Semmit sem felejtetettek semmit sem tanultak. Ez a szállóige jutott eszembe Hamburger Béla: Ez ellenzék? című írása kapcsán. A szerző olyan hévvel ismételgeti az összefogás mantrát, mintha 2022. április 3-án legalábbis a Holdon tartózkodott volna.
Kezdjük az alaptételnél. Az összefogás nevű vallás önjelölt papjai számára alaptétel, hogy minden politikai szereplő, aki nem a Fidesz vagy a KDNP tagja vagy holdudvara az egyetlen célból létezhet: Orbán Viktor legyőzése. Számukra ez az egyetlen legitim politikai cél, aki nem ezt tűzi a zászlajára az kapásból gyanús, legtöbbször nem is köntörfalaznak, hanem csípőből kinyilatkoztatják: áruló.
Persze az is rettentő zavaró, aki pont ezt tűzi leginkább a zászlóra és aztán ezt a zászlót magasra tartja, mint Gyurcsány Ferenc. Tehát le kell győzni Orbánt, de ebben a szerepben nem a volt miniszterelnököt tartják kívánatosnak. (Vö.: Schiffer András: a mikroadományozók nemcsak Orbánt, Gyurcsányt is meg akarták buktatni.). Tehát ők majd kijelölik, hogy ki legyen az alkalmas Orbán buktató főellenzéki, aki mögé illik szépen besorakozni mindenkinek a Jobbiktól a Momentumig.
A legutóbbi választáson ezt a szerepet Márki-Zay Péterre osztották. Mögötte, akkor még nem volt párt, tehát ideális volt arra, hogy a véleményvezéreknek megfeleljen a magában álló hős. A politikai tapasztalat hiánya maximum a választásokhoz közeledve tűnhetett fel „béláinknak”, amikor MZP már büszkén kijelentette nyilvánosan: „Ezt a szivárványkoalíciót úgymond, a liberálisokat, a kommunistákat, a konzervatívokat és a fasisztákat, ezt mi a szövetségben külön-külön képviseljük”.
Azóta egyébként az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét szívesen hívják a közmédiába, mert minden megszólalása segít megerősíteni az itt-ott morzsolódó Fidesz-tábort.
Ennyit az előválasztás mint szédületes politikai innováció „Orbán döngető” eredményességéről.
De beszéljünk arról is, hogy minek van értelme. Leginkább annak, amit például az LMP is képviselt korábban: az önálló politizálásnak. Ezt nem nevezném hallatlan politikai innovációnak, mert többpárt rendszerben ez a normatív működés. Vannak pártok, amelyeknek van valamilyen ideológiája, vannak ügyeik, karakteres politikusaik és ha mindez elég vonzó, akkor van elegendő szavazójuk legalább a parlamenti küszöb eléréséig.
Amelyik párt erre nem képes, azt elég eufemisztikus pártnak, pláne politikai erőnek hívni. A potyautas vagy parazita jobb elnevezés.
De mi van akkor, ha egyik oldalon ott egy többé-kevésbé monolit tömb, a Fidesz-KDNP, másik oldalon meg pártok, pártocskák tucatjai?
Azt gondolom, hogy alapvetően rá lehet bízni a nagykorú szavazópolgárokra, hogy mi nekik a legfontosabb. Lehet szavazni a legesélyesebbnek gondolt jelöltre, pártra vagy arra a pártra, amely a számára fontos ügyeket leghitelesebben képviseli. Ez a fajta hozzáállás sokkal hamarabb fog eredményezni egy letisztult, versenyképes ellenzéki mezőnyt, mint a jelenlegi összefogás katyvasz.
Az LMP Magyarország Zöld Pártja, azokat kívánja képviselni, akiknek fontos a környezetvédelem, hazánk és a szűkebb lakóhelyük természeti értékeinek megóvása. Reményeink szerint hamarosan induló népszavazási kezdeményezésünk a kiemelt beruházások ellen, az akkugyarmatosítás megakadályozásáért, a lakóhelyek, a természeti környezet értékeinek megvédéséért pont erről szól. Amely mögé már most jelentős társadalmi csoportok sorakoztak fel.
Először csatákat kell nyerni. Sok nyertes csata aztán elvezethet a háború megnyeréséhez is. Amelynek célja elsősorban egy élhető, demokratikus, természeti értékeit megőrizni képes Magyarország és nem az Orbán – anti Orbán meccs szásszor elismételt lejátszása, már csak azért sem, mert erről a meccsről már többször kiderült, hogy ki tudja megnyerni.
Meg kell próbálnunk más logika mentén labdába rúgni.
