Egyszerűsített eljárásban intézhetik a tervezett győri kulturális negyed ügyeit

Pintér Bence 2023-11-02 07:59:00
Kiemelt fejlesztési területté vált a Rába-gyár volt területéből.

Pintér Bence a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület polgármesterjelöltje lesz a 2024-es önkormányzati választáson.

Kedden zárt ülésen tárgyalta a győri közgyűlés azt a javaslatot, amely alapján

a volt Rába-gyár, tehát a tervezett, összességében 600 milliárd forintos kulturális negyed területét kiemelt fejlesztési területként kezelnék. Ez azt jelenti, hogy egyszerűsített eljárásban történhet itt a településrendezési tervek módosítása,

az ezt előkészítő megalapozó vizsgálatok tartalmára tett főépítészi javaslat is a közgyűlés elé került. A javaslat szerint ezt a beruházás nagyságrendje és az indokolja, hogy mielőbbi meg lehessen valósítani. A képviselők megszavazták a javaslatot.

A Győri Nemzeti Színház épülete kész tervekkel és megígért állami finanszírozással a felújításra várt, mikor 2020 tavaszán kiderült, hogy Dézsi Csaba András frissen megválasztott polgármesternek egészen más tervei vannak: a felújítás helyett hatalmas gigaprojektet, 600 milliárd forintos kulturális negyedet álmodott az egykori Rába-gyár területére. Végül se a felújítás, se a kulturális negyed építése nem indult meg eddig a ciklusban. A színház és a II. János Pál pápa tér megtervezésére még a Borkai-korszakban elköltött kétmilliárd forintot a város, miközben a kulturális negyed előzetes tervei is kétszer, két különböző iroda gondozásában készültek el az elmúlt négy évben, de közben kiderült, hogy a kormány is irreálisnak találja a tervet. A legutóbbi hír a környékről az volt, hogy ötletpályázatot írnak ki a színház előtti, gyalázatos állapotban lévő II. János Pál pápa tér felújítására.

Dézsi szerint biztos, hogy új színházat kell építeni. Dézsi szerint a színház maga 100 milliárdba kerülne, és ez folyamatban van, dolgoznak rajta. 2020-ban egyébként még azt mondta: „Olcsóbb lebontani, s egy újat építeni, mint felújítani a régit.” A belvárosi épület felújítása 40 milliárd forintba került volna a tervek szerint, ami kevesebb, mint 100 milliárd forint.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.