Hamarosan bárki kiválthatja a „Szívügyünk Győr”-bérletet, akinek a sárga zónában van a munkahelye

Pintér Bence 2023-06-23 09:09:00
Ismét módosul a parkolási rendelet, nem csak a tanárokat, de mindenkit belevesznek a kedvezményes bérletbe, aki a III. zónában dolgozik.

Megjelent a tavalyelőtt megálmodott, tavaly elfogadott, áprilisban életbe lépett és azóta toldozgatott-foldozgatott parkolási rendelet legújabb módosításának terve: az új módosítás szerint nem csak a korábbi módosításból kimaradt tanárok, hanem

bárki válthat majd kedvezményes „Szívügyünk Győr”-bérletet, aki a III-as, azaz sárga zónában dolgozik.

Emellett azok is válthatnak kedvezményes lakossági bérletet, akiknek csak tartózkodási helye van Győrben, állandó lakcíme pedig nincs Magyarországon. Ugyanezek a kedvezmények nem jár a piros és kék zónában dolgozó, illetve lakó győrieknek. Itt olvasható a rendelet jelenlegi szövege, ezt módosítják majd a fenti új szabályok.

A parkolási rendelet legnagyobb kritikusa a közgyűlésben Balla Jenő független képviselő, aki eltörölné a fizetős zóna kiterjesztését. Már a legutóbbi módosítás kapcsán is elmondta: rossz ötletnek tartja a rendelet további farigcsálását, szerinte továbbra is egyértelmű, hogy azt el kell törölni. Lapunknak telefonon elmondta az ügy kapcsán, hogy a fizetős zóna peremén feltorlódtak az autók, például a Jereváni úton parkolnak most sokan, és az elektromos rollerekkel jönnek befelé.

A gránitszilárdságú, eltitkolt parkolási rendelet története

2021 májusában polgármester a covid-időszakban ráruházott döntési jogkört kihasználva döntést hozott a parkolójegyek árának emeléséről, a parkolóbérletek árának emeléséről, illetve a fizetős zóna kiterjesztéséről 2022 január elsejétől. Erről semmilyen fórumon nem számolt be a győrieknek, és nem is volt belőle ügy, amíg 2021 októberében mi fel nem fedeztük ezt a rendeletet, és nem kezdtünk el cikkezni róla. Abban a verzióban a lakossági parkolóbérlet egyébként nem 12, hanem 24 ezer forintba került volna. Ezt a nagy horderejű döntést utólag a közgyűlés is jóváhagyta egy több száz tételt tartalmazó salátarendeletben, miután újra tudtak működni.

Cikkeink megjelenése után lett csak téma a parkolójegyek, bérletek árának emelkedéséből, a döntést pedig a választásra készülő Simon Róbert Balázs fideszes országgyülési képviselő közbelépése után visszavonták,

majd egy közvélemény-kutatást készítettek a parkolásról, amelynek adatait a mai napig nem akarja kiadni az önkormányzat, pedig a polgármester ígéretet tett rá, hogy közzé fogja tenni az eredményt. A kutatás 1,3 millió forintba került, közben Dézsi polgármester a GyőrPluszban megjelent öninterjúiban mindenféle kacifántos érveléseket vezetett elő a gonosz belvárosi parkolókulákokról, akik igazságtalanul keveset fizetnek a parkolásért – ugye pont ugyanannyit, mint minden más bérletes egyébként.

A választás után aztán 2022 júniusában elfogadták a korábbival nagyrészt megegyező rendeletet már a közgyűlésben, a parkolódíjak megemelkedtek júliustól, az új zóna azonban csak áprilistól lett fizetős. Már a parkolódíj emelkedését is nehezen fogadták a győriek, hiszen hosszú időszak után egyszerre emelkedett nagyot a díj a legsúlyosabb inflációs időszakban, a fizetős zóna kiterjesztése pedig még több kritikát kapott a publikum részéről.

Ezután kezdte a polgármester farigcsálni a rendeletet úgy, hogy a harmadik zónában a második és a harmadik autóra is járjon a kedvezményes bérlet, ha a tulajdonos helyi lakos és a harmadik zónában kedvezményes parkolóbérletet válthatnak az önkormányzati egészségügyben, bölcsődei és óvodai ellátásban dolgozók. Ezeket a kedvezményeket terjesztik most ki még tovább – de továbbra is csak a harmadik zónában.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.