Az lehet, hogy a szombathelyi Fidesz kedvenc vendéglátósa nyerte az MMIK büféjének üzemeltetését, de legalább most kaptunk válaszokat a feltett kérdéseinkre

Farkas Bazsi 2023-06-21 07:16:00
Van, ami megváltozott, van, ami nem.

Ahogy arról beszámoltunk, május elején kiírta a szombathelyi MMIK, oppárdon legújabb nevén Művészeti Népfőiskola Őrvidék Ház azt a pályázatot, amin az épületben található büfé üzemeltetőjét keresték határozatlan időre. 

Az MMIK üzemeltetését 2021-ben vette át a direkt erre a célra létrehozott Magyar Művészeti Innovációs Központ Nonprofit Kft.

Amint állami érdekeltségű kézbe került az üzemeltetés, szinte azonnal megjelent a kávézó körül a Café 5 Kft. Ez az a cég, ami korábban 10 évre nyerte el a Savaria Mozi büféjének üzemeltetését, majd jogi kiskapukat kihasználva a fideszes városvezetés több ütemben újabb 5 évre hosszabbította meg a bérlés jogát. Nem csoda, a cég vezetője és tulajdonosa korábban úgy nyilatkozott, hogy ő maga is dolgozott a 2018-as választáson a Fidesz győzelméért.

A Café 5 Kft. nyomott áron vette bérbe a helyiséget, 366 ezer 800 forint + ÁFÁ-t fizetett havonta, az aula bérléséért pedig 30 ezer forintot fizetett ki egy alkalomra.

Hogy mennyit “bírt volna el a bolt” azt jól mutatja, hogy 2019-ben pályázatot írtak ki a büfé hasznosítására, a Café 5 is pályázott, a korábban fizetett összeg több mint dupláját fizették volna ki csakhogy maradhassanak.

Végül nem ők lettek a befutók, a mozi után pedig az MMIK-ban folytatta büfé üzemeltetős, koncertszervezős tevékenységét a cég.

2021-ben mindössze nettó 50 ezer forintért bérelte a helyiséget a Kft. Mindezt versenyeztetés nélkül kaphatta meg a cég.

2022-ben aztán alkalmanként 15 ezer forintot fizettek, az aula használatával együtt, miközben ott többszáz fős közönség előtt rendeztek koncerteket. 

A biznisz aztán tovább pörgött. Legutóbb azonban már hiába kérdeztük közérdekű adatigényléssel, hogy ki és mennyiért bérelte az aulát választ nem adott az MMIK.

Idén április közepén történt meg az üzemeltető váltás, a Művészeti Népfőiskola Őrvidék Ház Kft. pedig május elején írta ki a büfé pályázatát.

Most azt kérdeztük meg, hogy a kiírt pályázatra hány jelentkező volt, ki lett a befutó és mekkora bérleti díjat fizet majd a bérlésért. 

Pályázati kiírásunkra három vállalkozótól kaptunk érvényes árajánlatot - írta válaszában Farkas Csaba ügyvezető.

A győztes pályázó a Café 5 Kft.

Az Őrvidék Ház a bérleti díjra vonatkozó kérdésünkre titoktartási kötelezettség miatt nem válaszolt. Arra azonban igen, hogy a büfé a szerződésnek megfelelően 2023. június 1-től üzemel.

A pályázati kiírásban az szerepelt, hogy a nyertes pályázónak felújítási kötelezettsége is lesz, ugyanis a kávézót fűtő-hűtő légkondicionálóval kell felszerelnie. Valamint a földszint bal ruhatár mögötti területen új büfé WC kialakítása is a kötelező feladatok között szerepel. A kötelezettség a nyertes pályázót továbbra is terheli. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs is.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.