A színház, ami egy vágyálom miatt marad lepukkant – Befejezetlen Győr #6

Pintér Bence 2022-10-21 06:12:00
„Lerobbant színházépületem 600 milliárd forintos fantáziaprojektre cserélném.”

A Befejezetlen Győrrel a TikTokon mutatunk meg félbehagyott, elfeledett győri projekteket, épületeket, utakat és ötleteket. Kövess be minket!

A Győri Nemzeti Színház épülete kész tervekkel és megígért állami finanszírozással a felújításra várt, mikor 2020 tavaszán kiderült, hogy Dézsi Csaba András frissen megválasztott polgármesternek egészen más tervei vannak: a felújítás helyett hatalmas gigaprojektet, 600 milliárd forintos kulturális negyedet álmodott az egykori Rába-gyár területére.

Végül se a felújítás, se a kulturális negyed felépítése nem indult meg: maradt egy belvárosi terünk, ami borzalmasan fest, egy színházunk, ami le van pukkanva, és amit lehet, hogy be is kell zárni az energiaválság miatt. Erről szól a Befejezetelen Győr legutóbbi epizódja a TikTokon:

@befejezetlengyor A polgármester kulturális negyedről szóló 600 milliárdos, meg nem valósuló vágyálma miatt elmarad a lepukkant győri színház és a még lepukkantabb előtte lévő tér felújítása. #pintérbence #győr #urbanizmus #befejezetlengyőr #gyor #győrinemzetiszínház #színház #győribelváros ♬ eredeti hang - Befejezetlen Győr

Egy biztos: a felújított színház és a tér megtervezésére elköltött kétmilliárd forintot már nem kapja vissza soha a város.

Iratkozz fel te is a Győr filter nélkül hírlevélre! A Befejezetlen Győr korábbi részeit itt lehet elolvasni, TikTok-oldala pedig itt található.

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.