Az átláthatatlanság felé robog a fideszes vezetésű sárvári önkormányzat

Farkas Bazsi 2024-04-08 13:33:02
Zártan megtárgyalt önkormányzati cégek üzleti tervei és hét lakat alatt őrzött közadatok jellemzik Kondora polgármester munkáját.

Idén március 20-án tárgyalta a sárvári képviselő-testület az önkormányzati cégek üzleti terveit. A meghívó szerint azonban a Sárvári Gyógyfürdő Kft., a Sárvári Városgondnokság Nonprofit Kft., a Sárvári Média Nonprofit Kft., valamint a Sárvári Sportfólió és Kulturális Kft. 2024-es üzleti terveit kivétel nélkül zárt ülésen tárgyalta meg a városvezetés. Ez azért is érdekes, mivel a cégek adófizetői közpénzből működnek, de a Sárvár Aréna vagy például a fürdő esetében állami pénzből is épületek, ami azt jelenti, hogy a nemzeti vagyon részét képezik, e tekintetben pedig eléggé aggályos, hogy a választók közvetlenül még csak nem is tájékozódhatnak arról, hogy mennyi pénzből működtetik a létesítményeket. 

2023-ban még kicsit más volt a helyzet. Az üzleti terveket ugyanis egy éve még nyílt tárgyaláson vitatták meg a képviselők, ám az írásos anyagok már ekkor is zártan voltak kezelve. 

Akkor a sárvári jegyzőhöz fordultunk, hogy kikérjük az üzleti tervek anyagait, a jegyző azonban jelezte, hogy ez esetben nem az önkormányzat az adatgazda, hanem a cégek ügyvezetői. A fürdőtől például aztán csak bírósági eljárás megkezdésével kaptuk meg az anyagot. Igaz jó sok adat kitakarásával érkezett meg az üzleti terv. 

Nem jól alakulnak a számok?

A kérdés egyből adja magát, hogy miért is titkolja az önkormányzati cégek pénzügyi adatait a cégek vezetői és a sárvári városvezetés kézenfogva? Pedig - magunkat ismételve - fontos hangsúlyozni, hogy közpénzfelhasználásról, közpénzköltésről és sok esetben állami támogatásról, állami beruházásról van szó.

Valószínű a cégek kedvezőtlen számai azok, ami miatt inkább jobbnak látják eltitkolni azokat. 

Bár az üzleti tervet nem kaptuk meg, a Sportfólió esetében úgy értesültünk, hogy 2023-ban csakis az önkormányzat 55 millió forintos pénzügyi támogatásával tudott működőképes maradni, miközben az ügyvezető Polgár Endre bérét tavaly havi 805 ezer forintra emelték.

A Gyógyfürdő kapcsán úgy informálódtunk, hogy fél milliárdos veszteséggel számolt 2023-ban, miközben egyébként az ügyvezető, a szombathelyi Fidesz elnökségi tagja, Kántás Zoltán fizetése egy tavalyi bérfejlesztének köszönhetően 1 millió 843 ezer forintra emelkedett.

Szintén csakis saját információra hagyatkozva a Sárvári Média Nonprofit Kft. 2023-as évét közel 71 és fél millió forintos üzemelési költséggel számolta, a sárvári önkormányzat ennek több mint felét, 45 millió forintot támogatásként tett be a kasszába. Az már talán senkit nem lep meg, hogy a cég ügyvezetőjének bérét tavaly szintén fejlesztették, Fonyó Roberta fizetése így havi 538 ezer 200 forintra emelkedett.

Csak összehasonlításként: Szombathelyen minden önkormányzati cég üzleti terve és korábbi évi beszámolója nyílt ülésen, a szombathely.hu-n mindenki számára letölthető anyagok ismeretében került megtárgyalásra. Amennyiben pedig a beszámoló nem tartalmazza esetleg olyan adatot, ami a közvéleményt érdekelné, akkor az adott Kft. ügyvezetője azt azonnal rendelkezésre bocsátja. Mint például az AGORA a Savaria Fórum hirdetőoszlop hirdetései esetében, más különben a Vas Népe nem tudná a témát napok óta fújni.

De nemrég például a szombathely Fidesz követelte a Szombathelyi Vagyonhasznosító és Városgazdálkodási Zrt.-vel kapcsolatban a jobb átláthatóságot akkor, amikor egy független szerkesztőség a saját maga által felállított szempontrendszerek alapján értékelt átláthatósági mércén a céget gyengén teljesítőnek találta.

