Érdekes évet zár idén a magyar fantasztikus irodalom, hiszen számos izgalmas regénnyel gazdagodott a hazai kánon – ebből az idei dömpingből pedig oroszlánrészt vállalt a Gabo kiadó, ahol négy hazai írónő regénye jelent meg: Kleinheincz Csilla fantasynek induló, sci-fiként végződő Alvilági szövedékéről már írtam korábban, ahogy Baráth Katalin alternatív történelmi romantikus kalandregényéről is ejtettem szót. Bár még adós vagyok írással róla, a nyáron elmerültem Rusvai Mónika friss regényében, A kígyók országában is.
A kiadó négy hazai fantasztikus megjelenése közül év végére maradt Puska Veronika urban fantasy regénye, a Vétett út, pedig Puska Veronika már csak az alapján is az egyik titkos favoritom a hazai szerzők közül, hogy a Spekulatív Zóna nevű, fantasztikummal foglalkozó hírlevelünkben megjelent novellája az egyik kedvencem volt azok közül, amiket kiadtunk 2021-2022-ben. Az egy remekül megformált sci-fi történet volt egyedi világgal, amin azóta is sokat gondolkoztam.
Az idei regényben pedig olyan témához nyúlt, ami első és második ránézésre is közel áll a szívemhez:
magyar folklóron alapuló urban (városi) fantasyről beszélünk, ráadásul olyanról, ami nem napjainkban, hanem a kilencvenes években játszódik Budapesten, illetve az ország egyéb részein.
És akkor ellopnak egy árnyékot
A történet két, egymástól tulajdonképpen független, mégis számos ponton összefonódó szálon fut. Az egyikben egy garabonciás deák, Márk történetét követjük, aki Vilmos nevű barátjával a hét próba közül az utolsó előtt áll, hogy teljes értékű garabonciások lehessenek. A másikban egy hagyományőrző, mágikus kommunából Budapestre elszármazott lány, Dóra sztoriját ismerjük meg: Márkék ugyanis az egyik próba során épp barátja, Robi árnyékát lopják el a feladat megoldásához. Ez viszont azzal jár, hogy ha Dóra – aki származása okán ért valamit a népi mágiához – nem lép közbe, akkor hamarosan meg fog halni.
Márknak kétségei támadnak a kicsit háttérhatalomként működő garabonciás rend módszereit illetően, miközben az ő barátnője, s annak lakótársa is belekeveredik a rend ügyeibe; Dóra pedig egy igliccel, tündérrel köt szövetséget, hogy megmentse Robit. Az iglic eltűnt feleségét keresi, és szüksége van egy vezetőre az emberi világban, eközben pedig segít Dórának utat találni a megoldáshoz.
Tehát két, viszonylag kisebb léptékű, visszafogottabb téttel bíró történetről beszélünk: nem forog kockán a világ megsemmisülése, vagy ilyesmi,
ennek nyomán pedig két nagyon személyes, szépen megmunkált történetben tárhatja elénk Puska Veronika azt a Budapestet, ahol a háttérben a magyar folklór alakjai mozgatják a szálakat, vagy legalábbis a szálak egy részét.
So much for my happy ending
Ha nagyon lecsupaszítjuk, mondhatjuk azt is, hogy két szerelmi történet van a Vétett út gyújtpontjában, de ezt kimondva nem lennénk teljesen igazságosak a regénnyel. A belső motivációk innen indulnak és ide futnak ki, de közben maga a szöveg rendkívül ízlésesen, szépen kimunkálva építi fel a világot, ahol a két karakterdrámán keresztül figyelemfelkeltő, de sosem teljes képet kapunk a világon túli világ mi valóságunkba átnyúló részeiről.
Nagyon élveztem például a párbeszédeket a Vétett útban, főleg ha varázslény és ember között zajlottak. A szerző valahogy remek módon találta el azt a régies, udvarias, mégis feszültséggel teli hangot, amitől rögtön egy magyar népmesében érzi magát az ember, de úgy, hogy egyáltalán nem zökken ki a történetből. Ez az a világ, ami nem Disney-mese, ahol mindennek ára van, és ahol
a végkifejlet mindkét esetben olyasmi, amire közel sem húzhatjuk rá a „happy end” kifejezést – ami nagyon jól áll a szövegnek.
Nem volt kegyetlen, semmi grimdark, vagy ilyesmi, de kellően passzolt mindkét befejezés a regény enyhén melankólikus hangulatához. Jó értelemben vett visszafogottság jellemezte az egész történetet, visszafogottság jellemezte a végét is.
Miközben elégedett voltam ezzel, mégis maradt némi hiányérzetem: hiszen pont annyit tudtunk meg a világon túli világ dolgairól, amennyit a történethez meg kellett tudnunk, és sosem láttuk azt, hogy valójában hol van a mágia helye ebben a világban. Befolyással van a való világra? Csak úgy mellékesen létezik?
Ezt csak abból a szempontból sajnáltam, hogy a bizonyos pontokon azért erőteljesen érzékeltetett kilencvenes évekbeli szettingnek nem volt nagy szerepe a történetben, játszódhatott volna akár napjainkban is. Valamiért azt gondoltam a regény olvasása előtt, hogy nagyobb jelentősége lesz annak, hogy a kilencvenes években járunk – egészen pontosan 1998-ban, ha jól sikerült értenem –, de
sem a történet egyes pontjai, sem a felvonultatott esztétika nem váltotta ki azt a nosztalgiát, amire számítottam, és ami jól esett volna. Ez persze legyen az én bajom.
Eközben ugyanis kifejezetten tudtam értékelni azt, amit már fent is írtam: hogy nem a világ léte forog kockán, hogy nem egy vagy két nagyon tehetséges, mindenre képes, kiválasztott hős van a fókuszban, hogy a tétek nem fokozódnak a hihetetlenig. Ugyanígy: jó volt, hogy nem egy, a varázsvilágot nem ismerő főhőst szemén keresztül kapunk egy bevezetést a mágiába, hanem két olyan figurán keresztül, akik valamennyire kiismerik magukat ebben a világban.
Pont úgy, és pont annyi volt ebben a két összefonódó történetben, amit érdemes volt megírni – érdemes volt így megírni – és érdemes volt elolvasni.
A könyv végére érve úgy éreztem, hogy egy különleges történetbe nyertünk betekintést. Puska Veronika első fantasztikus regénye számomra a novellái után egy újabb ígéret: van még egy magyar fantasztikus szerző, aki remek szöveget és történetet tud írni – egy, akire én eddig is odafigyeltem és mostantól érdemes mindenkinek odafigyelnie.
Puska Veronika: Vétett út
Gabo SFF, 2023.
