A Győr-Szol szerint Hajtó Péter sértett, azért tett fel kérdéseket a cég gigaközbeszerzéséről

Pintér Bence 2023-06-29 07:56:00
A Győr-Szol Zrt. közleménye szerint a cég átláthatóan működik.

A Győr-Szol közleményben reagált Hajtó Péter független önkormányzati képviselő keddi Facebook-posztjára, amelyben a Fidesz-frakcióból nemrég kizárt politikus a Győr-Szol 2,2 milliárd forintos, városüzemeltetésre vonatkozó közbeszerzését, és ezen belül Radnóti Ákos területért felelős alpolgármester felelősségét firtatta. Lapunk is beszámolt róla, hogy a városüzemeltető cég elég nagy közbeszerzést írt ki városüzemeltetési feladatokra.

Itt jegyeznénk meg, hogy az ügyben mi is írtunk levelet a Győr-Szolnak egy sor kérdéssel még június 9-én, erre azonban a cég egyáltalán nem válaszolt.

A most megjelent közleményben az önkormányzati cég azt írta:

„Hajtó Péter önkormányzati képviselő úr a nyilvánosság felhasználásával a Facebook bejegyzésében Radnóti Ákos alpolgármester urat oly módon minősített meg, hogy a Győr- Szol Zrt. működésével kapcsolatban feltett kérdéseire nem válaszolt. Közösségi oldalán Hajtó Péter a Győr-Szol Zrt-t is rossz színben tünteti fel.”

Ezután leírták, hogy ők is megkapták a képviselő kérdéseit, és írásban válaszoltak is rájuk, miután a szóbeli tájékoztatást Hajtó nem fogadta el. Külön kifejtették, hogy a kérdések megválaszolása nem Radnóti Ákos, hanem a cég feladata. Majd kissé váratlanul leszögezték:

„Fontos kiemelnünk, hogy a városüzemeltetési feladatok ellátása elsősorban saját dolgozók bevonásával történik viszont ahhoz, hogy a kötelező és önként vállalt önkormányzati feladatok maradéktalan és optimális időben történő ellátása biztosított legyen, vállalkozó bevonása lehet szükséges.”

Mint egyébként azt nemrég Dézsi Csaba András polgármester elárulta, a fűnyírás esetében például négy különböző alvállalkozó is bedolgozik a Győr-Szolnak.

Ezután pedig a városüzemeltetési feladatokra 2,2 milliárdos közbeszerzést kiíró Győr-Szol közleménye megállapítja: „városüzemeltetési feladatok kiszervezéséről szó sincs”.

A közlemény szerint a cég sem létszámcsökkentést, sem átszervezést nem tervez végrehajtani. „Eredményes közbeszerzési eljárás esetén keretmegállapodás kerül megkötésre, amelyben a GYŐR- SZOL Zrt. társaságnak nincs előre vállalt lehívási kötelezettsége egyik munkanem tekintetében sem” – írták. Ezután tájékoztatták a nagyérdeműt a cégnél végrehajtott tavalyi 10, majd idei 15 százalékos béremelésről, illetve arról, hogy több gépet is beszereztek.

Végül pedig azt írták:

„Minden, jogszerűen előírt tájékoztatást megadunk a nyilvánosságnak, és természetesen a képviselők számára is. A Győr-Szol Zrt. átláthatóan működik, közel 600 dolgozónak és családjának adunk biztos megélhetést. Tisztelettel kérjük Hajtó Péter képviselő urat, hogy sértettségből fakadó, politikai indítékú személyes vitáktól a jövőben szíveskedjen tartózkodni.”

Ami még a személyeskedést félretéve is talán a közlemény legszórakoztatóbb része, hiszen a Győr-Szol honlapján olyan alapvető adatok nem szerepelnek, mint az, hogy a vezetőik milyen díjazást kapnak, vagy például a külső vállalozókkal kötött szerződések listája is hiányzik. Utóbbit közérdekű adatigénylés után sem akarták kiadni, ezért bepereltük bepereltük a céget, a pert első fokon el is veszítették, jelenleg a másodukú döntésre várunk az ügyben.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs is.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.