Közadat, közbeszerzés, közömbösség

De nem csak a mindenki számára alanyi jogon megismerhető közfeladatot ellátó és közpénzből működő sárvári cégek üzleti tervei és beszámolói kerülik a napfényt, hanem olyan mindenki számára megismerhető témában is, mint a közbeszerzések.

2023 decemberében írta ki az önkormányzat a “Sárvár, köztisztasági és egyéb feladatok ellátása” című közbeszerzést. Ebben gyakorlatilag utcaseprésre kerestek vállalkozót. Ahogy arról korábban írtunk a közbeszerzést a fideszes önkormányzati képviselő, Varga Jenő cége a C.P. Portál Kft. nyerte el.

A cég 5 évre kapta meg a feladatot, ez idő alatt a szerződés szerint 628 millió 847 ezer 936 forintot számláz majd ki a városnak.

Bár az önkormányzat egy mindenki számára elérhető közbeszerzést írt ki, ráadásul közterület takarítására, amit aztán majd közpénzből fizet ki, az eljárás eredményét január 25-én a Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság megint csak zárt ülésen tárgyalta meg. 

Kérdésünkre, hogy ezt miért tette zárttá a bizottság, a jegyző válaszában (A levél innen letölthető.) azt írta, hogy amennyiben nyílt ülésen tárgyalná meg az adott bizottság a beérkezett anyagokat, akkor azokat a város weblapjára feltöltött anyagok miatt már a tárgyalás előtt 5 nappal megtudhatnák a pályázaton résztvevők, ez pedig alkalmas lenne arra, hogy az egyes pályázók befolyásolási kísérletet tegyenek más pályázóknál.

Csakhogy ez azért is áll gyenge lábakon, mert a bizottság csakis akkor tudja tárgyalni az adott közbeszerzést, ha annak a beadási határideje már lejárt, illetve ennek kiküszöbölésére bevett gyakorlat az, hogy az eljárás eredményét nyíltan tárgyalják, az anyagot pedig a napirendi pontnál helyben osztják ki. Kérdés persze, hogy az adott testület mennyi akar sötét, füstös szobákban tárgyalni egy olyan közbeszerzést, amelyen egyetlen résztvevő van, az is egy fideszes képviselő cége.

Véleményünk szerint a sárvári önkormányzat - amennyiben a nagyobb vasi települések önkormányzataival vetjük össze -  jelenleg az egyik legátláthatatlanabb. A városvezetők látványosan törekednek arra, hogy eltitkolják a közadatokat, amennyiben pedig közérdekű adatigényléssel fordulunk bármely önkormányzati céghez, vagy magához az önkormányzathoz, úgy mindent megtesznek annak érdekében, hogy akadályozzák az adatok nyilvánosságra kerülését. 

Támogasd adód 1%-val a hatalomtól független újságírást!

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adószám: 19294571-1-18.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Ursula von der Leyen: 4 milliárd 200 millió eurónyi uniós forrást szabadíthat fel Magyarországnak az Európai Bizottság 

A brüsszeli testület szerint Magyarország megfelelően kezelte a korábban kifogásolt jogállamisági problémákat. És egyelőre az ukrán frontra sem kellett katonát küldenünk cserébe.

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.

Pintér Bence: Győr a munkások oldalán áll – a polgármester az Audi Hungária Független Szakszervezet 30. évfordulóján beszélt a munkavállalói jogok megerősítéséről

Szerinte a túlóratörvény módosítására, a munkásszegénység elleni fellépésre és valódi országos érdekegyeztetésre is szükség van.

Elhunyt Konkoly Tamás, a Győri Útkezelő mérnöke, egykori NB I-es kézilabdázó

Ötvenedik életévében, hosszan tartó, súlyos betegség után ment el végleg. Konkoly Tamás két évtizeden át dolgozott a győri Útkezelő Szervezetnél, sportolóként pedig a Győri ETO KC irányítója és a 2001-ben egyetemi világbajnoki címet szerző magyar válogatott tagja is volt.

Több mint 2 és fél éve nyomozza a rendőrség a csepregi önkormányzatnál felmerült sikkasztási ügyet

A gyanú szerint önkormányzati épületekből kibontott nyílászárókat építettek be magántulajdonba, valamint olyannak is szállítottak tűzifát, aki erre nem volt jogosult.

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.