással idén a szervezők nem számolhattak. 

Idén 15 millió forintra pályázott a Karnevált szervező Savaria Turizmus Nkft., ám végül egy forintot sem kaptak.

Áprilisban Szombathelyen járt Závogyán Magdolna, kultúráért felelős államtitkár, aki sajtókérdésre válaszolva elmondta, hogy az elmúlt 15 évben, egyre több és egyre jobb minőségű az állam által támogatott fesztivál várja a látogatókat.

Nem megyünk el abba az irányba, amik a magyar kulturális értékalapú minőséget rontják. Ezek minőségi, értékalapú fesztiválok, nem jamboree-k. S nem olyanok, amelyek éppen csak megnyilvánuló színfoltok és a szabadidő eltöltésére szólnak - mondta Závogyán

Mivel a Savaria Karnevál idén nem kapott hozzájárulást, és az államtitkár szerint ők az értékalapú, minőségi fesztiválokat támogatják, így értelmezésünkben a Karnevál a minisztérium szerint nem ütheti meg a támogatáshoz szükséges szintet.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.