Dézsi válasza az óvónőhiányra: „A kiégés ellen fizetésemeléssel nem lehet védekezni”

Pintér Bence 2023-12-05 17:29:13
Nem ígérte meg a városvezetés, hogy pluszforrást kapnának az óvodák.

Pintér Bence a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület polgármesterjelöltje lesz a 2024-es önkormányzati választáson. Ez egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.

Múlt hét kedden volt az éves közmeghallgatás, az egyetlen alkalom, amikor bármelyik győri polgár személyesen a polgármestertől, vagy bármelyik képviselőtől kérdezhet anélkül, hogy utána a kérdését letörölnék, őt magát pedig letiltanák, mint ahogy a Facebookon szokás csinálni a kicsit sem nyílt fideszes városháza jegyében. (Persze élőben idén sem merték közvetíteni a közmeghallgatást, de azt egy ideig megtettük mi.)

A Tiszta Szívvel a Városért összes jelenleg bejelentett képviselőjelöltje felszólalt az ülésen: Hargitai István (Belváros-Révfalu-Víziváros), Kósa Roland (Nádorváros) és Rosinger Timea (Szabadhegy). Én marcalvárosi jelöltként a Kiserdőről kérdeztem, aminek egy részét továbbra is fejlesztési területnek tekinti a város: uszodát, illetve a Szent Anna idősotthon bővítését is el tudja képzelni a területen. Szerintem itt az ideje végre, hogy a Fidesz is elfogadja, hogy ez egy erdő, el kell érni, hogy a teljes Kiserdő erdő legyen a rendezési terv szerint. 

Másrészt pedig az óvodák ügyében szólaltam fel.

Ez az önkormányzati tevékenység egy fontos területe, csakis a város finanszírozásán múlik, hogy hogy működik. Nekem most két óvodás gyermekem van, egy meg már végigjárta az óvodát Győrben, így személyesen is tapasztalom, hogy nem rózsás a helyzet. Ha valaki lemaradt volna, nemrég jelentek meg a győri önkormányzati óvodák éves beszámolói, amelyek elég lesújtó képet festettek.

  1. A legtöbb óvodát súlyosan érinti a pedagógushiány, visszafoglalkoztatott nyugdíjas óvónőkkel, illetve a pedagógiai asszisztensek bevonásával tudják csak megoldani a működést.

  2. Ennek az is az egyik oka, hogy a környékbeli óvodák el tudják csábítani a győri óvónőket jobb anyagi feltételekkel.

  3. Számos óvoda rossz műszaki állapotban van, van ahol krónikus penészproblémával kell szembesülniük a dolgozóknak.

  4. Ahol történt valami felújítás, karbantartás, azt is gyakran szülők, nagyszülők végezték el.

  5. Nincs pénz arra, hogy a kötelező továbbképzések tekintetében fizetős tanfolyamokon vegyenek részt a dolgozók, vadásszák az ingyeneseket.

Ennek kapcsán azt kérdeztem a közmeghallgatáson:

olvasták-e a város vezetői ezeket a beszámolókat, és ha igen, a jövő évi költségvetésben biztosítanak-e plusz forrásokat az óvodáknak?

Handabanda

Mivel nem először járok ilyen eseményen, tudtam, hogy a válasz legtöbbször Dézsi Csaba András polgármester részéről az, hogy a politikai felelősséget rögtön elhárítva valamilyen osztályvezetőt, vagy cégvezetőt rángat ki szamonkérésre, vagy elkezd valami teljesen más dologról beszélni.

Az óvodák témájában ezt a polgármesteri mellébeszéléses kört a délelőtti közgyűlésen (kb. egy óránál) megfutottuk, mikor Dézsi Csaba Andrásarról beszélt, hogy a Magyar Falu Programban épültek óvodák, és ha inkább ebbe viszik a gyerekeket, és ide megy el Győrben dolgozó, de mondjuk helyben lakó óvónő, az nem baj, mert a győri rendszert tehermentesítik. Emellett annak pedig örülni kell, hogy a nyugdíjas óvónők újra dolgoznak, mert nagy tapasztalatuk van.

Ezután Pollreisz Balázs (MSZP) kérdésére a Polgármesteri Hivatal osztályvezetőjének kellett megfelelnie, aki elsorolta, hogy idén végre újra kaptak ruhapénzt az óvodapedagógusok, és behoztak a rendszerbe augusztustól egy 50 ezer forintos illetménykiegészítést, van utazási támogatás (visszamenőlegesen megemelve), kedvezményes parkolási bérlet és rezsitámogatás.

Az igazság az, hogy mindezek ellenére egész ősszel továbbra is rendületlenül keresték az óvónőket a győri óvodákba. Szóval délután a közmeghallgatáson is feltettem a kérdésem: lesz-e pluszforrás a győri óvodákra?

Azaz az óvónők, pedagógiai asszisztensek, dajkák alapbérének emelésére; óvodák alapvető karbantartására; meg arra, hogy a kötelező továbbképzéseket meg tudják csinálni. (A kérdés 18 percnél, a válasz 35 percnél kezdődik ezen a felvételen.)

„A kiégés ellen fizetésemeléssel nem lehet védekezni”

A fenti kérdésre a fideszes városvezetés rövid válasza: NEM lesz.

A hosszú válasz: a ciklusban két bölcsődét építettek; a kiégés nem csak az óvónőket, hanem mindenkit fenyeget, és nem csak a munkakörülmények miatt, avagy ahogy Dézsi Csaba András polgármester fogalmazott:

„a kiégés ellen fizetésemeléssel nem lehet védekezni.”

Ezután – a közgyűléshez hasonlóan – felsoroltatta Dézsi polgármester az osztályvezetővel mindazokat az idén visszahozott, vagy megítélt juttatásokat, amelyek ellenére továbbra is folyamatosan „óvónőket keresünk” álláshirdetésekkel van tele az önkormányzat honlapja.

Ami számomra ebből kiderült, az az, hogy hiába volt teljesen egyértelmű az óvódai beszámolókból, hogy egyre nagyobb baj van,

semmiféle stratégia nincs a Fidesz részéről a probléma megoldására,

még az a faékegyszerűségű dolog sem – direkt erre kérdeztem rá –, hogy pénzt tegyenek a rendszerbe. Ehelyett, mint oly sok más probléma esetén, a dolog szőnyeg alá söprése zajlik.

Mit csinálnék én?

Azt gondolom, hogy a város alapvető, például óvodai rendszereinek rendes működtetése sokkal fontosabb, mint az, hogy 100 millió forintért brit zenekarok koncertezzenek a Dunakapu téren, vagy hogy a polgármester, az összes alpolgármester és a városi cégek vezetői luxusautóval járjanak.

Szerintünk a prioritás az, hogy a bölcsődei és óvodai hálózat, a közösségi közlekedés rendszere és az utak állapota Győrhöz méltó legyen.

Ennek megfelelően bele kell férjen Győr költségvetésébe

  • rendes fizetésemelés, egyéb juttatások biztosítása a Győr alkalmazásában lévő pedagógusoknak és az óvodák, bölcsődék munkájában résztvevő egyéb dolgozóknak;

  • a legsürgősebb felújítások megoldása, nem járhatnak győri gyerekek penészes, vagy leromlott villamoshálózattal rendelkező óvodákba, ahol a nagypapák kalapálják helyre a bútorokat;

emellett a szombathelyi óvodai életpálya-program tapasztalait figyelembe véve Győrben is ki kell alakítani hasonló programot, amelyben új óvónők képzését támogatja a város.

Ez az írás először a Tiszta Szívvel a Városért hírlevélben jelent meg.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.